Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

RFV

Re: Öntés

#480622 Pedrito Előzmény: #480620

Zeeh_ nem ertek veled egyet. Hogy egy ekkora akvizicio sikeres volt-e avagy sem, nem lehet megitelni fel ev utan. 4-5 ev mulva (remelem) azt irod majd, bazzeg de jo hogy megvettek 2011-ben ezt a lengyel ceget.

A 2012-es januari szamok mar kulonben tukrozik, hogy a lengyel projektek nagy "penztermelo" kepesseggel rendelkeznek.

Re: Öntés

#480620 zeeh_ Előzmény: #480618

Mégis csak nagy falat volt ez az EETEK.

Remélem, mielőbb gatyába rázzák a céget. Ha ez sikerül, utána ismét emelkedő pályára állhat, de én ezt jelen körülmények mellett inkább az év 2. felében/felétől várnám reálisan.

Re: Öntés

#480619 holnor Előzmény: #480604

kb. uazokat mondta, mint múltkor a pfen. már ott is célozgatott a román projektek eladására.

"P.: Az egyes projektek is átvilágításra kerülnek?

S.Cs.: Ami mindenképp szükséges, és a tulajdonosok részéről is elvárható, hogy olyan projekteket működtessünk, amelyek legalább minimálisan cash pozitívak. Végig kell néznünk az összes projektünket, amit ezentúl éves rendszerességgel meg majd kell ismételnünk. Előfordulhat, hogy ennek a folyamatnak már az idei évben áldozatul esnek olyan projektek, amelyek nem hozzák a megfelelő számokat, vagy amelyeket rövidtávon nem lehet úgy átalakítani, hogy készpénz generálók legyenek. Ez egy szükséges lépés, ami a portfóliónkat csak tisztítja.

P.: A romániai (Zilah és Marosvásárhely) projektek még el sem indultak, ráadásul sokat kell még rájuk költeni, hogy termőre forduljanak. Mi lehet a sorsuk?

S.Cs.: Egyelőre azt gondolom, hogy ezek a beruházások elindulnak, de ezeket illetően is komoly projekt felülvizsgálatra kerül majd sor a következő egy-két hétben. Ezt a kérdést a vizsgálat eredmény fogja eldönteni."

Re: Öntés

#480613 exmnbs1 Előzmény: #480599

"Tisztában vagyunk azzal, hogy befektetőink legnagyobb aggodalmai most a vállalat finanszírozásával kapcsolatosak, ezért is igyekszünk mielőbb rendbe tenni ezt a területet is."

az igyekezet kevés lesz, a másik oldal igyekezete a lényeg

Re: Öntés

#480610 Primo Előzmény: #480597

- Ezzel a nagy probléma megoldódott, a jelenlegi állás szerint nem hiszem, hogy további ilyen likviditáspótló intézkedésekre szükség lenne.

Erre emelkedtünk tegnap?Nem gondolnám,hogy ma reggel 6-kor interjúztak.

Re: Öntés

#480606 exmnbs1 Előzmény: #480599

"A szerződési lezárások már megtörténtek, csak a restrukturáláshoz szükséges források nem állnak maradéktalanul rendelkezésre a tényleges pénzügyi lezáráshoz."

egyszer már bejelentették, hogy lezárták nyáron igaz késéssel.

Re: Öntés

#480604 exmnbs1 Előzmény: #480590

széép

a hitel napok kérdése volt, most pedig kiderült hogy új feltételei lettek.... ez a két dolog enyhén ellentmondásos

másrészt a gigaralli egyik alapja a román projekt(ek) eladásra kerülhet(nek) ez nekem új

a kötvény bevétel felhasználásáról és a 2012-es visszafizetésről nem emlékezett meg

Re: Öntés

#480601 rbbj11 Előzmény: #480597

a nagy kérdés számomra a mai napon, h. phyl v. e-star nyeri forgalomban és %-os emelkedésben a napot. Sztem phyl, de e-star még lehetne a második, és lehet, veszek is

Re: Öntés

#480599 pepe01 Előzmény: #480594

"Mi a helyzet a korábban beharangozott OTP-hitellel?

- Az Eetek akvizíció magyar lábának refinanszírozása nyújthatna lehetőséget az ügylet végső pénzügyi lezárásához. A szerződési lezárások már megtörténtek, csak a restrukturáláshoz szükséges források nem állnak maradéktalanul rendelkezésre a tényleges pénzügyi lezáráshoz. Folyamatosan kapcsolatban állunk az OTP-vel, a minap megkaptuk az új finanszírozási feltételeket (a tranzakciót ugyanis újra kellett strukturálni), melyet most vizsgálunk. Az OTP finanszírozáson túl persze több más lehetőségünk is van. Sok, talán túl sok párhuzamos projekt folyik a finanszírozás terén.

Tisztában vagyunk azzal, hogy befektetőink legnagyobb aggodalmai most a vállalat finanszírozásával kapcsolatosak, ezért is igyekszünk mielőbb rendbe tenni ezt a területet is."

Re: Öntés

#480597 hAliG Előzmény: #480595

Óvatos nagyon, ez jó jel. Nincsenek nagy szavak, az egész cikkből az jön le, hogy dolgoznak a ügyön, és 2013-tól látja a tisztább, jobb helyzetet.

Ezek szerint minimum 1 évet kell várnunk arra, hogy nagyjából rendeződjön és letisztuljon a mostani helyzet.

Re: Öntés

#480595 hAliG Előzmény: #480590

" Az Eetek akvizíció magyar lábának refinanszírozása nyújthatna lehetőséget az ügylet végső pénzügyi lezárásához. A szerződési lezárások már megtörténtek, csak a restrukturáláshoz szükséges források nem állnak maradéktalanul rendelkezésre a tényleges pénzügyi lezáráshoz. Folyamatosan kapcsolatban állunk az OTP-vel, a minap megkaptuk az új finanszírozási feltételeket (a tranzakciót ugyanis újra kellett strukturálni), melyet most vizsgálunk. Az OTP finanszírozáson túl persze több más lehetőségünk is van. Sok, talán túl sok párhuzamos projekt folyik a finanszírozás terén.

Tisztában vagyunk azzal, hogy befektetőink legnagyobb aggodalmai most a vállalat finanszírozásával kapcsolatosak, ezért is igyekszünk mielőbb rendbe tenni ezt a területet is."