Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyar Királyság

Keresik a Szent Korona helyét az alkotmányban

#334637 Őfelsége

A tervek szerint a jövő év április 25-én fogadnák el az új alkotmányt - mondta Balsai István, az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának fideszes elnöke a Történelmi tradíciók és az új alkotmány című konferencián pénteken a Parlamentben.

Az eseménysorozat házigazdai tisztét is ellátó politikus megnyitó beszédében közölte: a Parlamentben harmadik alkalommal megtartott rendezvényen arra keresik a választ, hogy az új magyar alkotmányban milyen szerepet kell szánni a történelmi tradícióknak, a kereszténységnek és a Szent Koronának. Balsai István elmondta: az új alkotmány koncepciójának parlamenti vitája februárban lesz, a kormány pedig vállalta azt a kötelezettséget, hogy márciustól közel egy hónapig nem fogja a parlamentet sok törvénnyel terhelni, hiszen a parlamenti pártok csaknem egy hónapig tartó vitát folytatnak majd az alkotmányról. Kijelentette, hogy az új alaptörvény jogfolytonos része lesz a sok száz éves történelmi alkotmánynak, amely sokáig szolgálta a magyar államiság kereteit. Hozzátette, úgy gondolják, hogy ebben megfelelő helyen és a legfontosabb hivatkozási pontként a Szent Koronának is meg kell jelennie. Leszögezte, hogy ez nem azonos a Szent Korona-tannal.

Balsai István elmondta, hogy terveik szerint a kartális alkotmányt április 25-én fogadnák el.

Kitért arra, hogy "különböző aktuálpolitikai okokból" a három ellenzéki párt nem vesz részt az előkészítő folyamatban. Közlése szerint azonban ebből helytelen azt feltételezni, hogy nem vesznek részt az alkotmányozásban sem. Mint mondta, az ellenzéki pártok csak az előkészítő bizottság munkáját "bojkottálják", de a benyújtott indítványokról kifejtik véleményüket és bizonyára részt vesznek majd a parlamenti munkában. A bizottság elnöke kijelentette, szeretné eloszlatni azt a már külföldön is terjedő véleményt, "hogy valami egypárti alkotmányozás folyna". Hozzátette: az viszont külön politikatörténeti adottság, hogy a jelenlegi mandátumarány lehetővé teszi az új alkotmány elkészítését. Megjegyezte, hogy 1995-ben zajlott egy alkotmányozási folyamat, de az akkor két, egymástól sokban eltérő koalíciós párt munkáját jelentette.

http://www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/keresik_a_szent_korona_helyet_az_alkotmanyban_40295

Re: Egyesítsük Nagy-Magyarországot!

#325091 Őfelsége Előzmény: #325046

A Jóisten Őfelségén keresztül az egész emberiségnek üzen: az emberi élet védelme, az emberi méltóság tisztelete intelligens emberi magatartásmód! Legyen több szeretet a világban! A Jóisten akarata szerint Őfelsége nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát kell vezesse!

Re: Egyesítsük Nagy-Magyarországot!

#325046 gentlemanus Előzmény: #324682

Jaja. Levi "király", engem minden esetre elgondolkodtatna, ha ugyanezen címet viselő alábbi nagy nevekkel állítanám magam egy sorba:

- I. ( Szent ) István

- I. ( Szent ) László

- Könyves Kálmán

- III. Béla

- II. András

- IV. Béla

- Károly Róbert

- Nagy Lajos

- Luxemburgi Zsigmond

- Mátyás király

Hogy tényleg csak a legnagyobbakat emeljem ki....

A Jóisten akarata

#324907 Őfelsége

A Jóisten akarata szerint legyen több szeretet a világban! Ha észrevették Őfelsége alkalmazza a szeretet kommunikációját, tehát mindenkiről csak jót és szépet állít! Őfelsége kérése a kölcsönösség, Őfelségéről is csak szépet és jót állítsanak! Véleményformálásukat a helyes irány meghatározásával mindenkor intelligens emberhez méltóan, asszertíven tegyék, tisztelve az emberi méltóságot. A szépre, a jóra, a szeretetre kell nyitottnak lenni, csak akkor fog a Nemzet felemelkedni a Népek sorában. Csak a szeretet képes több szeretetet létrehozni. A Szentatya világosan megfogalmazta: az elsőség mibenléte a fő kérdés. Mivel Őfelsége pozitívan gondolkodik, így csak a trónt hallja meg és úgy véli királyi trónra szükség van, a trón a Jóisten akaratából uralkodó igaz és egyeneslelkű királyt illeti. Őfelsége a Jóisten akaratából és segedelmével lépett a trónra immáron közel 3 esztendeje!

Re: Egyesítsük Nagy-Magyarországot!

#324682 Őfelsége Előzmény: #324198

Az igaz hatalom a Jóistennél van, mindannyian a Jóisten kezében vagyunk. Őfelsége már többször megfogalmazta: Nagy-Magyarország egyesítése felé vezető út a Budavári Királyi Palotán keresztül vezet!

Őfelsége kérése a kuruc.infohóz: csak olyan hozzászólásokat tegyenek közzé, mely tiszteli az emberi jogokat és védi az emberi méltóságot!

Olvasónk leleplezi I. Le…

#324604 Wall street

Olvasónk leleplezi I. Leventét - kiderül, ki az igazi király

Ez a Levente közönséges szélhámos. Józsi bácsi már '44 óta uralkodónk, tehát Levente nem léphetett 2008-ban trónra, így hazudik, amikor kinyilatkoztatja, hogy ő az egyedüli és igaz király – írja olvasónk.

De ez még semmi, ennél sokkal súlyosabb sebből vérzik Levente Őfelsége királysága: hiszen még meg sincsen koronázva! (Ezt ő maga ismeri el közleményében.)

Józsi bácsi viszont igen, immár 66 éve.

Isten óvja Árpád-házi I. Józsefet!

http://kuruc.info/r/6/69362/

Re: Egyesítsük Nagy-Magyarországot!

#324225 KJanek Előzmény: #324193

Levi Felség!

Hatalmas megtiszteltetés hogy önnel egy fórumba írogathatok. :)

Ilyen nagy emberrel nemhogy személyesen, de még fórumon keresztül sem találkoztam soha. :)

Re: Egyesítsük Nagy-Magyarországot!

#324198 gentlemanus Előzmény: #324193

:DDD

Na Levi Király ha ilyen nagy hatalommal méltóztatol rendelkezni, akkor azzal a beadvánnyal fordulok a Királyi Udvarhoz, hogy de facto és de jure haladéktalanul csatolja vissza az udvar az elrabolt magyarországi területeket, valamint bérleti díjat is követeljen meg az Udvar e területek, valamint az azokon lévő anyagi javak használatáért, visszamenőleges hatállyal az 1920. június 04. - máig terjedő időszakra.

Re: Egyesítsük Nagy-Magyarországot!

#324193 Őfelsége Előzmény: #324188

A polgári kormányt Őfelsége "Levi" juttatta hatalomra, még a 2/3 is Őfelsége "Levi" ötlete volt! A jelenlegi tényállás szerint magyarabb polgári kormányra van szükség és magyarabb miniszterelnökre az Alsóházban, magyarabb királyi kancellárra a Sándor Palotában!

Re: Egyesítsük Nagy-Magyarországot!

#324188 GáborGábor Előzmény: #324185

Mivel ezen már jócskán túl vagyok, ezért engedtessék meg nekem:

Éljen sokáig királyunk, Orbán Viktor!

:)))

A helyzet ugyanis az, hogy jelenleg ő regnál kis országunkban és nem Levi ...

;)

Re: Egyesítsük Nagy-Magyarországot!

#324185 Fornit Előzmény: #324169

Tényleg, míg nem késő!

"ki Márton napján bort nem iszik, egész évben szomjazik."

:-)

Re: Egyesítsük Nagy-Magyarországot!

#324147 TrogerBroker Előzmény: #324084

Ez egyre jobb :D

Őfelsége I. Levente Apostoli Magyar Királlyal leveleztünk

Mint ismeretes, a mai napon királyi parancs érkezett szerkesztőségünkbe. Azonnal teljesítettük azt, megjelenítve a királyi udvar közleményét, majd illendően válaszoltunk királyunknak: "Igenis, Felség!" Ezt követően újabb levelet kaptunk uralkodónktól:

Kérjük helyezzen el állandó linket a mellékelt címer formájában a Magyar Királyi Udvar honlapjára mutatással, mivel növelni kell a nyilvánosságot! A Királyi Udvar honlapján meglévő szavazásokat jelenítse meg a kuruc.info-n! Őfelsége a Jóisten áldását kéri minden igaz Magyarra! Egyesítsük Nagy-Magyarországot!

Magyar Király Magyar Trónon!

Intelligencia, erkölcs, szeretet!

A MAGYAR NEMZETÉRT, A MAGYAR HAZÁÉRT, A MAGYAR KIRÁLYSÁGÉRT!

"Máris, Felség! Egyéb óhaj?" - kérdeztük, mire postafordultával érkezett is a királyi válasz:

A Magyar Királyi Udvar hivatalos közleménye:

Őfelsége óhajai:

1.) A Budavári Királyi Palota felújítása, belső és külső királyi pompájának helyreállítása, mivel az az uralkodó méltó rezidenciája!

2.) Koronázás a Szent Koronával a Szentatya - jelenleg XVI. Benedek pápa - által, a bíboros úr - esztergomi érsek - jelenlétében, Budapesten a Szent István Király Bazilikában!

3.) Feleségül Magyar Királynénak Ő Királyi Felsége Madeleine Svéd Hercegnőt óhajtja!

4.) Nagy-Magyarország területeinek egyesítése!

5.) A Magyar gazdaság növekedése legalább a Holland Királyság gazdaságának szintjére!

6.) A Magyar Népesség növekedése több gyermekáldással!

Magyar Király Magyar Trónon!

Intelligencia, erkölcs, szeretet!

A MAGYAR NEMZETÉRT, A MAGYAR HAZÁÉRT, A MAGYAR KIRÁLYSÁGÉRT!

És mit tehetnek mindezek érdekében az egyszerű földi halandó olvasók, Felség? - kérdeztük alázattal. Kegyes uralkodónk pedig az alábbi válasszal jelölte ki közös feladatainkat:

A Magyar Királyi Udvar hivatalos közleménye:

A Nemzet ereje az összefogásban és az együtt-mozdulásban van. A Király és a Nemzet szövetsége biztosítja a Ország felemelkedését, fejlődését, haladását! Őfelsége a Király megfogalmazza a királyi parancsokat és óhajokat, melyek teljesülése révén a Nemzet előre halad! A Nemzet Mi Mindannyian vagyunk, mindenki tegye meg a tőle telhetőt! Per ardua ad astra!

Magyar Király Magyar Trónon!

Intelligencia, erkölcs, szeretet!

A MAGYAR NEMZETÉRT, A MAGYAR HAZÁÉRT, A MAGYAR KIRÁLYSÁGÉRT!

Nos, ehhez tartsa magát mindenki.

(Kuruc.info)

http://kuruc.info/r/6/69333/

Re: Egyesítsük Nagy-Magyarországot!

#324084 gentlemanus Előzmény: #324062

:DDDD

Na tessék.

Megint megmutatkozik a magyar vírtus. Nem elég, hogy a köztársaság padlót fogott, de a zsenge, alig 3 éves királyság falait is máris bontogatja a magyar korrupció.