Ez egy szerecsen mosdatás.
Ami tény, hogy MP nem igazán kormányoz. Nem építi az államigazgatást. Egyelőre abból próbál megélni, hogy boszorkányüldözést csinál.
Persze azt sem csinálja, inkább csak nagy szavakkal dobálózik. Amúgy meg egy rém primitív csávó, előbb utóbb (gyanítom inkább előbb) azoknak is le fog esni, akik egyelőre istenítik. Ja az EU-nak persze jó lesz, mert csak egy zsebdiktátor. Pont ezért volt jó a Fidesznek is 16 évig, meg ezért jó most az EU-s vezetőknek is, mert egy olyan zsebdiktátor, aki igazából akkor érzi jól magát, ha megmondják neki , hogy mit kell végrehajtania és azt megteheti erőfölényével. Tipikusan az a fajta, akik az adott rendszer leváltása után nem vállalja a felelősséget, hanem azzal próbál takarózni, hogy csak parancsra tettem.
Ha a 2009-es valódi válság és hasonló 8 évnyi szocialista uralom után a Fidesz ugyanilyen módon esett volna neki a köztársasági elnöknek, vagy hozott volna személyre szabott vagy visszamenőlegesen érvényes törvényeket, akkor itt a balliberális nyugat minket már katonailag lerohant volna a demokrácia védelmének szólama alatt.
Demokráciát antidemokratikus módszerekkel nem lehet felépíteni.
Már amennyire a demokráciában és annak működőképességében egyáltalán hisz valaki még. Mert a demokrácia csak egy látszat. Sem nyugat európában nincs demokrácia - elég csak arra gondolni, hogy a legfőbb európai vezetőt (Von den Leyen) egyetlen egy európai ember szavazata sem választotta meg.
Abból is lehet látni, hogy az európai államoknak járó pénzeket abszolút pofára adják vagy épp vonják meg. Nemcsak Magyarország esetében, de a lengyeleknél , cseheknél is ugyanez volt a helyzet. Vagy amikor a románoknál a "nem megfelelő" jelölt nyert a választásokon, akkor hipp hopp érvénytelenítették azokat.
Az EU egy modernizált Szovjetunió. Bizottságok névtelen emberei számonkérhetetlenül , lemondathatatlanul, megválasztatlanul gyakorolják a hatalmat. Annyiban hatékonyabb , mint a Szovjetunió, hogy egy ember már nem tudja úgy magához ragadni a hatalmat, mint ahogy azt tette Sztálin azoktól, akik ezt az egész politikai rémálmot létrehozták (Leninék, Trockijék, Zinovjev, Kamenyev... (upsz itt is véletlenül már megint a kiválasztott nép tagjai vitték romlásba Oroszországot és a világot is). Persze itt a hatékonyság az nem jobb az embereknek, hanem a politikai vezérek számára hatékonyabb.