Talán említettem, hogy abban a szituban ha már esést kerestünk, mert reális kép volt esést keresni, de nem gyémánt alakzat szerint, hanem kb. így.
http://postimage.org/image/7lk5rdlrp/full/
Tehát ha már esést nézünk, akkor én mint mondtam fej váll tetőt néztem volna.
Írtam hogy jobb váll kicsit leszúrt nyakvonal alá, így a folytatás kimenetele bizonytalan.
Ma ha nem menne feljebb már az árfolyam, akkor lehetne esélye a fej-vállnak számomra.
Jó nagy gyémántot raktál fel, az alapján még benne vagyunk az alakzatodban ,-)
Fej vállat meg most kezdik felül írni, ha így megy még fel.
Szia Peta.
Most néztem vissza azóta mmióta írtam, így nem tudtam válaszolni.
Miért nem látom gyémánt alakzatnak? Mert nem ilyen a gyémánt alakzat, láttam már párat.
Sokszor lehet ebbe a hibába esni, hogy az ember azt hiszi, hogy ilyen meg olyan alakzat, nagyon kell ügyelni a kimenetelére.
Minden esetben akkor beszélünk arról az alakzatról, amit elképzelünk, ha a formációból kitör, akkor meg lehet tenni a tétet. Ebben az esetben előre tetted meg a tétet rá.
Bejöhet, pont annyira mint az 50% esély. Vagy fel vagy le.
Én nem láttam annak. Megnézem mindjárt hol tartunk az alakzatban.
Volt most egy kis megugrás fel a futikban, lehet hír volt.
sztem inkább átviszik az ellenállásokat, és célba veszik ATH-kat. Jelenleg ez sokkal inkább kinéz a dologból
na akkor a DAX mellé egy CAC short is,hátha kiábrándulnak holnapra
CAC short 3480 stopp 3520
...holnap esés
remélem :):):)
A DAX szerintem egy szabályos gyémánt alakzatot rajzol az elmúlt 1 hónapban,tankönyvi a mozgása. Hamarosan elfogy neki a hely,6750 körül úgy be lesz szűkülve.
Kiváncsi lennék mire alapozod ezt?
Én arra tippelnék, hogy jövő héten már lassan a negyedéves zárásra készülnek.
Március vége felé újra tesztelhetik a 7000-et - igaz ebbe belefér néhány jó kis libikóka.
Április már más tészta, akkor nagyobb esélyt adok a komoly esésnek.
Csodálkoznék,ha a 7000 közelébe menne.
Nálam a kotta: pénteken bezár 6750 körül,aztán hétfőn réssel le,majd szabadesés.
A híreket meg majd kitalálják hozzá.
Uff.
Devizapárok sem támogatják az esést (még). 10 perc múlva adt jön,meglátjuk.
Én is zártam a longokat és már shortban,ööö... Nem szokott sok jót jelenteni,ha az egész fórum egy irányban áll.
a két befőtt shortom záródott már,mondanom sem kell,kiütött a követő,minimális nyerő.
de már van is egy újabb innen,amit most nyitottam.lássuk.stop nincs.
na akkor a VIP beszálló shortra kihasználva
DAX short 6790 stopp 6855
....meglátjuk
ta-t felülírhatják...nem kell 1000%nak venni,semmit benne....