Regisztráció Elfelejtett jelszó

Parlamentbe jutott pártok tevékenysége - 2010-2014.

Az árfolyamgát lesz az O…

#490944 Wall street

Az árfolyamgát lesz az Országgyűlés fő témája - kétnapos ülés

A húszmillió forint alatti devizakölcsönökhöz lehet majd igényelni az árfolyamgátat, ha a Ház hétfőn változatlan formában fogadja el a törvénymódosító javaslatot.

A képviselők a Ház következő heti, kétnapos ülésén szavazhatnak a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság jelentéséről is, amely a 2002-2010 közötti kormányok és a tőlük független intézmények, valamint a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét állapítja meg. Ezt követően kedden kezdődhet vita az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét növelő kormányzati előterjesztésről, amelyet a kabinet az Európai Bizottság aggályai hatására készített.

A parlament az előző héten változtatott a nemzetgazdasági miniszter devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvénymódosító javaslatán.

Az Országgyűlés kormánypárti és szocialista képviselők szavazatával úgy írta át az indítványt, hogy az árfolyamgát ne a lakás érteke, hanem a hitel felvételkori összege alapján legyen igényelhető, azoknak, akik kevesebb mint 20 millió forint értékben adósodtak el.

Az árfolyamgát új rendszerébe történő belépést az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél. Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírására 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznának a rögzített árfolyam időszakában.

A Ház hármas felelősséget állapíthat meg a nagy arányú lakossági deviza-eladósodást vizsgáló jelentés elfogadásával. Papcsák Ferenc (Fidesz) előző héten, az alkotmányügyi bizottság nevében tett felszólalásában kijelentette: a jelentést elkészítő albizottság munkájának célja az volt, hogy soha többet ne kerülhessenek ilyen helyzetbe a magyar családok százezrei.

Az Országgyűlés az ugyancsak fideszes Budai Gyula javaslatára vizsgálóbizottságot állíthat fel a Volánbusz 2003-as reorganizációs programjának áttekintésére. Ezt követően várhatóan rövid vita előzi majd meg annak a nemzetközi egyezménynek a kihirdetését, amely egyebek mellett a tengerészek képzéséről szól.

A határozathozatalok után a Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról szóló határozati javaslatról kezdődik vita. Ebben a fideszes Molnár Attila azt kezdeményezi, hogy a parlament emlékezzen meg arról a mintegy százezer magyarról, akiket a Benes-dekrétumok zártak ki a Csehszlovák Köztársaságból. A kormánypárti politikus szerint április 12-e lehetne az emléknap méltó dátuma, mivel - írja indoklásában - 65 évvel ezelőtt ezen a napon indult az első transzport Magyarország felé. A keddi ülésnap a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvénymódosítás általános vitájával kezdődik.

A kormány előterjesztése a Williams szindrómában szenvedőkre is kiterjeszti a fogyatékossági támogatásra jogosultak körét. Ezután kezdhetik tárgyalni a kabinet azon javaslatát, amely az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét kívánja erősíteni. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság által felvetett aggályokat, és javasolja mielőbbi hatályba léptetésüket.

A törvénymódosítás megszüntetné azt a lehetőséget, hogy az államfő a miniszterelnök javaslatára felmentse a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, ha három hónapon túlmenően képtelen eleget tenni feladatainak.

A tervezett változtatás szerint a kormányfő csak összeférhetetlenség vagy a vagyonnyilatkozat-tételi előírások megsértése miatt kezdeményezhetné az adatvédelmi hatóság elnökének felmentését, az utóbbi esetben akkor, ha lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl. A második ülésnapon napirendre kerül még a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközléssel összefüggő 2010-es beszámolójának megvitatása, valamint a szövetkezetekről, az illetékekről és a közfoglalkoztatásról szóló törvényekhez köthető módosítások tárgyalása is.

(MTI)

Re: nincs cím

#477876 Wall street Előzmény: #430001

Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre

Orbán Viktor napirend előtti felszólalása nyitotta meg hétfőn a parlament tavaszi ülésszakát. A miniszterelnök a múlt heti évértékelőjét ismételte röviden, az EU-paktum támogatását kérte a parlamentről, és burkoltan az MSZP-t és a Jobbikot is bírálta. Matolcsy Györgynek küldtek 47 ezer forintot, de nem fogadta el. Szó volt a narancsos oligarchákról, a tengerészekről és a végtörlesztő elitről is. Nyakó István pulcsiban, Selmeczi Gabriella átlátszó blúzban kezdte a munkát. Az ülés percről percre.

http://www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20120213-a-parlament-tavaszi-ulesszakanak-nyitonapja-percrol-percre.html?olvastamar

Re: nincs cím

#430001 Netmaster Előzmény: #429958

Nem lepődöm meg, hogy ilyen figurák vannak azon az oldalon (ki az, aki meglepődik?). Azért a Jobbiknak sem kell féltenie magát, ott van pl. Zagyva.

Re: nincs cím

#429958 Wall street Előzmény: #429525

Ja igen , mert Novák mert nekik szólni azért, hogy nem kellene menőzniük, azzal, hogy a betyár sereg tagjai börtöntöltelékek :)) Ebből is látszik h milyen gyáva egy alak ez a Tyirityán Zsolt, Novák nem egy nagy darab, egy testesebb embert tutira nem ütött volna meg !

" A Betyársereg vezetője váratlanul megütötte a Jobbik alelnökét, amiért Novák Előd a párton belül azt az álláspontot fogalmazta meg: nem jó irány, hogy az ún. betyárok divattá, erénnyé akarják tenni a nemzeti oldalon azt, ha valaki börtönviselt. "

Re: nincs cím

#429437 Wall street Előzmény: #283302

Novák Előd Beolvas a Zsidesznek

_embedded

Novák jó beszél, jól áll neki ez az odamondogatás és nem is játssza meg magát....

Re: nincs cím

#283302 Netmaster Előzmény: #283294

2010. 07.22., Orbán Viktor napirend előtti felszólalása, a frakcióvezetők felszólalásai, valamint Orbán viszontválasza:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/07/22/16/Orban_az_uj_Orszaggyules_jelentosebb_valtozasokat_hajtott_vegre_.aspx

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/07/22/16/Schiffer_Andras_a_polgarok_nem_erre_szavaztak.aspx

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/07/22/17/Mesterhazy__nem_miniszterelnokot_hallottunk_hanem_egy_igazi_samant_.aspx

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/07/22/18/Vona_Szegfus_allamigazgatas_helyett_nem_szeretnenk_narancsos_allamigazgatast.aspx

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/07/22/18/Harrach_a_tarsadalmi_igazsagossagot_probalja_ervenyesiteni_a_kormany.aspx

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/07/22/18/Lazar_Janos_masodik_akcioterv_beterjeszteset_kerte_a_kormanytol.aspx

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/07/22/18/Orban_Viktor_viszontvalasza.aspx

Nincs apelláta: ki kell helyezni, méltó minőségben!

#275728 Netmaster

"A Kormány 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozata a Nemzeti Együttmûködésrõl szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat egyes középületekben való kihelyezésérõl

1. A Kormány – a Nemzeti Együttmûködésrõl szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat (a továbbiakban: Nyilatkozat) jelentõségére és az Alkotmány 35. § (2) bekezdésére figyelemmel – a következõ határozatot hozza.

a) A központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a Kormány általános hatáskörû területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei (a továbbiakban együtt: szerv) által feladatuk ellátása során használt középületekben – a melléklet szerinti formában – a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetõje által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelõ jól látható helyen ki kell helyezni a Nyilatkozatot.

b) A Kormány – tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét – felkéri a köztársasági elnököt, az Országgyûlés elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsõbb Bíróság elnökét, az országgyûlési biztosokat, az Állami Számvevõszék elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetõit, a bíróságok elnökeit és az ügyészségek vezetõit, hogy az általuk feladatuk ellátása során használt középületekben gondoskodjanak a Nyilatkozat megfelelõ kihelyezésérõl.

2. Ez a határozat a közzétételét követõ napon lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök"

http://vastagbor.blog.hu/2010/07/02/ki_kell_helyezni

Re: Az LMP nem támogatja egyik államfőjelöltet sem

#273840 Netmaster Előzmény: #273780

"Orbán egyszemélyes mozgalma: Schmitt for President!

„Ha plebejus elnököt akarunk, mint amilyen Göncz Árpád volt, akkor Schmitt Pál lesz az államfő, ha viszont egy autoriter, száraz jogászt, amilyen Sólyom László, akkor Ádert kell jelölni” – egyszerűsítette le Orbán Viktor a köztársasági elnök-választás kérdését a Fidesz órák óta húzódó elnökségi ülésén múlt kedden. Hét név volt az asztalon: Sólyom László, Schmitt Pál, Pálinkás József, Vizi E. Szilveszter, Tőkés László, Roska Tamás és Áder János."

http://nol.hu/belfold/20100626-schmitt_for_president

Az LMP nem támogatja egyik államfőjelöltet sem

#273780 Netmaster

"Az LMP parlamenti képviselőcsoportja egyik köztársaságielnök-jelöltet sem kívánja támogatni szavazatával a keddi államfőválasztáson - jelentette ki újságíróknak Schiffer András azt követően, hogy Schmitt Pál, a Fidesz-KDNP államfőjelöltje részt vett az ellenzéki képviselőcsoport ülésén. Az LMP frakcióvezetője elmondta: Schmitt Pál szerepfelfogásával kapcsolatban komoly alkalmassági aggályaik merültek fel."

"Schmitt Pál - a szerinte egyébként jó hangulatú találkozón - kijelentette, esküjéhez és az alkotmány betűjéhez fog ragaszkodni megválasztása esetén. Ez - értékelte Schiffer András - "kis elmozdulás" ugyan ahhoz képest, amit a kormánypárti frakciószövetség tagjainak mondott, "de nem elégséges". Utalt arra, hogy a szocialisták jelöltjével a múlt héten folytattak megbeszélést, és Balogh Andrást alkalmasnak találták, ugyanakkor a rendszerváltás előtti és utáni időszak közötti különbségtételhez való viszonya "nem győzte meg őket". "

http://index.hu/belfold/2010/06/28/az_lmp_nem_tamogatja_egyik_allamfojeloltet_sem/

Novák Előd "beszól" Pint…

#272888 Wall street

Novák Előd "beszól" Pintérnek: "Éljen a Gárda!" (2010.06.01.)

Re: A médiatestületekben dolgozók bérét is csökkentené a Fidesz

#272856 Netmaster Előzmény: #270898

"Az EBESZ a médiaalkotmány visszavonására szólított fel"

http://index.hu/kultur/media/2010/06/24/az_ebesz_a_mediaalkotmany_visszavonasara_szolitott_fel/

"A törvényhozási folyamat leállítására hívta fel a magyar kormányt csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője, hangsúlyozva, hogy kérésük a közszolgálati médiát és az NHH-t és az ORTT összevonását elrendelő, jövő héten a parlament elé kerülő törvényekre is vonatkozik.

Emellett a törvényjavaslat módosítására irányuló, a szakmai érintettek bevonásával zajló nyilvános egyeztetést is szorgalmazott Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság-képviselője.

A javasolt törvények rendkívül aggasztóak a magyarországi sajtószabadságra nézve - írta a közlemény szerint az EBESZ illetékese Martonyi János külügyminiszternek címzett levelében. Elfogadásuk ahhoz vezethet, hogy az összes műsorszolgáltató politikai döntéseknek lesz alárendelve - tette hozzá a sajtószabadság-képviselő."

Re: A Fidesz tudni szeretné, hogy kik a bloggerek

#272313 Ozzy_ Előzmény: #272248

Lesz megint Szabad Európa Rádió. Mindenki kimegy külföldi szerverekre, onnan mondja majd a tutit.

Péterben megakadt a lemez

#272247 Netmaster

A miniszterelnöki szóvivő megint alkot...

"Az emberek egyértelmű döntése ellenére a Gyurcsány-korszak folyamatosan tolakszik vissza. Az országgyűlési választáson az emberek határozottan és egyértelműen lezárták a Gyurcsány-korszakot, és ezzel lezárták a hazugságok, az adathamisítások, a rendőri brutalitás és a korrupció korszakát. Jól látszik azonban, hogy továbbra is harcolni kell a Gyurcsány-korszak ellen, mert az újra és újra vissza akar térni."

http://vastagbor.blog.hu/2010/06/23/peterben_megakadt_a_lemez

Re: nincs cím

#271441 Wall street Előzmény: #271427

Amikor Orbán volt kormányon 98/2002 között, akkor minden olyan jó volt csupa móka kacagás, akkor nem voltak adósságaink biztos. Csak az a 8 év felelős az ország helyzetéért, Orbán egy szent volt a 4 év alatt. Szerintem Orbán most is túl sokat ígért a híveinek. Meg itt az a baj, hogy a 2/3- ra úgy tettek szert Orbánék, hogy kihasználtak itt jó sok embert, mert itt sokan csak érzelmi alapon szavaztak a Fideszre !

Re: nincs cím

#271427 gentlemanus Előzmény: #271413

Az a baj az álláspontoddal, hogy túl egysíkúan közelíted meg a kérdést.

Szinte remegtek azért, hogy az ember csalódjon, meg hogy ne sikerüljön nekik, stb.

Én beleteszem a jelenlegi helyzetet egy komplex kosárba, amelybe beletartozik, hogy mit csináltak az elődei 8 évig, milyen helyzetet hagytak itt, milyen volt az előző hozzáállás az előző illegitim, senki által fel nem hatalmazott, és meg nem válaszott garnitúra felé az uzsorások részéről, és milyen lett a hozzáállás a legitim módon nagy többséggel megválasztott kormány felé a nagy uzsorás eu meg imf részéről, mennyi pénzt hagytak a kasszában, milyen intézkedéseket hoz egymás után a jelenlegi kabinet, hogy stabilizálja a helyzetet, szóval sorolhatnám.

Na és ezek után kell, hogy kijöjjön egy eredmény, egy álláspont a munkájukat illetően.

Miért ítélsz egy havi munka után? Legyél már realista, és ne lózungok alapján ítélj!

Re: nincs cím

#271413 Wall street Előzmény: #271329

Nem , nem emlékszem rá, hogy bárki közülük is ott lett volna. De arra sem emlékszem , hogy azok a Fideszesek akik ott voltak olyan nagyon akadályozták volna a kilakoltatást. Itt is a Jobbik mutatott példát az MSZP-nek is meg Fidesznek is ! Vona Gábor hányszor kiment már Borsodba a gátakra a gárdistákhoz és Ő is segített pakolni a zsákokat, Orbán is kimehetett volna oda ahol kilakoltatták a lakókat és Ő is legalább beszélhetettt volna végrehajtóval, elvégre Orbántól várja is sok a megváltást ! Úgy is csalódni fogtok benne, Én nem fogok benne csalódni, mert Én nem szavaztam rá, engem már nem ér meglepetés !