Ezt a tükörnek mondd. :)
Ezt a tükörnek mondd. :)
hát ne kösd.
Nem feltétlenül, csak félreértik, és a szekér mögé kötik a lovakat. Vagy úgy érzik, hogy muszáj a felhozatalból választaniuk.
Ahogy Dr. ursi írja, egy kis időközi választásból sok következtetést nem érdemes levonni. Nézd csak meg, hogyan zajlottak korábban is az időközik.
A választások utáni MSZP-DK összefogás értelmetlenségére is megadta a választ, egyrészt a DK esetleg be sem kerül, másrészt az egyéni választókerületekben egymás elől veszik el a szavazókat. Tehát már a választásokon is ki kell teríteniük a lapjaikat, és közösen kell indulniuk, ha el akarnak érni valamit (a 10%-os küszöb amúgy a közös eredményre vonatkozik, tehát azzal nem lesz gond).
a gyengék azonosulnak..akinek nincs saját világképe..az erős azt erősíti ami hozzá közelebb áll.
Ki mivel azonosul...
"Hova tud még süllyedni a nagy magyar "nemzeti" oldal? "
Én nem tudom, de erkölcsileg van azért ennél sokkal lejjebb is.
Vegyük csak a ballib oldalt, úgy, ahogy van... ;-)
nézd ha az emberek olyan hülyék hogy visszaszavazzák a hagyóféléket, akkor erre mit lehet mondani :o) megérdemlik.
ha az lmp-s tinglitanglikra szavaznak, ám legyen, bár totál analfabéták, egy büfét se tudnának elvezetni nemhgy egy országot.
ha a jobbikra, hmm, azért ebből a szempontból erősen kétrészes ország vagyunk, keleten inkább a jobbikra fognak mint maszopra vagy bármi másra.
hol is volt ez a szavazás ? :o)
nyár van :o)
2014 tavasza meg 2014 tavasza lesz.
és elsöprő 2/3-os fidesz-kdnp győzelmet fog hozni.
azért mert akkor már érzeni (látni sosem) fogja az eccerű ember is hogy mi miért történik és merre is haladunk és a saját családi kasszáján fogja látni az eredményeket.
kár előre izgulni.
arra ott vannak a dk és mszop és álszadesz meg a többiek.
295 és 285 szavazat között nincs nagy különbség, pláne, hogy 4000 ember szavazhatott volna. Ez engem aggaszt. Ne legyen igazam.
de az egyéni körzetek a döntők ...
Közös indulás esetén. De miért indulnának közösen, hiszen több szavazatot seperhetnek be külön külön. Elég a választások után összeborulni. Sok MSZP-s biztosan nem szavazna, ha közösen indulnának, a DK-sok viszont szavaznának az MSZP-re. Ez egyébként abban is látszik, hogy mióta Gyurcsány levált az MSZP-ről, egy kicsit erősödött az MSZP.
tehát eleve be sem jut a dk a parlamentbe
plusz aki nyeri a körzetet az nyeri
területi lista megszűnt
csak országos lesz és ott lesz ez a kompenzálás, szavazat visszaosztás
de erre a listára csak azon pártok kerülhetnek fel akikre a szavazó a pártlistán szavazott és elérte az 5-10-15-stb %-ot értsd ahány párt borult egybe annyiszor 5 %-t kell elérni küszöbként.
arra hogy ha pártok összeborulnak, akkor a küszöb nem 5 hanem 10% :o)
Ez így biztosan nem fog működni, nézd meg még egyszer a választási rendszert.
Remélem mindenki számára világos ebből, hogy az MSZP és a DK bármikor összeborulhat a választások után, azaz a kormányváltás nagyon is elképzelhető.
http://kepviselofunky.blog.hu/2012/07/02/a_demokratikus_koalicio_elsopro_sikere
Ó, mi lenne velünk enélkül a kabaré nélkül...
skandallum, múltkor megüldöztek egy csapat hattyút is de nem tudták végül elfogni őket, mert aljas módon elrejtőztek a Kis-Balatonon természetvédelmi területén
bár nagy erőkkel hajtóvadászatot indított ellenük az ORFK és a megyei RFK, végül nem jártak eredménnyel :((
végül Matula bácsit előállították, mint lehetséges felbujtót
az illegális behatolók azóta valószínűleg elhagyták az országot, családostul, szeptember környékén
Behatoltak a magyar légtérbe: beavatkozott egy Gripen
Két kisebb, úgynevezett ultrakönnyű, német lajstromú repülőgép sértette meg a magyar légteret szombat délelőtt, emiatt egy Gripen vadászgép felszállt Kecskemétről - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
Remélem nem ússzák meg következmény nélkül....
Már a polgárőröket is megverik a cigányok
Polgárőröket bántalmaztak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rétközberencsen, a közfeladatot ellátó három férfi nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
Tamásné Berki Bianka elmondta: a négy támadó ellen a rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást, közülük kettőt őrizetbe vettek.
A szóvivőhelyettes tájékoztatása szerint a három, ruházatukon feliratot is viselő polgárőrt csütörtök este bántalmazták a Kisvárdához közeli településen, miután nem tudtak cigarettát adni a négytagú társaság egyik tagjának, mert nem dohányoznak.
(MTI)