Nehéz pillanatban kaptuk meg a vezetésre a szerepet. Kíváncsian várom mekkora diplomaták vagyunk, eddig ebből a képességünkből sokat nem mutattunk, sajnos.
Imf-et én nem tartom ördögtől valónak. Amikor szidják azt felejtik el, hogy a világ országai hozták létre, ők pénzelik, hogy ahol gond van ott beszálljon, nem hiszem , hogy ők kevernék szándékosan a balhékat. Inkább azt gondolom, hogy olyan ez ezeknél a bajba került országoknál mint a gyenge hiéna , többiek először kerülgetik aztán széttépik, spekulánsok , a piac okozza ezt, persze a médiát lehet manipulálni, minősítőket is, de ez inkább piaci pozíciók miatt lehet, nem gondolnám, hogy ez egy nemzetközi összeesküvés, szabadkőművesek vagy egyéb világuralomra törő társulat okozza, inkább pszichológia.
EU elég érdekes képződmény, Kosztó pl annak idején lehetetlennek és abszurdnak tartotta a közös pénzt , épp azért mert annyira eltérő fejlettségű államok vannak. Ebből van is baj bőven , ezt a válságot kibírja akkor mindent. Terhelési próba. :)