Na remek,de azért ebbe a nagy időtávba belefér otp-nél az 5300-5600 közti sávozás,.Mint tudjuk benne van a papírban a hetekig hónapokig pár száz forintos sávban mozgás.Ennek törésével szerintem még egyszer nem foglya meg a 4400.
Na remek,de azért ebbe a nagy időtávba belefér otp-nél az 5300-5600 közti sávozás,.Mint tudjuk benne van a papírban a hetekig hónapokig pár száz forintos sávban mozgás.Ennek törésével szerintem még egyszer nem foglya meg a 4400.
Pénteken még arra tippeltem, hogy prompt Bux megpróbál visszamászni 22800 felé, lehet már csak egy vissza tesztre futja majd (egyelőre csúnyák a futik és Ázsia sem rózsás).
Nem az Én ábrám, csak felkeltette az érdeklődésemet.
Egyelőre azon az állásponton vagyok, hogy kitart a Bux-ban az oldalazó trend, tehát szignifikánsan nem megyünk be 20000 alá sem, és ebbe nem fér bele az OTP-ről felvázolt elképzelésed, bár teljesen logikus az érvelésed.
Aki készítette az említett diagramot az a MNYP-as pakkok likvidálásával számol.
OTP-vel nem kereskedem általában, inkább figyelem csak a mozgását.
Még 1 apróság, a Richter beragadt longom nagyon jó hati short fedezetnek is, jó ötletet adtál nagyobb távlatban vizsgálom majd a chartokat, nem ragadok le 1-2 hetes időtávon.
És még eggy szimpla egyszerű,elméletem ami még eddig mindig bejött nekem.Olaj pl,ugye első longot mindig eldobják,és csak utána indul meg az elméletem alapja,és első shortot mindig visszatesztelik és úgy indul meg a cucc.Tehát olaj,honnan is jön komolyabb visszatesz nélkül 68-ról? na akkor dukál egy új alj,ami 68 alá megy és egy visszateszt ami meg 120 fölé jön,csak hirtelen eszt látom benne.
és most nézegetem,mondjuk nem ide kapcsolódik,de a kis japók már meginnt lassan törik lefelé a 9500-600 környékét,ha törik és alá zárnak,és nem veszik meg őket 2-3 napig,akkor kampó meginnt jön a múltkori alj.ők is úgynéznek ki minnt akiknél meginnt jön valami kis váratlan putty.
de vazzeg berajzoltad magadnak a kis 15 ezret,akkor miért iis a richter long? mert magadnak sem hiszed el amit gondolsz?
ne az 5950-est nézd baromság,egészében nézd,hosszúra,ne kicsire.A fő támasz a 4300,6300,7200 környéke,töbször futott lentről fel,,sokszor megállt valami gáz van.,nem mennt át felfelé sokadjára,az látszik ahhoz hogy átvigye valaminek történnie kell,valami beszakadós storynak,Szóval a 6200-300 sáv hogy megfogta ennyi időn keresztül,baljós,mielőtt megindulna nem fog 5600-300 közelében megállni,sem 5950-en.Elviekben innen trendet fordultha hosszúra nézed,és nem kicisiben ki láttsz a z erdőből,tehát 5950 az ****,az 5300-is **** esélyes hogy innen minimum a 4400-as aljat megnézi,ha meginnt foglya jó jel,akor lehetne benne végre tér bőven 7200-fölé,de ennyi felfelé kinlódás után,nem bírta törni a 6200-300-at akkor 99% hogyx nem áll meg,tehát bejön a gbasz lefelé,és vehetünk 3700-3300 körülről.És igen egyszer volt buudán kutyavásár,tehát az aláb szeriintrm 100% hogy nem néz vissza,hanem onnan erőteljes trenndbe kezzd,és végre töri felfelé a szinteket és képbe jön a 9800.grafikon alapján kell jönnie valai hú gyorsan kiszállunk otp-é bőll eladjuk parázunk dolognak.Amit asztán jól megvesznekjk de előtte kiütnek mindenkit téma.
Egy baj van az eszmefuttatásoddal.
Rendben van, hogy realizálom a bukót, de hova fektessem be utána a pénzt?
Év végén realizálni fogom, amennyiben egyáltalán bukóba lesz még, mert nem szeretnék adózni.
Egyébként ez a befektetés olyan mint egy bef. alap.
1000%-ig biztos vagyok a papírban és egyelőre nem tudok jobb befektetést.
Jön a nyár, nincs időm sem a tőzsdével foglalkozni (day tradelni), felmarkolom az osztalékot és kész.
A tőkém 2/5 része így is cashben van, nem tudok mit csinálni vele, ősszel nyitok az admiral-nál számlát, addig lehet berakom tőkevédett pénzpiaci alapba vagy Nutexbe:)
A Portfolio-n egy kedves fórumtársam készített egy borús előrejelzést a következő hónapokra:
http://www.kepfeltoltes.hu/view/110522/BUX_HETI__prilis_30_4__j__www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Ősszel remélhetőleg még meglesz, akkor majd meglátjuk mi valósult meg belőle.
most,hogy ránéztem a kis otp-ére az látszik ,hogy az emelkedésben nem volt komolyabb vsszateszt sehol sem.Ergo,első longot mindig beadunk,keményen az előzö alj alá,éls onnan hirtelen mehetünk fel.Tehát törni kell lefelé a 4400-as körértéket,3700-ig minimum.Ugyanez a meglátás a molra is igaz 26-ezerről mewnni kéne le minimum,16200-ig,és a richterben a jó meglátás ami a tiéd voilt,nem az enyém mert én longoltam volna és te épp írtad hogy short,miért fordult át mégis nálad longba?
richter,mehetne akár 25-ig is,de a 32 reális,és az előttem szóló kolléga Sly,jól mondta ne higítcs,stb..
Szóval ha úgyis nyerőben vagy,miért nem engeded el a kezét a pakknak,max has innen fel akkor beleveszel ha nem akkor 32-nél v eszel.,és nem kell nézegetned addig a bukós papírjaidat,kis vesztő ló**** el kell dobni másba tenni,vagy ha bízol az emelkedésbe 35 ről visszvenni fullra,vagy várni és venni 32-ről,bár megérzésem szerint 22-körül lehetne igazán jó az ár.
Egon az utolsó 3 csúcsra azt mondaná, hogy fej-váll alakzat nyakvonal letörése előtt állunk.
Bár nem tudom pontosan hol lehet a nyakvonala és a belőle számolt célárral sem tudom, ezért nem forszíroztam annyira.
Másrészt mint látod lefele kalkulálok inkább, bár szerintem még nem esett el az 5950-es szint.
Szia,
Beszéltük pénteken ezeket az elemzéseket, hogy kéne blu elemzéseket is csinálnom, na persze az idő hiánya miatt nem fér bele, technikai okai nem lennének.
Kicsit belerajzoltam a képedbe, mert ez van kéznél nálam most.
Én az utolsó hármas csúcsot figyelem egyelőre most.
Esetleges fej-váll formáció féle, mögötte ékek sokasodnak nálam.
Letörés gyanús a dolog.
http://postimage.org/image/pwhug2as/
Holnap reggel át kell gondolnom, hogy gyermekeimet vigyem oviba, vagy elemezzek reggel. :)
Majd reggel meglátjuk hogyan ébredek, most csak egy percre néztem fel.
Pont az a jó a Richter osztalékban, hogy 2,39%-os hozamot biztosít és akár napon belül is betöltheti a nyitórést. Ami lássuk be elég szép profit.
Igen mert nem tudtam elmenteni a módosítását ezért kitöröltem, de vettem:)
van ahol funda, van ahol ta, de legjobb, ha mindkettő egybevág :) jelen körülmények között a nutexet fundásan elemezni sztem botorság. Richternél az osztalék sokat nm számít, 860 ft papíronként, na bumm. emellett olcsónak sem mondanám: egyrészt most is cirka 17-es fwd P/E-vel forog, másrészt még mindig nagy a bizonytalanság az egészségügyi reform miatt. a piac pedig a bizonytalanságnál jobban kevés dolgot utál.
amúgy jó 5let a topik. a kritikáktól nm féltelek, elég nagy önbizalmad van, h bírd őket :)
szerk.: közben eltűnt az előzmény :)
http://kepfeltoltes.hu/view/110522/mol_hu_d_1__www.kepfeltoltes.hu_.png
http://kepfeltoltes.hu/view/110522/otp_hu_d_1__www.kepfeltoltes.hu_.png
Felraktam a MOL és az OTP órás chartját.
Lentről felfele EMA 200, 50, 24 napos mozgókat tüntettem fel.
MOL-ban egy korábbi alj kb. 22400-nál és egy rés 21640-21950 (+ 200 napos EMA) nyújthat támaszt.
Megnőtt a volatilitás a papírban, kiváló terep a day tradereknek.
OTP-ben igazából még nem dőlt el semmi, bár pénteken csak egy 50 napos érintő felszúrásra futotta.
Várom az új alj kialakulását.
Sly--
Komolyan kérdezem szerinted mihez igazodik? Röviden! Még rövidebben! Attól kicsit bővebben!:D
Szegény Pepe01 már most szét offoltunk:D
Még annyit, hogy túl sokat gondolkodsz fundában szerintem. A tőzsdei árfolyam a legkevésbé igazodik ehhez. Nem mondom, hogy nem kell hozzá, de vannak esetek mikor ez teljesen felesleges (pl. Nutex), mégis napokig képes vagy rágódni rajta.
Természetesen igaz. Valamin mindenkinek edződni kell.:-))
ezért kell a stop, ott nincs érzelem, és nem esik gondolkodóda....