"A Losonc melletti Szalatna határában 1951-ben létesítettek szociális intézetet fogyatékos gyerekek számára. Az államosított kastély épületében a szocializmusban és a rendszerváltás után is legalább 70 ember élt együtt. Az intézet pont olyan (volt), mint amilyen a magyar intézetek többsége is: kőkerítés, zsúfoltság, a lakók többsége alig-alig hagyhatta el az intézetet. Az élet legtöbbjük számára sokszor rettenetes volt. Az intézetet a közelmúltban bezárták, a lakók kiköltöztek."

"Angelika több évet élt az intézetben. Ma Losoncon él egy lakóotthonban, a városban dolgozik takarítónőként. Egykori megkínzásának helyszíneként vezet körbe minket az üres intézetben. Ha rosszul viselkedtek, vagyis nem akartak aludni este hét után, akkor egy pincébe zárták el őket megkötözve. Vagy le kellett vetkőzniük, énekelni kellett, miközben csalánnal verték a lábukat. Lackó és Minya évtizedeket éltek az intézetben, nem szívesen jönnek vissza velünk, hogy megmutassák egykori szobájukat – Lackó fél tőle, hogy itt kell maradnia. Ő nem beszél az őt ért sérelmekről, Angelika említi meg, hogy amikor egyszer Lackó este vizet kért az ápolóktól, egy egész vödörrel kellett meginnia."

"2008-ban az igazgatónő, Denisa Nincová és közeli munkatársai határozták el, hogy felszámolják az otthont, és támogatják a lakókat abban, hogy a városba költözzenek. Legnehezebb dolguk saját munkatársaikkal volt, ugyanis a legkevésbé a személyzet tudta elképzelni a változtatást. Elmondása szerint igen fontos volt, hogy a lakókkal és a munkatársakkal közösen tervezzék meg a jövőt, hogy mindenki láthassa, hogy az új helyzetben hogyan találja meg a helyét. És persze a személyzet közül nem is mindenki találta meg; voltak, akik felmondtak.

A többség azonban maradt, így az ő munkájuk gyökeresen megváltozott. “Korábban én sem örültem ennek az egésznek. Évtizedek óta itt dolgozom, elleneztem, hogy változtassunk. Mostanra azonban megváltozott a véleményem, hiszen látom, hogy azok, akikről korábban azt sem tudtam volna elképzelni, hogy valaha megfognak egy seprűt, ma szinte teljesen önállóan tudnak élni” – mondja az egyik évtizedek óta az intézetben dolgozó szakember. "

"A lakók ma már Losoncon élnek. Denisáék összesen négy házat vásároltak meg, a pénzt a megye adta hozzá. A legnagyobb házban tizenöten élnek együtt. A lakóknak nyújtott szolgáltatásokat fokozatosan vissza lehetett fogni. Eleinte minden házban egész napos segítői jelenlétre volt szükség, Angelika és Lackó házában ma már nincs éjszakai ügyelet sem – ha a lakóknak szükségük van valamire, bármikor elérik a segítőket telefonon, akár éjszaka is."

http://ataszjelenti.blog.hu/2012/10/11/soha_nem_jovok_vissza

"Polgár Krisztina Down-szindrómásként próbál tenni azért, hogy a többségi társadalom jobban elfogadja az értelmi fogyatékosokat és ne különböztesse meg őket lépten-nyomon. Ha kell, politikusokhoz is elmegy."

http://index.hu/video/2012/10/04/kokemenyek_az_eloiteletek_az_egeszsegesek_reszerol/

"Megdöbbentő filmet készített az ABC stábja, egy súlyosan autista kislányról, akivel 11 évig egyáltalán nem tudtak kommunikálni a szülei. Angolul beszélőknek mindenképpen megéri végignézni, a többieknek pedig röviden összefoglaljuk magyarul.

Carlyról, a kanadai kislányról két éves korában vált világossá, hogy nem fejlődik úgy, mint ikertestvére. Megállapították, hogy autista, és bár a szülei rengeteg időt, energiát és pénzt fordítottak a fejlesztésére, a folyamat fájdalmasan lassú volt. Azt mondták nekik, fogadják el, hogy a lányuk szellemi fogyatékos.

A szülők viszont nem tudták feladni, mert értelmet láttak a gyerek szemében. Számukra szörnyű nehéz volt látni, milyen gyakran veri például a fejét a földhöz, milyen szélsőséges a kedélye. Aztán, Carly 11 éves korában egyszer csak betűket kezdett pötyögni egy számítógépbe, és a betűk szavakká álltak össze. Hónapokon át küzdöttek azzal, hogyan vegyék rá Carlyt, hogy elkezdje használni a gépet. Mivel semmi nem használt, végül azt a módszert választották, hogy ha nagyon szeretett volna valamit, le kellett írnia.

Hosszú idő után pedig bekövetkezett az áttörés. Az addig fogyatékosként elkönyvelt autista kislányból betűről-betűre elképesztő mondatok kezdtek áramlani, és kiderült, odabent, a nem engedelmeskedő testbe zárva, egy jó humorú, elképesztően okos és érett ember lakik. Carly olyan módon képes beszélni saját állapotáról, az autizmusról, ami egészen egyedülálló. El tudja például magyarázni, hogy autistaként azért fogja be a fülét, vagy zümmög magában, hogy kizárja a mennyiségileg már feldolgozhatatlanná váló külső ingereket, gyakorlatilag kifelé menő jeleket kreál a bejövők helyett."

http://divany.hu/poronty/2012/09/16/kitort_a_nema_testbol_-_es_konyvet_irt_az_autista/

"Sokan nem értik. Hogy mi köze a képzőművészetnek az integrációhoz? Azt gondolják, ez csak rajzolgatás, nem komoly, sőt, szinte fölösleges dolog. Gyerekes passzió. Amit el kell hagynia az embernek, ha felnő.

Pedig hallatlanul fontos. Mert valami olyat ad, amit más tevékenység ilyen hatékonyan nem képes nyújtani. Képes átadni azt, hogy mindenki ér valamit, hogy mindenki képes csodákra, és mindenki igazi egyéniség. Nemre, fajra, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. Átadni, és elhitetni. Munkára nevelni. Erőt adni. Büszkévé tenni.

És ez nagyon kell. Mi naponta megtapasztaljuk ezt a gyerekeknél, amikor rajzolunk, mintázunk, festünk velük. Látjuk, hogy feledkeznek bele boldogan valami olyan tevékenységbe, amiben ragyoghatnak. Amiben kiragyoghatnak a többi közül. Kiragyoghatnak azok is, akiknek erre általában kevés lehetőségük van. Akik már elfeledték, mi az. Akikről a környezet már fel sem tételezi, hogy képes kiragyogni.

Nekünk is boldogság, amikor látjuk az arcukon az örömöt, amikor szembesülnek azzal, amit létrehoztak. Érzékeljük, ahogy ez a hatás megsokszorozható, kiterjeszthető másra is. Az élet minden területére."

"Sokszor néztem őket, ahogy belefeledkezve festették. Ahogy lecsendesedett a lelkük közben. Szívesen festik az ikonokat. A téma is közel álló, sajátos istenhitükben dalban és képekben is szívesen foglalkoznak a témával. Megmutathattuk már az alkotásaikat a Néprajzi Múzeumban, ahol egymás mellett voltak láthatók a Múzeum gyűjteményéből és a toldi asszonyok műhelyéből készült ikonok…és a Mesterségek Ünnepén is, ahol szintén bemutatót tartottak a régi, elfeledett mesterségből. Már tettünk fel a webshopunkba is néhányat.

Szépek, persze. Kiállítjuk a készeket a kultúrház most közösségi házként használt termében is, és együtt gyönyörködünk bennük. Mégis, talán nem ez a legfontosabb. Hanem az általuk kapott önbecsülés. A büszkeség, az öröm, az egyeztetés, egymás segítése, a közös elégedettség, a beszélgetés róluk. Az alkotás személyiség és közösségfejlesztő hatása.

Ma azt gondolom, a művészeti tevékenység az oktatás, a közösségfejlesztés, az integráció nélkülözhetetlen eszköze. Valami, amit csak mi, emberek tudunk végezni. Mindenkinek szüksége lenne rá. Mert ebben az őrült világban lassan azt is elfelejtjük, hogy emberek vagyunk."

http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2012/09/21/325-uvegikonok/

"A TASZ sorozata értelmi sérült, halmozottan fogyatékos és autista emberek helyzetét mutatja be. Milyen ma fogyatékosnak lenni a rendszerváltás utáni Magyarországon? Hogyan élnek a szomszédságunkban lakó, sokszor ismeretlen, számunkra különös emberek? Szociálpolitika és emberi jogok személyes perspektívából és tágabb összefüggésben. Az első részben a magyar fogyatékosügyi társadalompolitika legfontosabb vonásait igyekszünk megmutatni a Domán család történetén keresztül."

http://ataszjelenti.blog.hu/2012/09/15/_az_allam_csak_akkor_segit_ha_mar_a_padlon_vagy

"Anglia szülöttei között figyelemre méltóan sok tehetséges, több tudományágban járatos kutató és tudós akadt. A legutóbbi időkben közéjük tartozott Bertrand Russell, A. N. Whitehead, J, B. S. Haldane J. D. Bernal és Jacob Bronowski. Russell ehhez azt a megjegyzést fűzte, hogy az ilyen tehetséges egyedek kifejlődéséhez a gyermekkorban szükség van egy olyan periódusra, amikor a gyereket alig vagy egyáltalán nem szorítják konformizmusra, amikor fejlődhet, és azzal foglalkozhat, ami érdekli, legyen az akármilyen szokatlan vagy bizarr. Szerintem az a társadalmi konformitásra irányuló erős nyomás, melyet az Egyesült Államokban-és még inkább a Szovjetunióban, Japánban és a Kínai Népköztársaságban - a kormányzat és a mintaadó csoportok az egyénre gyakorolnak, alighanem az egyik oka annak, hogy ezekben az országokban aránylag jóval kevesebb polihisztor akad. Továbbá szerintem arra is vannak bizonyítékok, hogy e tekintetben Angliában is erős jelenleg a hanyatlás.

Különösen ma, amikor az emberi fajnak annyi nehéz és komplex problémával kell szembenéznie, kétségbeejtő szükség lenne a széles látókör és a hatékony gondolkodás kifejlődésére. Valamiféle módot kellene rá találnunk - ami összeegyeztethető mindezeknek az országoknak a demokratikus ideáljaival -, hogy emberségesen és gondosan előmozdítsuk a különlegesen ígéretes fiatalok intellektuális fejlődését. Ehelyett ezen országok oktatási és vizsgarendszerében többnyire az oktatási folyamat szinte hüllőszerű ritualizálásával találkozunk. Néha eltűnődöm rajta, hogy a jelenlegi amerikai televíziós és filmkínálatban elburjánzott szex és agresszió nem azt a tényt tükrözi-e, hogy míg az R-komplexum mindannyiunkban jól fejlett, számos neokortexes funkciónk részben az iskola és a társadalom represszív természete miatt, ritkábban jut kifejezésre, kevésbé megszokott, és nincs eléggé megbecsülve.

Az utóbbi néhány évszázad hallatlan társadalmi és technikai változásainak következtében a világ nem működik jól. Nem élünk hagyományos és statikus társadalmakban, de kormányaink, ellenállva a változásnak, úgy tesznek, mintha azokban élnénk. Hacsak nem pusztítjuk el magunkat teljesen, a jövő azoké a társadalmaké lesz, amelyek nem hagyják ugyan figyelmen kívül lényünk hüllőszerű és emlősalkotórészeit, de lehetővé teszik természetünk jellegzetesen emberi alkotóelemeinek felvirágzását: azoké a társadalmaké, amelyek inkább a sokféleséget bátorítják, mintsem a konformitást; azoké a társadalmaké, amelyek hajlandók különféle társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális kísérletekbe anyagi erőforrásokat beruházni, és készek föláldozni a rövid távú előnyöket a hosszú távú haszon érdekében; azoké a társadalmaké, amelyek az új eszméket a jövőbe vezető finom, kényes és mérhetetlenül értékes ösvényeknek tekintik."

"Dr. David Korten is an economist, author, and progressive activist with a background in international business. He is the president of the Living Economy Forum, co-chair of the New Economy Working Group, co-founder of YES! Magazine, and a member of the Club of Rome. His books include When Corporations Rule the World and The Great Turning: From Empire to Earth Community.

Our conversation covered a broad range of topics from economics to ecology, cultural myths to systems thinking. As you would expect, connections abound. I am especially happy that David brought our fundamental cultural stories (myths? narratives?) into the project and quite intrigued that he categorizes the Newtonian scientific narrative and the religious patriarch narrative into the same anthropocentric category."

http://www.findtheconversation.com/episode-eighteen-david-korten/

Tartalmas beszélgetés, érdemes meghallgatni.

"Meghökkentő eredményt hozott Mark Rober NASA-kutató kísérlete, amiben az autósokban lappangó szadista hajlamot próbálta felmérni. A teszt roppant egyszerű volt, a kutató egy kis méretű gumiállatot (kígyót, pókot, teknőst) helyezett el egy kisebb forgalmú amerikai országúton a leállósávban. Kontrolltárgyként egy levél szolgált ugyanezen a helyen. Rober később az út széléről azt figyelte, hogy az arra haladó autósok képesek-e csak azért sávot váltani, hogy elgázolják az általuk minden bizonnyal élő állatnak vélt tárgyat."

http://index.hu/tudomany/2012/07/19/az_autosok_6_-a_szadista_gyilkos/

1. rész: Az első pofontól nincs visszaút

http://index.hu/video/2012/06/27/csaladon_beluli_eroszak_1/

2. rész: Beszélni róla tilos, csinálni szabad

http://index.hu/video/2012/06/29/csaladon_beluli_eroszak_2/

3. rész: A hajamnál fogva verte a fejem a padlóba

http://index.hu/video/2012/06/30/csaladon_beluli_eroszak_3/

Szintén egy téma, amiről nem tudunk, és nem beszélünk eleget.

"A Földön élő népességszám növekedés üteméről bizonyára mindannyian láttatok már ábrát."

Eddig még nem láttam. :)

http://greenr.blog.hu/2012/06/27/amit_elfelejtenek_abrazolni_a_human_populaciorol

Ez a fránya liberálbolsevik agitprop, képes igazat mondani: ami jogszerű, az jogszerű, és ezzel csak idióták állnak le vitatkozni. Attól viszont még nem lesz helyes.

Én azon röhögök már pár perce, hogy amikor én ezeket leírom, akkor a nagy liberálbolsevik agit prop képes heteken át azt mantrázni, hogy de bizony joga van erre Szlovákiának, meg hogy ez a normális.

Erre bejön a volt feje ennek az ügynökségnek és leírja ugyanezt, mire beidézik érvnek ezt, ami pont ellentéte annak, amit korábban írtak. Hiába, ha az elvtársak másképpen döntenek, akkor mostantól az a mainstream ideológia :)

"Az Európa Tanács volt emberi jogi biztosával, az Amnesty International egykori főtitkárával "

Vagy lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy ha valaki már nem dolgozik ezeknél az uzsoramaffia társintézményeknál, akkor már nem kell a mundér becsületét védeni és akár lehet normális is? Vajon miért van az, hogy amig a megbízóik pénzelik őket, addig mindig Magyarország ellenében agitálnak, majd amikor visszavonulnak, akkor magánemberként mindig mellettünk érvelnek?

Tényleg nem furcsa?

"Ausztráliától alig 500 km-re, Timor szigetén forgattunk, ahol a hétszázezres Dawan a legnépesebb "törzs".

Ma már városokban, modern körülmények között élnek, de alig száz éve még fejvadászok voltak. Egy None nevű faluban viszont mintha megállt volna az idő, pedig csak pár perc séta a főúttól. A drákói szigorral uralkodó törzsfőnök vezetésével konkrétan becsukták a kapukat a fejlődés előtt, és mindent egy lapra tettek fel: az emberek jövőjét a közösség szentségében és az ősi kultúra megőrzésében látják."

http://onthespot.blog.hu/2012/06/20/timor

A cikk olvasása után a mondat helyesen inkább így hangzik:

Semmilyen büntetés nem érhetNE senkit a szlovák kormány részéről, ha magyar állampolgárságot igényel Szlovákiában.

"Semmilyen büntetés nem érhet senkit a szlovák kormány részéről, ha magyar állampolgárságot igényel Szlovákiában – mondta lapunknak Thomas Hammarberg. Az Európa Tanács volt emberi jogi biztosával, az Amnesty International egykori főtitkárával budapesti látogatása alkalmával beszélgettünk a romák helyzetéről, az európai integrációról, bevándorlásról, és a szlovákiai magyarokat sújtó törvényekről."

http://mandiner.hu/cikk/20120622_thomas_hammarberg_az%20igazsagert_szeretnek_tenni_valamit

Újabb zombi támadás:

http://index.hu/kulfold/2012/06/21/ujabb_zombitamadas_floridaban/

Ez most mi?

Szép Új Világ???

http://hetivalasz.hu/vilag/a-kozvelemeny-aggodva-figyeli-a-fejlemenyeket-49857/

"A hollandiai Rotterdam Erasmus Orvosi Központja nem különösebben feltűnő épület: felhőkarcoló ugyan, de inkább az egyetemi élet nyüzsi hangulata juthat róla eszébe a látogatónak, semmint bármiféle globális biztonsági fenyegetés. Pedig...

A tizenhetedik emelet 1773-as számú szobájának ajtaját ugyancsak színes és vidám feliratokkal és stickerekkel ragasztgatták tele. Csakúgy egyébként, mint a többi ajtót. Ám ez mégiscsak speciális szobába nyílik: az itt dolgozó tudósra, Ron Fouchier-ra nem kevesen úgy tekintenek, mint aki kifejezett veszélyt jelent az emberiségre.

Ron Fouchier hórihorgas, két méternél is magasabb férfi. Szeme alatt sötét karikák, arca nyúzott. Érthető, hiszen az elmúlt hónapokban enyhén szólva is stresszes volt az élete. „Gyilkos idiótának akarnak engem ábrázolni" - mondta dühösen a minap a német Der Spiegel című magazin munkatársának. Akire, pontosabban, amire utal: az Egyesült Államok nagyhatalmú és befolyásos intézménye, az Országos Tudományos Tanácsadó testület (az NSABB). De a 45 éves kutatónak meggyűlt a baja az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével, a WHO-val is, amelynek külön bizottsága hallgatta meg őt pár héttel ezelőtt a kísérleteiről.

Ron Fouchier ugyanis, virológusként, ellentmondásos kutatásokat folytat: genetikai manipulációkkal hoz létre új organizmusokat. (Ezt hívják egyébként szintetikus biológiának.) Nemrégiben pedig olyan új organizmust hozott létre, amely ugyan pirinyó, de ha kiszabadulna a laboratóriumból, akkor - szakértők szerint - több halálos áldozatot követelne, mint egy felrobbanó atomreaktor.

A patogén a rettegett H5N1 madárinfluenza-vírus új mutációja. A vírus természetes úton eddig még nem terjedt át emberről emberre, s mindmostanáig csupán kevesen fertőződtek meg vele (csakis olyanok, akik közvetlenül érintkeztek - mondjuk, együttlaktak - szárnyasokkal). A madárinfluenzába eddig háromszázharminchatan haltak bele. Ám hosszú évek óta sokan tartottak attól, hogy előbb, vagy utóbb, de kialakulhat az amúgy is változékony vírus mutánsa, amely már az emberre is közvetlen veszélyt jelenthet.

És most itt van. A mutáns nem természetes úton alakult ki, hanem - Fouchier kísérletei nyomán. A kutató célzott génmanipulációkat végzett az átlagos H5N1 víruson, majd - hogy még veszélyesebb legyen! - ismételten tovább adta egyik kísérleti állatról a másikra. A végén, körülbelül tíz generációt követően, a vírus olyan veszélyessé vált, hogy pusztán a levegőből is el lehet kapni a fertőzést, és a kísérlethez használt vadászgörények (amelyek influenzás megbetegedések esetében a leginkább hasonlítanak az emberre) közvetlen kontaktus nélkül, nyállal, vagy váladékcseppekkel is megfertőzték egymást ezzel a roppant veszélyes, génmanipulált vírussal.

A világ tudóstársadalmát különösen megdöbbentette a hír, miszerint egy másik kutatócsoport is előállított olyan madárinfluenza-vírust, amely levegőből, légutakon keresztül terjed. Az Egyesült Államokbeli Wisconsin egyetemén dolgozó virológus, Josihiro Kawaoka kombinálta az ázsiai madárinfluenza-vírust a sertésinfluenza vírusával. Az „eredmény": rendkívül fertőző új szupervírus. Amely azonban, szerencsére, a Kawaoka által is használt vadászgörényekre nem volt különösebben veszélyes.

S a világ tudóstársadalma aggódva várta és várja a megdöbbentő kísérletek részleteit: pontosan mit is csinált Fouchier és Kawaoka? Hogyan manipulálta például a holland tudós a madárinfluenza vírusát?

Csakhogy az erre hivatott két, nagyon tekintélyes tudományos folyóirat, a Nature és a Science, nem publikálta a kutatásokat. Az (amerikai) NSAAB tisztségviselői ugyanis felhívták a két folyóirat felelős szerkesztő-bizottságait, hogy megkérjék őket a publikációk leállítására. Az újonnan kreált szupervírusokat ugyanis, aggodalmaik szerint, akár biológiai fegyverekként is felhasználhatják. Nem bölcs döntés hát a kísérletek publikálása, vagy legalábbis a kísérletek részleteinek teljes nyilvánosságra hozatala - érveltek az amerikaiak. S érveik meghallgatásra találtak.

Ugyanakkor a vita is megkezdődött: a biológiai biztonságról és az akadémiai szabadságról. Vajon szabad-e a tudósoknak mesterségesen létrehozniuk új baktériumokat és vírusokat, kivált, ha azok emberre is veszélyesek? S ha igen, akkor ez milyen biztonsági intézkedések közepette tehető meg? S ha már egyszer elvégezték e kísérleteket, teljes egészében megjelentethetőek-e a részletek is? Vajon nem túlságosan nagy-e a biológiai terrorizmus veszélye? Michael Osterholm, az NSAAB egyik prominens tagja például azon meggyőződésének adott hangot, hogy szerinte nem az a kérdés, vajon terroristák felhasználnak-e fertőző patogénokat, hogy ártatlan civileket öljenek meg, hanem hogy - mikor és hogyan teszik ezt meg...

Henk Bleker holland miniszterhelyettes most engedélyezte Ron Fouchier-nak, hogy teljes egészében, kísérleteinek részleteivel együtt, megjelentesse kutatásait a Science hasábjain. A holland kormány hozzájárulása azt követően született meg, hogy az amerikai Országos Tudományos Tanácsadó Testület szakértőkből álló csoportja ismét megvitatta az ügyet, és ezúttal rábólintott a publikálásra."

http://index.hu/kulfold/2012/05/31/tulelheti_az_arcevo_kannibal_aldozata/

Mint olvashatjuk, az emberevő autómosó ismerőse szerint nem volt agressziv természet.

Továbbá a fürdősó-drognak, amelyre gyanakszanak, állitólag nincs emberevést kiváltó mellékhatása.

Lehet, hogy a zenei fesztivál ártott meg?

http://miami.cbslocal.com/2012/05/26/miami-police-confrontation-men-leaves-1-dead-1-hurt/