"A zürichi székhelyű Swiss Federal Institute of Technology komplex rendszerekkel foglalkozó kutatói, Stefania Vitali, James B. Glattfelder és Stefano Battiston az ideológiákon túllépve empirikus kutatással (PDF) igyekeztek bizonyítani a vélt hatalmi hálózat létét. 43,000 transznacionális vállalat közötti kapcsolatokat vizsgálva megállapították, hogy valóban egy viszonylag kevés cégből álló csoport ellenőrzi a világgazdaság aránytalanul nagy részét. A tanulmányról elsőként a New Scientist tudósított, majd a forbes.com is lehozott egy kritikusabb beszámolót.
Az egyik kutató, James Glattfelder szerint a valóság annyira összetett, hogy megértéséhez el kell szakadni a dogmáktól, legyenek azok valamiféle összeesküvéselméletek vagy éppen a szabad piac “hivatalos” dogmája. Tanulmányuk a kutató szerint a valós képet mutatja. Ezt megelőzően is íródtak már tudományos tanulmányok melyek kimutatták hogy a multinacionális vállalatok nagy szeleteket birtokolnak a világ gazdaságából, de azok csak egyes nemzetgazdaságokat vizsgáltak és nem vették figyelembe a közvetett tulajdonosi kapcsolatokat sem. Ezért nem tudtak a globális gazdaságra vonatkozó megállapításokat tenni, mint például hogy milyen hatással van a jelenség a világgazdaság stabilitására.
A zürichi kutatók a 37 millió céget és befektetőt tartalmazó Orbis 2007 adatbázisból kiválasztott 43,060 transznacionális vállalat közötti részvénytulajdonosi kapcsolatokat vizsgálták. Komplex hálózatelemzéssel készült modelljükben kimutattták a szerteágazó részvényesi kapcsolatokat, amiket aztán a bevételekkel társítottak. Eredményként megkapták a gazdasági hatalom térképét, melynek középpontjában 1,318 egymással szoros kapcsolatban lévő cég helyezkedik el. Mindegyikük legalább két másik, de átlagban 20 másik céghez kapcsolódott részvényesként. Ez az 1,318 cég a világ folyó bevételeinek 20 százaléka felett rendelkezik, de részvényesként a világ “blue chip” és feldolgozóipari cégeinek többségét is birtokolják, ami további 60 százalékát teszi ki a világgazdaság bevételeinek.
Szuper-entitás a keménymagban
Amikor a kutatócsoport tovább fejtette a tulajdonosi szálakat, azok egy 147 még szorosabban összefonódott cégből álló szuper-entitáshoz vezettek, amiben a csoporton belüli cégek részvényeinek háromnegyedét a csoport tagjai tartják kézben. Ez a szuper-entitás, amelyben a cégek háromnegyede pénzügyi közvetítő, kontrollálja az egész hálózat gazdasági értékének 40 százalékát."
"A felső tízezer ellen tüntetőket valószínűleg nem dobja fel az a vélemény sem, amely szerint a kivételes hatalommal bíró szuper-entitás minden valószínűség szerint nem egy a világ irányítására törő összeesküvés eredménye. A New Scientistnek nyilatkozó Georg Sughihara, a Scripps Institution of Oceanography komplex rendszerek szakértője szerint az ehhez hasonló struktúrák a természetben is gyakoriak. Cégek üzleti okokból vásárolják egymás részvényeit és nem világhatalmi törekvések miatt, és az is természetes, hogy egy új belépő a hálózat jó összeköttetésekkel rendelkező tagjához kapcsolódik. A szoros kapcsolatoknak számtalan oka lehet. Ilyenek például a tranzakciós költségek minimalizálása, a rizikó megosztása, a bizalom növelése, vagy a nem kívánt felvásárlás elleni stratégia és a közös gazdasági érdek."