Regisztráció Elfelejtett jelszó

Dumcsi

Sziasztok! Gondoltam me…

#301915 kerikoma

Sziasztok!

Gondoltam megosztok veletek egy jó kaja receptet, szombaton készítettem asszonykám szülinapjára, 12 felnőttnek 8 gyermeknek bőven elég volt. Nem tudom mi a neve, mi tárcsás gyros-nak hívjuk. Hozzávalók: 5 kg disznó comb, kb 4 kg vöröshagyma, 10-12 gerezd fokhagyma, 3 cs gyros sültek fűszerkeverék, 30 dk füstölt szalonna vagy sonka.

Csütörtök este az 5 kg disznócombot kb 2 cm-es kockákra vágtam, bele raktam egy tálba és rétegesen rászórtam a fűszerkeveréket. Alufóliával lezártam és beraktam a hűtőbe. Szombaton dél után a hagymát felkarikáztam a fokhagymával együtt, a szalonnát vagy sonkát felkockáztam. Vacsorát fél hat-hatra terveztük, ezért délután 3 órakor begyújtottam a tárcsa alá. A forró tárcsán először a szalonnát kell megpirítani, mikor szépen megpirult rá kell önteni a be pácolt húst. Kb 1 percig intenzíven kell keverni amíg a hús meg nem pirul, aztán fel önteni vízzel, hogy lepje el a húst. Néha néha meg kell kevergetni és ahogy fő el a víz úgy mindig kicsit sűrűbben kevergetni.Ha el főtt a víz ismét fel kell önteni és utána harmadszor is. Ha a 3 víz elfőtt (ez kb 2 óra) rá lehet rakni a hagymát, fokhagymát és sűrűn kell kevergetni, amikor a hagyma összeesett és jól összekeveredett a hússal és a hús is enyhén megpirul le lehet alítani a gázt és kész van a finom vacsora, sültkrumlival és salátákkal tálaltuk.

Javaslat a vacsora elött egy 3 cent páleszt meginni, vacsora közbe pedig jó vörösborral öblögetni.

Re: nincs cím

#301851 Scipio Előzmény: #301796

Én sokáig azt hittem a hozzászólásaidból, hogy fele ennyi lehetsz, úgy is írtam neked mindig, aztán majd leestem a székről, mikor olyan élményedről írtál, ami megtörténtekor még anyám sem élt :)) De szerintem sem a fizikai kor a lényeg, hanem a szellemi frissesség, nyitottság és aktivitás... Vannak koravén és örökifjú ismerőseim is, az csaknem ötven éves nagybátyámat pl. sokkal könnyebb lecsalni sátrazni egy zenei fesztiválra mint jó néhány 30 alatti havert :)

Re: nincs cím

#301821 Hathor Előzmény: #301775

Nekem a raszta srác a lánnyal is nagyon bejött, meglepődtem, hogy lehúzták Őket.

Szuper volt a Cserhátis lány is, lúdbőr, könny nálam is volt :))

micsoda férfiak vagyunk :)

Re: nincs cím

#301804 Wall street Előzmény: #301775

Na, itt vannak azok a tehetségek, akiket tegnap beszéltünk.

X-Faktor Szirota Dzsenifer (One night only)

Re: nincs cím

#301796 wizes Előzmény: #301512

Nem sértesz vérig, 60 fölött vagyok, ...... testben.

Fiatalokkal dolgozom régóta, tegeződöm velük, sosem éreztem magam idősnek, mintha megállt volna az élet olyan 20-30 évesen.

- csak a csontjaim izületeim fájnak, szemüveg kell és járókeret, diétázom, valamint 6 hónapot szanatóriumban vaqyok regenerálódni. o)

Habár az orvosok szerint akinek 50 fölött nem fáj valamilyen izülete az vagy hazudik vagy meghalt.

:)

Re: 2001.09.11.

#301795 _pda_ Előzmény: #301753

én arra is szoktam emlékezni, amikor az amcsik odab@sznak egy rakétát a feltételezett terrorsták, feltételezett bázisára és egy iskolányi gyerek hal meg

persze elnézést szoktak kérni, meg keresik a felelősöket, oszt annyi

szóval, van amikor a fagyi visszanyal

Re: 2001.09.11.

#301789 Ibiza Előzmény: #301773

sok tény van..

aznap kb 2ezerrel kevesebb ember ment be mint egyébként..

a kijövő szemtanúk több robbantásról beszéltek..

a wtc-t lebontását tervbe vették de tele volt azbeszttel..iszonyat költség lett volna..

többször volt mentési gyakorlat a wtc-nél ahol a tetőre terelték az embereket és helikopterekkel mentették öket.. élesben egy helikopter nem ment segíteni..

a biztonságiak nem engedtek ki senkit..a hangszórók harsogták mindenki térjen vissza a munkahelyére..

- beküldtek tűzoltókat..ők lettek a hősök

-a bentégettek kiugrálok az áldozatok..

-oszama a mumus

-és meg lehetett szállni az olaj és gázmezőket birtokló országokat

"mi lenne akkor ha" játék..valakinek megtetszett (lásd keselyű 3napja)

Re: nincs cím

#301787 Ibiza Előzmény: #301772

ami gusztustalan..nagy feró fikáz olyanokat..akiknek kb 50x jobb hangjuk van mint neki..

a zsűriben azt sem tudom ki az a kis tapsifüles nyálgép..

Re: nincs cím

#301777 Wall street Előzmény: #301775

jól van , de azért Szabó Marianna idősebb volt jóval tán harminc valahány éves lehetett, mondjuk a 16 éves leányzó idősebbnek nézett ki a korához képest. Dzsenifernek hívták a kislányt :). Amikor kérdezte Keresztes Ildikó, hogy hány éves, mondta hogy 16, Ildikónak leesett az álla, biztos azt hitte hogy 3 vagy 4 évvel idősebb :)