Regisztráció Elfelejtett jelszó

Spade topic

aki nyelvtanfolyamba kezdene valszeg már ne tegye

#1501052 Spade Előzmény: #1500704

Musk bejelentette h agyi implantátumot fejleszt (MI segítséggel) amellyel bármely nyelven akár kihalt nyelveken is tökéletesen beszélhetünk.Ez a nyelv implantátum csak az első lépés az első generáció lesz.A következő lépés h már nem nyelvet fordít nyelvre hanem gondolatot gondolatra így nem lesz szükség nyelvekre sem hanem az agyhullámot használná közvetlenül azaz egy kvázi kollektiv telepátiát fantom (core) nyelvét.Hiszen minden dolgot azonos agyhullám mintázat képvisel az agyban. A beültetett chip működését már patkányokon tesztelték amely lerhetővé tette h az állatokba kivülről beérkező más agyhullámok a megfelelő neurologia mintázatokat keltették.Ami érdekes h így akár a neuralink segítségével az állatokkal is tudnánk közvtlenül kommunikálni hiszen az ő agyhullámaikat emberi neurologiai miuntázattá tudná alakítani.De ezt most hagyjuk, elégedjünk meg az első lépéssel a tökéletes fordítógéppel. Ezen már nem csak musk hanem a kicsipuha (már 10 éve dolgoznak rajta /chatgpt/ ) és cukiberg is szerinte már nagy előrehaladást ért el. Összefoglalva nem csak h nyelvekre azok ide-oda fordítására nem lesz szükség hamarosan, hanem az emberiség nyelvek és beszéd nélkül telepatikusan (gondolat hullámokkal) fog komminkálni a nem is távoli jövőben

Musk vs AI dominancia jövőre

#1499704 TrendMan Előzmény: #1499700

Japánban nagyon elöregedett a népesség.

Egyes országrészek, főleg a sziget közepén futó hegyláncok, szinte elnéptelenedtek.

Ami hihetetlen, hogy a fiatalokat állítólag nem érdekli a szex.

Musk vs AI dominancia jövőre

#1499700 Röné Előzmény: #1499693

pedig Japanban tulnepesedes van, es megis igeny van a robotok munkajara ?

Azert hihetetlen, h tulnepesedes van, tehat lennenek boven munkaero, emberek, akik dolgoznanak.. es megis robotokban gondolkoznak. Azert ez hihetetlen

Az ember sajat magat pusztitja ki...

Musk vs AI dominancia jövőre

#1499693 Spade Előzmény: #1499646

Persze ezért mondtam h ahol robotot éri mg alkalmazni ott előbb utóbb robot lesz, ahol embert, ott ember. A robotnak azért nagy a létesítéi költsége sok infrastruktúra kell neki pl kiszolgáló robotkok hálózati kapcsolatok, be kell tanítani stb valamint kell neki szervíz, és van gazdasági költsége is az amortizáció ami nagyon nem kicsi,, a meghtérülésbe bele kell ezeket számnolni. Ami érdekes alkalmazás a japoknál pár év alatt vagy 5 milla robotot akarnak beállítani házi valamint idősgondozó robotnak (gondozó társmak) mert nem kapni rá embert tehát ez is szempont mikor nincs ember aki elvégezze a munkát.

Musk vs AI dominancia jövőre

#1499650 TrendMan Előzmény: #1499645

Ha ez így lenne, akkor nem azt látnánk, hogy a MI leginkább a kreatív területeken fenyegeti az ember hegemóniáját.

Minden sci-fi író előzetes fantáziálása dacára, sokkal nagyobb veszélyben vannak az írók, a zeneszerzők, a forgatókönyvírók és festők, mint azok akik kevésbé szabadgondolkodó diszciplinákban vannak úton.

A kreatív tevékenységeket sokkal egyszerűbb 'betámadni' olyan leprogramozott algoritmusokkal, ahol a háttérben hatalmas adatmennyiségek dolgoznak, mint a szabályozott folyamatokat.

Stanislav Lem vagy Ray Bradbury talán még azt fantáziálta, hogy a gép az egyszerű, ismétlődő, emberhez 'nem méltó' tevékenységeket veszi át, de jelenleg épp az ellenkezőjét látjuk.

Musk vs AI dominancia jövőre

#1499646 Röné Előzmény: #1499614

De ugy lehet egy robot olcsobb, hogy a robot elvegz pl 1000 ember munkajat egyszerre, gondolj bele. Az 1000 embernek ( vagy tobb embernek ) a cegnek ahol dolgoznak mar nem kell fizetni fizrtest, utanuk jarulekokat, adokat, szallast stb etkezesi utalvanyt... a robotot pedig csak egyszer kell megvenni. A robot nem eszik, nem alszik, nincs rezsi koltsege.

ha meg elromlik egy algoritmus ahol kozbekell avatkozni egy mernoknek aki ehhez ert, egy gyari munas nem hiszem h megtudja javitani. Sztem az nem kerul olyan sokba. Eleg egy csavarhuzo :))




Musk vs AI dominancia jövőre

#1499645 Spade Előzmény: #1499616

Igen, igazad van nem hirtelen fog az AI rászakadni a társadalmakra hanem lépésről lépésre. És nagyon hosszú ideig kell még ember. De vegyük a sap-t. Hány olyan ember van aki meg tudja kalapálni a softwaret hogy a Honoluluban betáplált adat Londonban is karistoljon? Sztem 100-ból egy, más szóval a végén minden 100-ból 99 elküldhető..Kb ez lesz szinte mindenben az arány és ez ugye a 10 milliárd emberből majd csak 100 milliót jelent, kb amit meg is fogalmaznak a great reset kitervelői.

Egyébként speciel a SAP és társai leváltásra vannaki Itélve, hiszen az AI már sokkal jobb üzleti döntéseket tud hozni mint az ember (ahogy sakkozni is jobban tud meg tőzsdézni is). És az üzletvezető gépek sokkal jobban tudnak kommunikálni a beszálító,,kiszállító, elosztó,, értékesítő,,raktározó, gyártó stb. automatikákkal robotokkal botokkal ,de még a másik cég üzletvezető AI-val is, Hanem valamilyen gépi AI metanyelven, amiből az ember majd semmit nem ért, ö a profitot számolhatja. Ezek a kommunikációk biztos nem a SAP-n vagy társain zajlanak majd biztos nem a mai adatbázis kezelőkkel hiszen az AI közvetlenül a big dataval is tud dolgozni, sőt az eleve jobb, pontosabb.neki.

Musk vs AI dominancia jövőre

#1499616 TrendMan Előzmény: #1499608

Szerintem nem eszik olyan forrón a kását.

Lehet, hogy a nyelvi modellek viszonylag fejlettek, de emberi szemmel egyszerűnek tűnő üzleti folyamatokat sem tudnak úgy leprogramozni, hogy az a valóságban ütőképes legyen.

Az emberi és üzleti gondolkodás tele van kivételekkel meg olyan feltételekkel, hogy ha ez van, akkor az legyen, de csak abban az esetben, ha ez meg ez a feltétel teljesül, de az EZ-t már nem tudják olyan pontosan meghatározni, hogy az ugyanazt jelentse ember és gép számára.

Vagy mondjuk olyan integrált vállalati számítógépes rendszerek, mint az SAP már annyira összetettek, hogy a szakértők sem tudják követni, hogy ha egy modulról Honoluluban betáplálnak bizonyos információt, akkor miért mondanak csődöt Londonban olyan funkciók, amelyek 12 éve tökéletesen működtek.

És akkor mi a megoldás?

Az embernek kell ismét beugrania és manuálisan megoldani azt, amire az algoritmus képtelen volt.

Musk vs AI dominancia jövőre

#1499614 Spade Előzmény: #1499608

A jövő sztem semmi jóval nem kecsegtet Az AI oriási mértékban veszi majd át a munkát az embertől. Kezdetben a fehér galléros és kvázi értelmiségi munkakörökben, az tudományos kutatásokon keresztül,, az orvosi, mérnöki,, tervező,,elemző,közgazdasági pénzügyi, közigazgatási tevékenységeken át az oktatásig. Az ember fizikai tevékenységei amik nem tömegtermelések megmaradnak valameddig mert az ember olcsóbb mint a robot. Azoknak az ultra buttta okoskodóknak (valahogy háttérhatalom által pénzelt) meghnyilvánulásai hogy majd mint az ipari forradalom idején uj munkahelyek keletkeeznek amik át fogják venni a munkanélkülieket nevetségesekCsak azt nem veszik észre többek között h lassan 10x annyi ember van most a földön mint pl az 1800-as évek elején, az ipari forradalomkor.. Sztem nem ez fog történni. Marad ,majd a munkanélkülieknek az alapjövedelem (fizetnek a semmiért) nem véletlenül kisérletezgetnek vele, A. kik majd új fajta állatkertekben élhetnek (a lakóhelytől 15 percre minden elérhető lesz terv)És lesz majd a kirajzás, hold, mars tömeges támogatása de az se milliárdos legfeljebb millios nagyságrendben. De a semmiért fizetni (alapjövedelem) sokba kerül, előbb utóbb jo esetben súlyos betegség viszi majd el őket, akár magátol is. A semmittevés leéépít, különösen ha a legális kábszer használatot világszinten engedélyezik.

Musk vs AI dominancia jövőre

#1499608 Röné Előzmény: #1499529

a Duba teven a Biro Ada a Delta musorvezetoje az mar nagyon felelmetes...

Lassan emberek nem fognak kelleni...

Musk vs AI dominancia jövőre

#1499529 Spade Előzmény: #1499489

Ha pedig eljön az MI-ben az inflexiós pont akkor becslések szerint 3 éven belül Mo-n 30000-500000 munkahely veszik el csak emiatt. Szóval aki a munkahelyek,gyartas (persze az előírások betartásával) idetelepítése ellen ágál az egyszerüen hülye.Amit pedig biztosan nem fog tudni egy darabig az MI az h energiát termeljen, sőt hard core energia fogyasztó lesz, Tehát az egyik legjobb és nem kiváltható befektetés pl paks-2.

Musk vs AI dominancia jövőre

#1499489 Spade Előzmény: #1499454

"Az X (egykori Twitter), Tesla és SpaceX vezér rémisztő figyelmeztetése szerint a mesterséges intelligencia (MI) már jövőre okosabb lehet minden embernél! Ez már egy módosított jóslat, a milliárdos üzletember korábban ugyanis a Terminátorok uralmát 2029-re tette. Most azonban úgy véli, hogy az aggasztó fejlődés már sokkal hamarabb, akár már egy év múlva is bekövetkezhet. Elon Musk az X közösségi platformon egy élőzés keretében árulta el, hogy a technológia ugrásszerű fejlődése miatt változtatta meg a véleményét.

"Szerintem brutális mértékben felgyorsult a világ, így már akár a jövő év végefelé elérjük azt a holtpontot, ami után a mesterséges intelligenciaokosabbá válhat a legintelligensebb embernél is a Földön. A fejlődést eddig az akadályozta, hogy az MI chip alapú volt, és az emberek nem tudtak elég Nvidia chipet beszerezni. Idén azonban megtörténi az átállás a feszültségtranszformátoros ellátásra. Egy-két év múlva pedig már csakáramra lesz szükség a mesterséges intelligencia működtetésére."


Kb 10-15 évvel ezelőtt jósoltam már ezt, a fordítógépek térrnyerésével és a nyelvtanulás lassú háttérbe szorulásával együtt, valamint a gyártás robotokkal és 3D nyomtatokkal való megoldásával (Franciaországban a postákon már van 3D nyomtató ahol a filekat ki lehet nyomtatni, eltört alkatrészeket, de akár műkezeket,műlábakat is). Illetve az elektromos autók előretörésével és az autók önvezetésével egyidejüleg.Mekkora viták voltak ezekről itt annoi! Na és az ellenkezők hallgatnak azóta.is.