Ford EcoBoost 1.0 és 1.6
- Teljesítmény: 101-182 LE
- Rizikós évjáratok: 2010-2014
- Modellek: Fiesta, Mondeo, C-Max, Focus, Kuga, Transit Connect
Előforduló problémák:
Filléres alkatrészek hibája okozhat komoly gondokat, sőt, akár tüzet
is egyes Fordoknál. Bár gyári visszahívás is volt az autókra, érdemes
használtautó-vásárlóként alaposan utánajárnod alvázszám alapján a
kiszemelt autónak, hogy azt vajon javították-e már. Az 1,0 literes 3
hengeres, illetve az 1,6 literes 4 hengeres turbós benzinmotoroknál is
az elégtelen hűtés következtében túlmelegedés léphet fel, ami
szélsőséges esetben motorkárt eredményez vagy akár az autó kigyulladását
is okozhatja. A hivatalos Ford-álláspont szerint a baj forrása a kisebb
motornál a kiegyenlítő tartályhoz vezető vékony gumicső. Ez anyaghiba
miatt elrepedhet, elvágva ezzel az erőforrást a megfelelő hűtéstől.
Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy még azok a modellek is
hajlamosak a túlmelegedésre, amelyeknél már cserélték a nevezett
alkatrészt, mert van más időzített bomba is a motorban. Egy elhasználódó
hűtőkör-tömítőgyűrű okozhat bajokat a hengerfejben. A motor szintén
túlmelegszik, az eredmény elrepedő hengerfej, a megoldás csak a csere,
nem lehet javítani. Ami a nagyobb 1.6-ost illeti, esetében a
kiegyenlítő-tartályon megjelenő repedés lehet a probléma fő okozója. A
következmény itt szintén a túlhevülés, de a motorkáron felül ebben az
esetben tűz is keletkezhet. EcoBoost motor helyett az említett
évjáratokban a dízelek jobb választások lehetnek.
https://alapjarat.hu/el-mondo/14-legmegbizhatatlan...