Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

MNYP, avagy visszalépjek, minek?

Re: A kasszától is függ a reálhozam összege

#404380 banyaiz Előzmény: #404371

Erről teljesen más a véleményem. Költségvetésben vannak bevételek kiadások, befolyt kb 3000 milliárd mnyp-től, vettünk Mol részvény 500 milliárdért kiadási oldalon. Az, hogyan címkézzük , hogy az imf hitel fel nem használt részéből ment stb teljesen mindegy vsz.

Mnyp-ket annak idején arra találták ki, hogy a nyugdíjuk egy részét a polgárok maguknak gyűjtsék össze. A szabályozást pedig úgy alkották meg, hogy ne legyenek nagy kilengések az egyenlegben. Vagyis a tőke minimális részét lehetett kockázatos eszközökbe tenni. Ez kizárta a nagy buktát, de a nagy hozamot is. Csak sajnos eltelt 10 év és 2007 környékén észrevették, hogy minimális kis pénz gyűlt össze / koponya, hiszen a sok pénzhez nagy jövedelem kellene, de mikor a fél ország nem melózik legálisan a dolgozók felének pedig hivatalosan minimálbér a jövedelme úgy nehéz sok járulékot befizetni. Így kitalálták a választható portfóliókat , éppen 1 évvel a tőzsdepánik előtt. Így sikeresen elúszott kb azt megelőző 9-10 év hozama 1 év alatt. Aztán a következő 1-2 évben visszajött, és aztán bekerült az állami zsebbe. Ahol kedves politikus barátaink nagy hangon reklamálják a nagyobb hozamot. Parasztvakítás.

Re: A kasszától is függ a reálhozam összege

#404375 banyaiz Előzmény: #404307

Vsz ez a sztori kb úgy nézett ki, Eu elhajtotta a kormányt a magasabb hiánycél tervvel, ugye 7%-ról beszéltek az elvtársak. Aztán valahogy pénzt kellett szerezni, plusz be volt ígérve egy adócsökkentés. Hát leültek egy hétvégi piknikre mit lehet itt tenni. Sarcoljuk a népet, az állami szférát stb, vagy nem tudjuk tartani az ígéreteket, és hát még ez a nyikhaj EU is itt van a nyakunkon. Még a végén alig , hogy megnyertük máris elbukjuk a következő választást. De hát elvtársak ez nem fordulhat elő, és ekkor kipattant az isteni szikra Manyup drága elvtársaim, az embereknek ez annyira nem fáj , és átmenetileg kihúz a bajból, aztán majd alakul, közben kamuzzuk azt , hogy megmentjük a nyugdíjukat ez jól hangzik. Kb ennyi ez a nagy megmentés. :)

Re: A kasszától is függ a reálhozam összege

#404371 Lxrose Előzmény: #404311

Ha tőzsdézel, akkor ilyet nem szabadna írnod. Ugyanis az állam teljes költségvetésének csak egy kisebb része ment MOL részvényvásárlásra, tehát nem számolhatsz úgy, mintha a te általad befizetett pénzből MOL-t vett volna.

Itt egyértelmű, hogy a magánnyugdíjpénztárak nagy része nem dolgozott meg a 4,5%-ért, ha ilyen eredményre voltak képesek. Tisztelet az ING-nek (és néhány kivételnek), aki 10%-os reálhozamot tudott kifizetni a teljes összegre, aminek persze része a hozam is. Mert nehogy eredmény legyen már, hogy egy lekötött betét vagy DKJ többet hoz, mint egy drágán fentartott pénztári befektetés! (70-ezres áltagos reálhozam 12 év alatt nudli, bár szerintem ebben nincsenek benne a 0-k.)

A 2008-2009-es válság mondjuk elvitt volna sok lét MNYP-től, kormánytól függetlenül is, de akkor azt kellene vizsgálni, hogy miért lett ennyi devizahiteles, akik most "sakkban tartják" az országot, mert nélkülük örülhetnénk a relatíve gyenge forintnak.

Re: A kasszától is függ a reálhozam összege

#404311 Harlem Előzmény: #404307

Lehet, de én nem úgy nézem.

12 év alatt a befizetéseimre 34% hozamot termelt a manyup, de a kormány idexálós képletével ez 0 Ft reálhozamra elég.

A tőlem ingyen elvett (inkább nem használom az általad manyupra ráhúzott ellopás szót) 4,4 millából rögtön MOL részvényt vett az állam 22900 /db áron kb. 190 db-ot. Ezt ma el is adhatja kb. 18900/db áron, ami 760 000 bukó, nincs reálhozamosítva, még csak most jön a válság, 2012, soroljam. Ebből meddig futja a nyugdíjamra? Tényleg meg vagyok mentve!

A reálhozamos mézesmadzag is az állam parasztvakítása, egy elcseszett képlettel.

Félreértés ne essék aki a 0 Ft reálhozammal elégedetlen az nem biztos, hogy a "tolvaj MANYUP"-ját okolja, hanem lehet pont a bagoly mondja verébnek "megmentőjét".

Re: A kasszától is függ a reálhozam összege

#404307 matgab Előzmény: #404274

Lehet ezt másképp is nézni!

Pl. az aki 0 ft reál hozamot kapott, az örüljön nagoyn annak, hogy az ő nyugdíját valóban megmentették. Képzelje el azt a szituációt, hogy 50 meló és járulékfizetés után benyögi neki a nyugdíjpénztár, hogy az eddigi befizetései alapján 1 évig tudnak nyugdíjat fizetni mondjuk mai árfolyamon 65000 ft-ot!

Tehát valójában az járt most az új rendszerrel marha jól, akit kivettek egy olyan saját maga által választott MANYUP-ból, ami még éveken át lopta volna el a pénzét!

Gyerekek, ennek vége, most már valószínű, hogy kaptok nyugdíjat!

Re: A kasszától is függ a reálhozam összege

#404106 Csokigyáros Előzmény: #403801

meglepetés ért... az axa utalt 200k-t... nullát vártam, így rendben... utánanéztem valami pótbefizetés miatt van, vagy mi a szösz... mindegy... a lényeg, hogy van valami :) jó lesz chf árfolyamváltozásra.. :(

Re: A kasszától is függ a reálhozam összege

#403987 Harlem Előzmény: #403691

Eltűntették a pertárskereső oldalt!

404 - A keresett oldal nem található

Kezd X-aktás ügy lenni...

Re: Tőzsdézés.

#403906 lagwagoner Előzmény: #403742

"A portfólión olvastam egy cikket arról, hogy a hosszú távú kockázatosabb befektetésekkel nem lehetett többet keresni, mint a kevésbé kockázatosokkal amerikában."

Hát, igen a long-only alapokkal sajna nem, ha nincs bennük koncepció: pl.: olcsón vesznek a depiben, jókor eladnak, na meg ne felejtsük el, hogy a nemzetközi eszközöket tartalmazó HUF-os alapoknál elvitte a nyereséget a forint erősödése hosszú távon.

Re: A kasszától is függ a reálhozam összege

#403801 Zotya32 Előzmény: #403778

no, otp ma megküldte az mnyp-s pénzt. A-B betűk kilőve. :)

Re: Tőzsdézés.

#403760 banyaiz Előzmény: #403742

Nekem ott van a baromi nagy ellentmondás, hogy az állami bürokrácia képviselői (politikusok) leszólják az Mnyp-k teljesítményét. Nézzük már meg, ők , hogy kezelték az állami vagyont az elmúlt 20 évben. Először ellopták, és szétbarmolták ami működött, aztán, illetve menet közben még jól el is adósodtak.

És ezek az emberek vádolják az Mnyp-ket rossz vagyonkezeléssel.

Akkor azokról a spéci szabályokról nem is beszéltem amik éppen a vagyon megőrzés miatt megkötik mnyp vagyonkezelők kezét, így a nagy hozamot is kizárják/ kizárták a 1x évből kb 8-10 éven keresztül.

Szóval ezek a nyomorultak dumálnak, inkább a saját portájukon rakjanak rendet először.

Kb olyan ez mint mikor Sztálin kivégeztet, deportál , miatta éhenhal kb 20-40 millió ember, 20 év alatt, aztán kijelenti, hogy a falusi kulák a nép ellensége , ő szívja a dolgozó nép vérét. :) Kb ilyenek az arányok ebben a történetben, engem csak ez zavar. :)

Re: Tőzsdézés.

#403742 Lxrose Előzmény: #402090

" Hisz "köztudottak", hogy ezek a megtakarítások hosszútávon termelhetik ki a reálhozamot."

Ez az, ami a gyakorlatban nem nagyon működik. A portfólión olvastam egy cikket arról, hogy a hosszú távú kockázatosabb befektetésekkel nem lehetett többet keresni, mint a kevésbé kockázatosokkal amerikában. Ami a hazai viszonyokat illeti, ha 12 év alatt nem sikerült reálhozamot összehozni egy pénztárnak, akkor 30 alatt se fog sikerülni, mert a válságok, recessziók jönnek-mennek és nem csak 20-30 évente.

Re: A kasszától is függ a reálhozam összege

#403729 sbbacsi Előzmény: #403694

Én egyszerű eldöntendő kérdések alapján döntöttem el (maradtam):

1. Az mnyp is elveheti a vagyont, láttunk már rá példát, nem a törvényes keretekből kell kiindulni, de erre kevesebb esélyt látok. Mnyp-nél megvan a pénz, államinál meglesz? Nem.

2. Folyó befizetésekből fognak engem fizetni, ami látjuk már most is mennyire elég és mennyire viszik le a kifizetéseket...

3. Kapok egyáltalán egy forintot is, elérem a folyamatosan emelni akart nyugdíj korhatárt? Kétlem... mnyp legalább örökölhető, államiból a cél a 0 visszafizetés.