http://www.origo.hu/nagyvilag/20100705-lemondatta-sarkozy-ket-miniszteret.html
"Pénzvilágunk ahelyett, hogy jólétet teremtene, kiforgat még meglévő vagyonunkból is: közösségeinkből, ökorendszereinkből és termelő infrastruktúránkból"
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=135442&is=1
Újabb példa arra, hogy nem kell állandóan benyalni az EU-nak, nagyon szimpatikus számomra, hogy a szlovákok ezt meg merik lépni. Bezzeg nálunk aztán lehet akárki hatalmon, anno s*ggnyalás volt az oroszok felé, utána jött az USA, napjainkban pedig az EU bürokraták hátsóját nyalja fényesre rendszeresen a magyar politikai elitnek nevezett partlamenti gittegylet.
A várakozásoknál (mintegy 200 milliárd euró) lényegesen alacsonyabb mennyiségben (131.9 milliárd euró összegben) igényeltek az eurózóna kereskedelmi bankjai 3 hónapos forrást az Európai Központi Bank által ma tartott tenderen, ami enyhítette a bankrendszerrel kapcsolatos eddig egyre fokozódó félelmeket. A hírre a vezető részvényindexek kissé emelkedtek, a javuló hangulatban pedig az euró erősödni tudott a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Ezt még a forint is megérezte, délben éppen erősödést mutat, az euróval szembeni jegyzések 285 körülre, a frankkal szembeniek 215-ig süllyedtek.
Az EKB közzététele szerint 171 bank összesen 131.9 milliárd euró összegben kapott 3 hónapos forrást a mai tenderen az irányadó, 1%-os kamatláb mellett. Ez, bár minden idők legmagasabb likviditásnyújtása a 3 hónapos tenderek sorozatában, de jóval alacsonyabb összeg, mint amelyet a piaci szereplők feltételeztek. Ez arra utal, hogy mégsincs akkora rászorultság a bankok részéről az EKB likviditásfokozó intézkedéseire.
Az aggodalmak nagy része abból ered, hogy holnap jár le egy 442 milliárd eurónyi 12 hónapos refinanszírozási keret, ennek likviditásmérséklő hatásét igyekezett tompítani ma az EKB a 91 napos tenderrel. Az egyébként túlzott likviditás az eurózóna bankrendszerében a mai tender mellett is csökkenni fog.
Az EKB egyik döntéshozója tegnap egyértelműsítette, hogy nem kívánják meghosszabbítani a holnap lejáró, 1121 bankot érintő, 12 hónapos likviditási csomagot (ahogy azt például a spanyolok szorgalmazták), illetve nem terveznek helyette új, szintén ilyen hosszú futamidejű likviditási injekciót. Helyette néhány napostól fél éves tenderekig hirdetnek meg lehetőségeket.
---- érdekes folyamatok.
A brit piaci felügyelet 72 000 fontra (89 000 euróra) bírságolt és öt évre eltiltotta a pénzügyi szektorban dolgozástól egy volt olajbrókert, miután az bevallotta, hogy ittas állapotban a piacot befolyásoló ügyleteket kötött.
Az FSA közleménye szerint Steven Perkins, a londoni PVM olajkereskedő cég volt brókere alkoholos befolyás alatt bonyolított 10 695 kontraktusnyi határidős kötése kimerítette a piacbefolyásolás vétségét. A 2009 augusztusi határidőkre pontosan egy évvel ezelőtt, június 29-i hétfőn kötött, majd másnap reggel próbálta eltusolni. Utóbbival azonban komoly kilengést okozott a brent piacán. Utólagos érvelése szerint egész hétvégén ivott és ha már lendületben volt, folytatta hétfőn is, így emlékei igen hiányosak a történtekről.
Eredetileg a felügyelet 150 000 fontra bírságolta volna Perkinst, ám ezt aztán arra hivatkozva csökkentették 90 ezerre, hogy anyagilag ellehetetlenülne Perkins helyzete. A maradékot egy előtörlesztési megállapodás keretén belül engedték el szögezi le a határozat.
Az FSA pár hete bírságolt 100 000 fontra és tiltotta el a pénzügyi szektorban dolgozástól Andrew Kerrt, egy volt árupiaci brókert, amiért 2007 augusztusában készakarva manipulálta a kávé határidős piacát Londonban.
---- ez nagyon nagy. :D
"A lazac nem növekszik télen, és három évig tart, mire teljesen kifejlődik. Amerikai kutatóknak azonban sikerült úgy módosítaniuk genetikai anyagát, hogy másfél év alatt érje el végleges méretét."
Minden eszközzel tiltanám az ilyesmit, beláthatatlan károkat okozhat a génmanipuláció.
Lejár az EKB-hitel, "abszurd a helyzet" a spanyol bankok szerint
2010.06.29 08:25
Abszurd viselkedés - kommentálták a spanyol bankok, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nem tesz erőfeszítéseket az eurózóna pénzintézetei számára tavaly ilyenkor elindított 442 milliárd eurós hitelprogram meghosszabbítására.
Amint arról korábban beszámoltunk, a spanyol bankok növekvő finanszírozási problémákkal szembesülnek az elmúlt hetekben, ezért intenzív lobbit indítottak az európai jegybanknál a tavaly június végén elindított, és e hét csütörtökén lejáró egyéves, egy százalékos kamatozású hitelkeret megújítására.
2010.06.24 10:30
Növekvő gondok a dél-európai bankoknál
Egy bankvezető lobbista a Financial Times szerint úgy nyilatkozott: “akármelyik jegybanknak kötelessége, hogy likviditást nyújtson, az EKB mégsem ezt teszi. Minden egyes nap harcolnunk kell ezért, abszurd a helyzet." Egy másik bankvezér szerint az EKB-nak alkalmazkodnia kell, és nem kellene ragaszkodnia ahhoz, hogy csak három hónapos vagy annál rövidebb lejáratú hiteleket nyújt. Egy ilyen programot indítanak egyébként e hét szerdáján is.
Az EKB újabb és újabb rövid távú hitelei révén legalább 150 milliárd eurónyi lejáró forrás nem újul meg - tartalmazza a Barclays Capital elemzése. Ennek ellenére az EKB nem mutat hajlandóságot a korábbi program meghosszabbítására, mondván, piaci torzulásokat okoz és korlátozza a monetáris politika hatókörét. Az európai hitelezés ráadásul így is csak lassú növekedést mutat: áprilisban évi 0.1%-kal, májusban 0.2%-kal nőtt az eurózónában a kihelyezett hitelek volumene.
=======
Nemhiába shortolják a németek a spanyol bankokat.......
Erre nem lehet mit mondani egyszerűen.....
Az M3 Money supply már így is az egekben van, nemhiába nem merik már fel sem tüntetni a 2006. utáni adatokat....
És még ezt tovább printelni?????
Hyperkatasztrófa lesz a vége.
http://index.hu/kulfold/2010/06/26/korea/
"Észak-Koreába belépni olyan, mintha egy másik univerzumba tévedtünk volna. A külvilágtól szigorúan elzárt országba bejutni csak diplomataként, meghívott vendégként vagy a segélyszolgálatok munkatársaként lehet. Lukács Csaba egyike annak a kevés magyarnak, aki benézhetett a kulisszák mögé Észak-Koreában."
Elképzelhetetlen, mi mehet ott, amit senki külföldi nem lát...
Van egy érzésem, hogy lesz itt még muszlim törvény, muszlim üldözés, és gettósítás. Egész európában...
Kicsit rosszabbra fordul a világ az EUban, rögtön kiéleződik a konfliktus a bevándorlók és az "őslakosok" között. Európától nem áll távol az "etnikai alapú" polgárháború.
Igen 21 hónap, persze csak a gyermektelen hajadonoknak és harcoló alakulathoz csak önkéntesen mehetnek.
Itt bővebben is olvashatsz róluk: http://lemil.blog.hu/2008/06/04/izraeli_fegyveresek_2_0
Úgy tudom,hogy a nőknek is kötelező Izraelben a 2 év katonai szolgálat.
Ott mindenki ért a fegyverhez,különben már nem léteznének!
Kontra:))
Vigyázz a részvénypiaccal! Nagy esés jöhet
A héten eldőlt, hogy újra az esésnek van nagyobb esélye a tőzsdéken, így érdemes csökkenteni részvénypiaci kitettségünket- írja friss elemzésében a Raiffeisen. Az OTP például újra tesztelheti a 4400 forintot.
Jelentős fordulat történt a piacon az előző héthez képest, amikor is még abban reménykedhettünk, hogy egy sikeres kitörést követően a piac sokadik nekifutásra, de ki tudja verekedni magát a veszélyzónából, amellyel elhárult volna a kockázata - legalábbis egy ideig - annak, hogy új lokális mélypontot üssön. A felvetett kérdésünk, és aggodalmunk ezzel kapcsolatban az volt, képes-e a piac továbbra is erőt mutatni úgy, hogy folyamatosan a várakozásoknál rosszabb makroadatok és hírek áramlanak a piacra. A választ megkaptuk, nem - írja hétvégi részvénypiaci kitekintőjében a Raiffeisen http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=450341&place=frisshirek
"Azok, akik "W" alakú recessziót és részvénypiaci összeomlást várnak, a Credit Suisse elemzői szerint csalódni fognak. A társaság londoni elemző részlegének vezetője a CNBC-nek adott interjújában elmondta, a befektetőknek lassan el lehet kezdeni csipegetni, az eséseket részvényvásárlásra kihasználni.
A részvényárfolyamok az elmúlt hetekben jelentősebb esést produkáltak, ezzel együtt pedig az értékeltségi szintek is lejjebb jöttek, ami növeli a papírok vonzerejét - közölte a hírügynökségnek adott interjújában Giles Keating, a Credit Suisse londoni elemzőrészlegének vezetője.
Bár a világgazdaság lassul, azért továbbra is előre tartunk, így a részvénypiacok összeomlásától nem kell tartani. A befektetőknek lassan el lehet kezdeni csipegetni, az eséseket részvényvásárlásra kihasználni.
“Tisztában vagyunk a rövid távú kockázatokkal, melyeket az adósságproblémák és a bankszektorral kapcsolatos aggodalmak jelentenek, azonban 6-9 hónap távlatában a dolog már egész másként fest" - tette hozzá a szakértő.
A részvények különösen a kötvényekhez képest képviselnek értéket, jelenleg az USA-ban a kötvénybefektetések mindössze 3%-os hozamot biztosítanak.
“A globális gazdaság a fellendülés útján van, a vállalati eredményvárakozások jelentősen, 10-15 százalékkal nőnek. A kilábalás kulcsa pedig mindig a fejlődő piaci kereslet" - emelte ki Keating."
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=135101&is=1
Aha, tehát W-re felkészülni, ha ennyire ajánlgatják a részvény vételt.
Hétfői tőzsehangulatot már most megalapozza ez a hír.
http://www.mfor.hu/cikkek/Elhalasztotta_az_IMF_a_Romanianak_szant_hitelreszlet_atutalasat.html