Regisztráció Elfelejtett jelszó

Humor

Panaszkönyvi bejegyzések…

#331356 KawaBazsy

Panaszkönyvi bejegyzések:

"Szerettem volna olvasólámpát vásárolni, erre az eladójuk azt javasolta,

hogy dögöljek meg, és a következő életemben változzak bagollyá, akkor

legalább nem őt zaklatom zárás előtt 2 perccel."

"Nyomdahibásan jelentették meg a hirdetésemet. Nem tökerős, hanem

tőkeerős befektetőt kerestem."

"Komolyan gondolták, hogy a nászutas lakosztályban mindössze csak egy

darab emeletes ágy van?!"

"2800 forintot kellett volna fizetnem, egy ötezrest adtam, és csupán egy

százast kaptam vissza.... Igaz, hogy azt dollárban, de akkor is!"

"Behoztam az önök kulcsmásoló műhelyébe egy 14-es villáskulcsot, de

kiröhögtek és nem másolta le senki!"

"Örültem, hogy végre van egy étterem ahol tiszta az illemhely...

Erre

jött a főpincér, és kizavart a személyzeti WC-ből!"

"Szerettem volna egy lábbelit, ami nem ázik be. Amikor a huszadik pár sem

tetszett, az eladójuk gúnyosan a betoncsizmát javasolta..."

Szövegek

Egy orvos összegyűjtötte a legérdekesebb szövegeket, amiket

prosztatavizsgálat közben mondtak a páciensek:

1. Óvatosan, doki, már ott jár, ahol eddig még ember nem járt!

2. Megtalálta már Amelia Earhartot?

3. Még hall engem?

4. Megérkeztünk már? Megérkeztünk már? Megérkeztünk már?

5. Tudja, Arkansasban már törvényes házasok lennénk.

6. Talált taposóaknát, Főnök?

7. Hé! Most má tudom, mit éreznek a bábok!

8. Doktor Úr, szóljon, ha találkozik az önbecsülésemmel!

9. Nem volt APEH ellenőr korábban?

10. Írna egy igazolást a feleségemnek, hogy nem ott hordom az agyam?

Aranyköpések gépjárműoktatóktól:

1. Indulás előtt legközelebb győződjön meg róla, hogy bent ülök-e a

kocsiban.

2. A frontális ütközés nincs benne az anyagban.

3. Kérem, tolatásnál ne térdeljen fel az ülésre.

4. A bekanyarodási szándékát legközelebb ne a hátsó ablaktörlővel

jelezze!

5. Mivel KIT nem tudott eljönni, így ma is magának kell vezetnie.

6. Az előzésnek nem az a lényege, hogy kikerüli az Ön előtt haladó

autót,aztán a szembejövők őszinte megdöbbenésére hosszan egymás mellett

haladnak.

7. Nagyon jól látja, hogy a sebességváltó feladata az, hogy a motor ne

12000-es fordulatszámon működjön, mint az elmúlt húsz percben. De ezt jó

lenne a gyakorlatban is bemutatni.

8. A STOP tábla nem javaslat, hanem parancs.

Re: nincs cím

#330959 matgab Előzmény: #330949

Az országúton hatalmas viharban megy egy kamionos. Lát egy piros esőkabátos

embert az út szélén, megáll. Kinyitja az ajtót és megkérdezi:

- Mit akarsz?

- Én vagyok a piros kabátos értelmi fogyatékos, és éhes vagyok.

Gondol egyet a kamionos és kidobja neki az ebédjét, majd továbbhajt. Lát

egy sárga esőkabátos embert az út szélén. Mellette is megáll.

- Mi kéne?

- Én vagyok a sárga kabátos értelmi fogyatékos és szomjas vagyok.

A kamionos kidobja neki az innivalóját, majd továbbhajt.

Kis idő múltán újabb, kék esőkabátos embert lát az út szélén. Megáll.

- Na neked mi kéne, te kék kabátos értelmi fogyatékos?

- Jogosítvány, forgalmi engedély.

Re: nincs cím

#330949 kosami Előzmény: #330901

A rendőr leállít egy hölgyet.

- Gond van? - kérdi a nő.

- Gyorsan vezetett. Kérem a jogosítványát.

- Hát, sajnos nincs nálam. Már negyedszer vonták be alkoholos befolyásoltság

alatti vezetés miatt.

- Értem. Akkor kérem a forgalmit.

- Sajnos az sincs meg. A kocsi lopott!

- Lopott?

- Igen. A tulajt megöltem, és feldaraboltam.

- Micsoda?

- Testrészeit nejlonba tekerve betettem a csomagtartóba. Megmutassam?

A rendőr döbbenten nézi a hölgyet, aztán a kocsijához megy, és rádión

segítséget kér. Kisvártatva öt rendőrautó érkezik szirénázva. A parancsnok

előreszegezett fegyverrel közelít a nőhöz.

- Hölgyem, feltartott kézzel azonnal szálljon ki a kocsiból!

- Valami baj van? - kérdi a nő ártatlanul.

- A főtörzs azt állítja, hogy ön autót lopott, a tulajdonosát pedig megölte.

- Micsoda?

- Nyissa ki, kérem, a csomagtartót!

Az asszony felnyitja a csomagtartó tetejét. A csomagtartó teljesen üres.

- Ez az ön kocsija? - kérdi zavartan a parancsnok.

- Persze. Itt a forgalmi.

- A kollégám azt állítja, hogy önnek jogosítványa sincs .

A nő keresgél a táskájában, aztán előveszi a jogsit. A parancsnok

átvizsgálja, az engedély azonban kifogástalan.

- Köszönöm hölgyem. A kollégám szerint ön jogosítvány és forgalmi nélkül

lopott kocsit vezetett, tulajdonosát pedig feltrancsírozva gyömöszölte a

csomagtartóba.

- Fogadjunk, azt is hazudta, hogy a megengedettnél gyorsabban vezettem!

Nyilvános wc:

Egy férfi jön ki a nyilvános WC-ből. Egy nő befelé menet megszólítja:

- Elnézést, uram, koedukált?

- Ááá, nem, csak sz**tam.

Három kutya üldögél az á…

#330276 Wall street

Három kutya üldögél az állatorvos várójában és beszélgetnek:

- Te miért vagy itt pitbull?

- Én sajnos megharaptam a gazdámat!

- Akkor téged biztosan el fognak altatni...

- És te rottweiler miért vagy itt?

- Én széttéptem a szomszéd bácsit!

- Hát akkor téged is elaltatnak...

- És te dobermann miért vagy itt?

- Amikor a gazdasszonyom lehajolt, hátulról magamévá tettem és közben jól

összekarmoltam a hátát.

- Na akkor téged is elaltatnak!

- Dehogy, engem csak azért hozott, hogy levágják a körmöm!

A kórházban, a halálos b…

#329892 kelvin

A kórházban, a halálos beteg körül összejön a család és várják az orvost.

Végül odajön hozzájuk a kezelőorvos, és fáradtan szól: "Attól tartok, hogy rossz hírt kell Önökkel közölnöm. Az Önök szerettének egyedüli reménye a túlélésre az agy-átültetés. Ez nagyon kockázatos és költséges műtét, mivel az új agyért fizetni kell."

Az első döbbenet után az egyik rokon megszólal:

"Na és mennyibe kerül egy agy?"

"500 000 EUR a férfi agy és 20 000 EUR a női agy."

Hirtelen csend támad és eléggé zavart helyzet lép fel.

A férfiak a helységben igyekeznek elfojtani a vigyorokat és kerülik a női pillantásokat. Végül az egyik férfi nem tudja legyűrni kíváncsiságát és megkérdi:

"És miért, hogy a férfi agy 25x drágább?"

Az orvos megértően mosolyog a naiv kérdésen. "Ezek megszokott piaci árak.

A női agy ára alacsonyabb, mivel a férfiakéval ellentétben használva volt."

-Petike - újságolja 6 év…

#328791 kosami

-Petike - újságolja 6 éves fiának az apa -, összejöttem a gólyával, és

nemsokára hoz neked egy kistestvért.

A gyerek a homlokához csap:

- Atyaúristen! Az utcánkban hemzsegnek a jobbnál jobb csajok, erre meg

az apám megdugja a gólyát....

A vajdának megépül az új luxusvillája. Hatalmas bulit csap. Másnap a

kocsmában az egyik cigány mondja:

- Dikk, te, ez á vájdá nágyon gázdág. Még á WC-je is áránybú ván.

Meghallja ezt a vajda a szomszéd asztalnál.

- Hugy a Devlá verjen meg, tíged, te Gázsi, ákkó te szártá a

trombitámbá!

Az ifjú feleség meghízott, és a férje folyton szekálja:

- Olyan nagy a feneked, mint egy betonkeverő!

A feleség csak hallgat, de amikor eljön a lefekvés ideje, a férj kezd

hozzábújni. Erre ö:

- Csak nem gondolod, hogy azért a két vacak kavicsért beindítom a

betonkeverőt?

A cigányprímás elmegy a kontráshoz:

- Te Gázsi! Megmásztám a felesíged.

- Nem báj, a bándába márád.

- De Gázsi, én áttám neki ötven forintot is.

- Nem báj, gázdág a bándá.

- De gázsi, lápostetüt káptám tűle!

- Mit ákársz ötven forinté', szentjánosbogárát ?

Bash.hu: :-))) #3755 -&…

#328416 KawaBazsy

Bash.hu: :-)))

#3755 -> + (80) - [X]

[23:17:04] Szerintetek kiadják könyvben is a passiót?

A szadista, a mazochista…

#327580 kosami

A szadista, a mazochista, a gyilkos, a nekrofil, a zoofil és a piromániás üldögélnek a pszichiátria kertjében, és szörnyen unatkoznak.

Egyszer csak megszólal a zoofil:

- Mi lenne, ha megdugnánk egy macskát?

Erre a szadista:

-Igen, dugjuk meg, aztán jól kínozzuk meg.

A gyilkos közbeszól:

- Dugjuk meg, kínozzuk meg jól, aztán öljük meg!

A nekrofil lelkesen:

- Dugjuk meg, kínozzuk meg, öljük meg, aztán dugjuk meg mégegyszer!

A piromániás is beszól:

- Dugjuk meg, kínozzuk meg, öljük meg, dugjuk meg még egyszer, aztán gyújtsuk fel!

Rövid csend, mindenki a mazochistára mered, majd megkérdik:

- És te nem szólsz semmit?

- MIAÚÚÚÚ...

Szőke nő a nőgyógyásznál:

- Doktor úr, nekem ott alul mindig bélyegek potyognak ki.

Mire az orvos:

- De hát az nem lehet. Vetkőzzön! Alaposabban megnézem. Vizsgálja, egyszer csak elkezd röhögni.

- Na de doktor úr! Mit nevet? - Drága hölgyem, ezek nem bélyegek, ezek a matricák a banánról.

A nagy park bejáratánál évtizedek óta áll egymással szemben két szobor.

Egy meztelen férfi és egy meztelen nő.

Vágyakozva nézik egymást a márványszobrok.

Arra megy a tündér, s azt mondja nekik, hogy teljesíti egy kívánságukat.

De jól vigyázzanak, csak egyetlen kívánságukat teljesíti.

Mindketten egyszerre kívánják ugyanazt:

- Fél órára hadd lehessenek élő emberek!

Megtörténik.

Azonnal a bokrok közé vetik magukat.

Nyögések és sikolyok törnek elő a bokrok alól, remeg az ág, levelek és gallyak röppenek fel .

Rövid szünet következik, amikor így szól a férfi a nőhöz:

- Alig van pár percünk, mit csináljunk?

- Ugyanazt, mint az előbb - mondja a nő lihegve.

- Oké - mondja a férfi, - de most te fogod le a galambokat és én szarom le őket!!!

Két pap álldogál az országút szélén, kezükben egy tábla:

"Közel a vég! Fordulj vissza, míg nem késő!"

Arra jön egy autós, mutatják neki a táblát, az pedig dühösen kikiált a

kocsiból:

- Hagyjatok békén, szentfazekak! - és továbbhajt.

Tíz másodperc múlva hatalmas fékcsikorgás, majd egy hangos csobbanás

hallatszik.

Azt kérdezi egyik pap a másiktól:

- Nem lenne jobb, ha azt írnánk a táblára, hogy a híd leomlott?

Az új tanítónő elé jóképű legényt küldenek a vasútállomásra.

Felrakják a csomagokat a szekérre, a csinos Tanító néni a legény mellé ül

a bakra. A falu szélén a legelőn egy bika éppen közösül a tehénnel.

A városi tanítónőt ugyancsak lenyűgözi a látvány, s azt kérdezi a

legénytől:

- Honnan tudja a bika, hogy... izé... szóval, hogy mikor alkalmas a

pillanat?

- Elárulja azt a nőstény illata. Hajtanak tovább, most egy csődört és egy

kancát látnak hasonló helyzetben.

- És a csődör honnan tudja...? - kérdi a kíváncsi nő.

- Neki is a nőstény illata árulja el.

Megérkeznek a szálláshoz, lepakolnak, a fiú búcsúzik:

- Hát minden jót!

- Köszönöm a fuvart - mondja a tanítónő. - És látogass meg egyszer, ha

elmúlt a náthád...

Re: nincs cím

#327558 Wall street Előzmény: #327557

Miért ment át a csirke az úton?

Ki szerint miért ment át a csirke az úton?

- Arisztotelész: Ilyen a csirkék természete. Átmennek az úton.

- Szaddam Husszein: Ez példa nélküli provokáció, így feljogosítva érezzük magunkat, hogy 50 tonna ideggázt dobjunk a csirkére.

- Robert De Niro: Mert kurvára át akart. Ez a **** igazság.

- Ronald Reagan: Elfelejtettem...

- Martin Luther King: Már látom azt a világot, ahol minden csirke szabadon átmehet az úton anélkül, hogy célját fel kellene fednie.

- Nixon elnök: A csirke NEM ment át az úton. Ismétlem: a csirke NEM ment át az úton!

- Freud: A puszta tény, hogy ennyire érdekel, miért ment át a csirke a túloldalra, elfojtott szexuális bizonytalanságodat tárja fel.

- Bill Gates: Most fejeztük be az új Csirke Office 2000-et, amely nemcsak átmegy a túloldalra, de tojást tojik, nyilvántartja fontos iratait és kezeli a könyvelését.

- Bill Clinton: Fontos bejelentésem van. És megismétlem, hogy biztosan megértsék. Nem volt szexuális kapcsolatom azzal a csirkével. Nem volt!

- Darwin: A csirkék, évmilliók alatt természetes kiválasztódás útján oly módon fejlődtek, amely felruházza őket a túloldalra való átkelés képességével.

- Einstein: Hogy most a csirke kelt át a túloldalra, vagy az út mozdult el a csirke alatt, ez viszonyítási pont kérdése.

Re: nincs cím

#327557 Wall street Előzmény: #327556

Két orvos beszélget:

- Mit szól hozzá, hogy így megszaporodtak az ikerszülések?

- Miért csodálkozik ezen? Ilyen közbiztonság mellett nem csoda, hogy már az újszülöttek sem mernek egyedül a világra jönni.

Re: nincs cím

#327556 Wall street Előzmény: #327555

Két barát beszélget:

- Sportolsz?

- Minden nap jógázom. Hanyatt fekszem a heverőn két órán át, a szememet egyetlen pontra függesztve.

- Milyen pontra?

- A képernyőre.

Az iskolában a tanárnő a…

#327555 Wall street

Az iskolában a tanárnő a következő kérdést teszi fel:

- Mondjatok gyerekek öt olyan állatot, amelyik az északi sarkon él!

Móricka majdnem kiesik a padból, úgy jelentkezik.

- Na, Móricka?

- Egy fóka és négy jegesmedve.

Rövidített igazs…

#327552 KawaBazsy

Rövidített igazságok

Az élet szakadatlan küzdelem. Délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal.

Ha javulni látod a dolgokat, akkor valami fölött elsiklottál.

A nőknek csakis a belső értékek számítanak. Pl. klíma, bőrülés, világított piperetükör, dönthető ülés stb.

A halász azért megy ki a tóra, hogy halat fogjon..a horgász meg azért, hogy ne legyen otthon.

A memóriám már nem a régi. És ráadásul még a memóriám sem a régi.

A hisztéria alattomos betegség! A nő kapja meg és a férfi hal bele!

A nyúl az egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

Minden reggel ágyba viszem a páromnak a kávét. Neki már csak meg kell darálnia...

Azt mondják, elmebajban szenvedek... De én nem szenvedek, élvezem minden percét...

A munkahely olyan, mint a sakk. Ha alacsonyabb beosztásban vagy, akkor csupa paraszt vesz körül és járhatsz gyalog. De ha előléptetnek, akkor egyből mindenki téged akar leütni.

Vagy sokat keresel, vagy sokáig!

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!

Alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak ellenszenves.

Mindig a főnök végzi a feladat oroszlánrészét: üvölt.

Attól, hogy valakit nem értenek meg, még nem művész!

Amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is.

Az emberi hülyeségnek csak alsó határa van.

A processzorok füsttel működnek. Ha kijön belőlük a füst, nem működnek tovább.

A munka azoknak való, akik nem tudnak horgászni.

Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt. Csak más a fogása...

Azért van a vonaton két mozdonyvezető, mert ott akkora a zaj, hogy egy ember el se tudná viselni!

Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet. És attól rossz, hogy meg is

történik.

Ha olajos lesz a kezed, akkor elkezd viszketni az orrod.

Úriember az, aki ígéretéhez híven megmutatja a bélyeggyűjteményét.

Optimista az, aki azt hiszi, hogy a légy a szobában a kijáratot keresi.

A törhetetlen játékok legfőbb haszna, hogy ezekkel kiválóan össze lehet törni minden mást.

Tegnap tanultam egy-két …

#327417 Áki01

Tegnap tanultam egy-két új káromkodást.

A benzinkúton mellettem egy kamionosnak sikerült 200 liter 95-öst tankolnia.

Egy pasi bemegy a kocsmá…

#327415 Áki01

Egy pasi bemegy a kocsmába, odamegy a barátjához:

- Nagyon elegem van az anyósomból. Szerinted mit csináljak?

- Vegyél neki egy trabantot, aztán majd jól összetöri magát.

Egy hónap múlva jön vissza a pasi:

- Hát a terved nem vált be a trabant összetört de ő sértetlenül megúszta.

- Akkor vegyél neki egy Suzukit.

Egy hét múlva megint jön:

- Már megint összetörte az autót de magát sajnos nem!

- Értem. Akkor vegyél neki egy jaguárt.

A pasi jön egy nap múlva:

- Király! A jaguár már a garázsban széttépte!

-Anyu hogy lehet az hogy…

#327122 Fornit

-Anyu hogy lehet az hogy te fehér vagy, apu mongol én meg néger?

-Hát fiam amilyen buli volt, örülj hogy nem nyerítessz.

HOGYAN ÉBRESSZÜNK SZEREL…

#327066 KawaBazsy

HOGYAN ÉBRESSZÜNK SZERELMET EGY NŐBEN?

Beszélik, hogy Tibet legmagasabb hegycsúcsán él a világ legbölcsebb embere.

Egyszer egy ifjú elment hozzá, hogy megtudja, milyen út vezet annak a nőnek a szívéhez, akibe beleszeretett.

Amikor találkozott vele a hegytetőn, megkérdezte:

- Mondd meg nekem, mesterek mestere, mi a legrövidebb és legbiztosabb út egy nő szívéhez?

A mester így felelt:

- Nincs biztos út egy nő szívéhez, fiam; csak szakadékok menti ösvények, térképek és iránytű nélküli utak tele szirtekkel, tüskés bozóttal és mérges kígyókkal.

- De mester, akkor mit tegyek, hogy meghódítsam szerelmesem szívét?

- Jegyzed meg, kedves tanítványom: vésd elmédbe és szívedbe tanításaimat és tanácsaimat, melyeket most adok neked... Kövesd őket, és el fogsz jutni a szeretett nő szívéhez.

1. Moss fogat.

2. Ne vakard előtte a töködet.

3. Vigyél neki virágot és sok-sok ajándékot.

4. Vizelés előtt emeld fel a WC deszkáját, és utána ne felejtsd el lehajtani.

5. Moss kezet, mielőtt kijössz a mosdóból.

6. Ne csámcsogj.

7. Ne böfögj hangosan, vagy inkább sose böfögj.

8. Ne fingjál.

9. Ne beszélj csúnyán az anyjáról, szeresd őt, mint a saját anyádat.

10. Ne káromkodj.

11. Mindig nevess a rossz viccein.

12. Ne légy rá féltékeny, vagy ha mégis, csak kicsit.

13. Hagyd, hogy ő féltékeny legyen rád. Neki szabad.

14. Ne növessz pocakot. Sőt mi több, sose hízz meg. Neki viszont szabad (de sose mondd neki).

15. Ne időzz a fürdőszobában.

16. Ne hagyd ledobva a törülközőt.

17. Ne mondd neki, hogy nem tud vezetni.

18. Ne gyere későn haza. Indulj el a munkából és azonnal menj haza.

19. Ne szórakozz a barátaiddal. Vagy inkább ne is legyenek barátaid.

20. Ne álmodj barátnőkről.

21. A barátnőinek mellét és seggét ne nézd és szóba se hozd.

22. Ne légy fösvény. Használj legalább két hitelkártyát és két betéti kártyát.

23. Ne nézz más nőkre. Sőt, értsd meg egyszer és mindenkorra, hogy más nők nem léteznek.

24. Ne beszélj az ex nődről. Neked sosem volt más valakid előtte.

25. Mondd neki, hogy ' szeretlek ' legalább 24-szer naponta.

26. Tanulj meg főzni.

27. Mosogass és tartsd tisztán a konyhát.

28. Ágyazz be (mindig).

29. Hívd fel őt, akárhol és akármilyen elfoglalt vagy is.

30. Hagyd, hogy ruhát, cipőt vegyen, amikor csak akar. Sőt, segíts neki az órákig tartó vásárlásban és válogatásban. (És mosolyogj eközben.)

31. Hagyd, hogy órákig beszéljen telefonon, és ha lehet, fizesd a mobilját.

32. Ne horkolj.

33. Jusson eszedbe, te nem szereted a focit és utálod a Forma-1 versenyeket.

34. Borotválkozz naponta, nehogy felsértsd a bőrét.

35. Ne gondolj csak a szexre, de túlzásba se essél; javasold neki gyakran, még ha fáradt vagy is.

36. Tartsd tiszteletben, ha fáj a feje, de ha ő kéri tőled, azonnal járj a kedvében. Ah!, és nehogy azonnal elaludj, amint befejezted; nézz a szemébe és simogasd, míg ő alszik el szép csendben.

37. Mondd neki minden percben, hogy ő a legszebb nő, akit valaha láttál.

A kimerült tanítvány megfordult, hogy lemenjen a hegyről. A mester így szólt utána:

- Várj fiam, gyere vissza!

Mire a tanítvány:

-Neeem, mester...

Most már értem, miért van annyi homokos!