Na most ülnek be a kisbüfi longosok majd
Nem.. a hatiból jött össze, nem részvényezek, csak indexek érdekelnek, semmi más.
100Konti 50.000Ft.
kis Bpont is készen, jöhet kis C fel ami nagy Bje., majd le, nagy Cre
Illetve ezen a héten volt kis OTP-KEG is, de az kevés.
(szerintem)
Hm.. elég szép felfele hullám lenne.
Jut eszembe, hogy a heti 100ezres broki díj mellett sem volt meg az 50millás forgalom? A KBC 50milliónál ingyen adja a real-t.
Nos lefele vizsgálva, ha jól számolom, akkor a felmenő Apontját csináltuk, vissza korrekció le Most jöhet majd B pont ennek a lefutó elliott C pontjával, és azzal elkészül Második nagy B hulláma, ami után jön le megyint egy 8as szerkezet Cre.
Na de majd figyeljük menet közben. Tehát pár pöty le most, majd fel.. után egy nagyobb hullám le.
http://postimage.org/image/1ykdxa9ms/full/
a képen látható szerkezet teteje a második nagy fel hullám B.pontja lenne szerintem.
Elliotban sajnos nem vagyok otthon, de amióta látom, hogy alkalmazod és neked bejön, így lehet, hogy jobban bele fogok mélyedni:)
Egyébként azt látom amit te is, hoyg az 50-es megfogta, illetve nekem egy régebbi 38,2-es is pontosan ott húzódik, így lehet, hogy ez megfogja.
Ja és az általad korábban jelzett H4-en az 50órás mozgó is nagyjából itt húzódik, akár ez is tarthat. Mit gondolsz erről?
Én is úgy voltam ezzel a nappal, hogy megvárom az első órát, aztán lépek, de közben látjuk mi történt.. na ezek után találjuk ki, hogy mi jöhet még ...
Most nézem 579ről indultunk reggel, micsoda setup volt..
Kávészünet van, fordultatok? Vagy hagyessen?
Az volt eddig.
Szerinted teljesült le C hullám DaX-ban, vagy még csak A? 50%os fibot nézek kb amin van, azzal teljesülhetett C, de az elsőben is 61.8 alá verték, így nem tudom teljesült-e ilyen gyorsan?! De elégséges lehetne 50%on is, a lefele jövő szerkezetet is vizsgálnom kéne a megállapításhoz.
van azon is pénz, de azon még nem kötöttem semmit, nincs időm ismerkedni felületekkel.
Ha jól tudom van késleltetett markers is ami 1750, így nem kell fizetned még egy real-t. Nem tudom, hogy jó lehet-e ez a konstrukció.
Sziasztok! Mi ez a vérengzés? :)
Nem látjátok véletlenül mekkora pakkokkal állnak Ottika alatt?
Védi-e a papája?
Na nem zavarom ezzel tovább a topikot! Jelentem bekapcsoltam KBC reált is, csak azon tudok korrekten figyelni :)
BUD, KBC-nél nekem is, ERSTEn 500, az meg bazi sok.
Bux befutott a résbe ami 17900-18K között volt kb
Questorban 380 a díj igen.....de még ez is sok szerintem....100-120 lenne az elfogadható
Az, erről szépen lemaradtam
Beállítás megvan, de én ezt nem fogom használni, inkább még fizetek 2400at KBCnek, kapja be a sok rabló. Egy hét alatt 100.000broki díjat kifizettem nekik, és még 7-8ezer forint az egyéb feltétel, két cég havi díj, két reál+markers. Ja és ezek mellett 500forintos kötési díj/konti?
Herceg valamit segíthetnél ezek lefaragásában, bárkinek 380ért adják
csak ha tudnánk hogy 1400 pontot esünk nap végére akkor...igen....
de igy nem sokat...
én ráadtam még reggel..de lekéstem a nyitót..csak 18.423 on adtam rá..meg 18.220 on..
ez megint olyan nap amikor az első félórában kell pozit nyitni :S
én keményen shortolom...
mi van ha bejelentenek majd egy leminősítést ? ezt is figyelembe kell venni...mert egyre csak gyűlnek a viharfelhők....persze ki tudja hogy mikor..vagy sosem..nemtudom.