Zuhan és zuhan:
Hogy azért a jót is mondjuk el:
Július elején szunyogháló szerelés közben rámnyomta a szél az egyik ablaktáblát és vágási sérülésekkel, előbb a Szt.Imre sürgősségire kerültem, majd a János Kórház traumatológián varrták össze a két sebet - ráadásul vasárnap.
Lehet, csak szerencsém volt, mert éppen nem volt az országban nagy baleset, de mindenhol gyorsan és nagyon profin/hozzáértőn jártak el.
Amiket a János Kórházról is hallottam korábban, azok alapján a várakozásaim sokkal rosszabbak voltak.
Az is igaz, hogy főleg fiatal orvosokkal, rezidensekkel találkoztam és az is, hogy szerencsére csak 3-4 órát töltöttem ott.
Nagyon durva, de a szegény ember koráról nincs info.
Ebben a történetben mindenki vesztes.
Ez nagyon durva :-/ hány éves lehetett ez a ct vizsgáló, ha már időközben meghalt??
A mondandó lényege szerintem az arany középút megtalálása.
más
Ez alapján a hajléktalanoknak nagyon jó a bőrflórájuk :)
A fordulatokra értettem, hogy egyik pillanatban idegben van a család, sírsz, a másik pillanatban meg boldogság van, mert kiderült, hogy nem kell műteni. Ennek egyáltalán nem így kellene működnie.
A kaja az borzalmas, meg kevés... szappan? :) wc papír sincs, azt vinni kell...
Mint mondtam, szappan nuku:
https://telex.hu/tudomany/2023/06/23/zuhanyzas-bor...
"Szimbiózisban élünk: mi hagyjuk, hogy szaporodjanak és sokasodjanak rajtunk, magunkkal visszük őket moziba, állatkertbe, ők cserébe kint tartják a rossz baktériumokat és kórokozókat."
Ha ez neked olyan, mint egy szappanopera, akkor jól bírod idegekkel.
Egyébként szerintem szappan sincs, kenyér is csak penészes.
A csavar a történetben, hogy kiderült, hogy mégsem kell műteni, kemoterápiára kell mennie, meg pár vizsgálatra. e sem jó hír, de egy leheletnyivel jobb, mintha műteni kellene, meg kemozni és még pár vizsgálat...
A magyar egészségügy, annyira izgi mint egy szappanopera..
Nehéz ezt szavakkal illetni.
Talán inkább szavazattal kellene.
Apóst ma vittem varratszedésre, volt időpont, csak doki nem volt. Kiderült, hogy a doki úgy döntött, hogy ma nem megy dolgozni, de holnap szívesen kiszedi, ha visszamegyünk.. oké, vidékről hoztam fel, holnap meló, átszervezés, mégis ne kelljen ilyen melegbe a csütörtöki dugóba szívni holnap is.. oké, oké, érthető, gyorsban sikerült egy helyettesítőt leakasztani 2óra alatt...
Ezután kezébe nyomták a zárójelentést és útnak indították, hogy meg kell műteni mégegyszer, ezért foglaljon időpontot 2 vizsgálatra és a műtésre...wtf???
Hazaérünk, elkezdenek telefonálni, azt mondják a szakik, hogy hóóóóhóhóóó álljunk meg egy pillanatra, ez nem úgy megy. A doki egyezteti le ezzel és azzal, meg hogy mit vizsgáljanak, mert nem mindegy... kérdik, miét nem a doki hívja? mondjuk, azért mert varratszedés megvolt, egy másik doki a kezébe nyomta a jelentést, és mondta, hogy telefonáljon ide, ide és ide... fasza.. egyszerűen a bal kéz nem tudja, hogy mit csinál a jobb kéz... :-/
Ezt elvileg nem úgy kéne, hogy egy szakorvos fogja elküldi ilyen olyan vizsgálatokra, látja a rendszerbe, hogy hogy milyen időpont berakja? vagy ha nem is a doki, akkor az asszisztense... azt se tudja a szerencsétlen, hogy mit kell vizsgálni, de jelentkezzen be, teszik fel a keresztkérdéseket és pislogsz, hogy micsoda???
Száz szónak is egy a vége, megyünk fizetősbe, hogy tisztuljon a kép...
A 700 milliós berendezés tönkrement, de a kutya szerencsére jól van:
https://index.hu/belfold/2023/06/01/ismeretlen-ere...
Mondjuk a cikk végi kérdés-felelek-et megválaszolva találtunk az Index olvasói között még további 82 esetet!
Ez meg aztán, hát mit is mondjak:
Inkább sírok!
https://index.hu/belfold/2023/03/23/baleset-ugyesz...
Hangosan!
Pakolták ide meg oda, amig már senki nem tudta melyik üvegben mi van és akkor jött a beteg.
"Mindezt jelezték a szakorvosnak is, aki azonban ahelyett hogy mindezt jelezte volna az osztályvezető főorvosnak, illetve reoperációt kezdeményezett volna, elhallgatta a cserét."
Hát azért itt az ítéletre kíváncsi lennék.