Regisztráció Elfelejtett jelszó

Mi mozgatja ma a tőzsdéket

Re: Synergon, mi NEM mozgatja ma a tőzsdéket. :-P

#17432 hosszhuszár Előzmény: #17418

Rekord mélyponton az eurozóna inflációja

Az eurozónában a fogyasztói árak márciusban az előző év azonos időszakához képest az Eurostat előzetes becslései szerint mindössze 0,6%-kal emelkedtek a várt 0,8% helyett a korábbi 1,2% után.

Az adatközlésnek közvetlen árfolyamhatása nem volt, az EURUSD jegyzés 1,3270-75 közelében maradt.

A mostani inflációs ráta minden idők rekord alacsony szintjének felel meg. Az adat tovább erősíti a kamatcsökkentési várakozásokat, s egyértelmű jele a recesszió további mélyülésének.

Jean-Claude Trichet beszédében tegnap elmondta, hogy az inflációs nyomás jelentős csökkenését várja, s az árstabilitás célja elérhetővé vált a gazdasági hanyatlás következtében. Az energiaárak és az élelmiszerárak várt feletti áresése lehet a felelős ismét az inflációs ráta markáns csökkenésénél, bár részletes bontást még nem közölt a statisztikai hivatal. A legfrissebb becslések szerint 2010-ben is az ECB által kitűzött 2%-os középtávú célérték alatt maradhat az árszínvonal átlagos emelkedésének üteme.

Synergon, mi NEM mozgatja ma a tőzsdéket. :-P

#17418 Mercurius

A Synergon árfolyamot nem mozgatta meg a váratlan nyereség híre...

Re: hoppp a long

#17383 hosszhuszár Előzmény: #16762

Tovább romlik a német munkaerőpiaci helyzet

A német munkanélküliségi ráta márciusban a várt 8%-nál is magasabb szintre, 8,1%-ra emelkedett. A munkanélküliek száma a várt 55 ezer fő helyett 69 ezerrel emelkedett, s szezonális hatásoktól megtisztítva a munkanélküliek száma 3,33 millió főről 3,40 millióra nőtt. A német munkaügyi minisztérium adatai nem adnak okot messzemenő optimizmusra, s megerősítik a német gazdasági növekedéssel kapcsolatos pesszimista várakozásokat. A munkaerőpiaci helyzet várhatóan tovább romlik, de koránt sem fest olyan borús képet, mint például 2005-ben, vagy 97-98-ban.

Re: hoppp a long

#16762 hosszhuszár Előzmény: #16521

Rekord mélyponton az eurozóna gazdasági hangulata

A gazdasági hangulat az eurozónában 65,3 pontról 64,6 pontra, rekord alacsony szintre esett márciusban. Ezzel együtt az inflációs várakozások is alacsony szintre kerültek. A mostani indexérték arra utal, hogy az eurozónában tovább mélyül a recesszió, de az adat kevésbé meglepő az Ifo és ZEW indexek kedvezőtlen alakulása után. Az index részeként a fogyasztói hangulat, az üzleti hangulat, az ipari és a szolgáltatóipari hangulat is egyaránt tovább romlottak márciusban.

Az EURUSD jegyzés tovább ereszkedett lefelé, az árfolyam 1,3170 alá került.

hoppp a long

#16520 Kissherceg

Az EPFR Global, a befektetési alapok pénzáramlásait számontartó szervezet szerint a március 25-vel végződő héten összesen 2,3 milliárd dollárnyi beáramlást regisztráltak. Ezzel az év eleje óta ezen alapok mérlege 2,03 milliárd dollár pluszba lendült.

A legnagyobb beáramlás a diverzifikált Global Emerging Markets Equity Fundokba érkezett, összesen 1,9 milliárd dollár.

A legutolsó adat arra utal, hogy a pénz kezd a passzív eszközökből, mint a pénzpiaci alapok kockázatosabb, ám magasabbb hozamot ígérő befektetési formák felé fordulni - állította közleményben Cameron Brandt, az EPFR Globa elemzője a Marketwatch szerint.

A Latin America Equity Fundok a tavalyi második negyedév óta a legjobb hetüket zárhatták, s az EMEA Equity Fundok (Európa, Közel-Kelet és Afrika) az elmúlt 37 hétből a második pozitív hetüket zárták tőkeáramlás szempontjából.

A beáramlást az Egyesült Államok és Kína nyersanyagok iránti növekvő keresletével kapcsolatos optimizmus fűti.

A Brazil alapokba tavaly május óta a legtöbb pénz, 238 millió dollár áramlott, míg az orosz alapokba történő beáramlás 19 hónapos csúcsra jutott.

Az MSCI Emerging Markets Index 4 százalékot nőtt az idén, az MSCI Brazil index 16, az MSCI Russia index 12 százalékos pluszban áll az idén.

sáláláá :) néhány hónap alatt néhány milliárdot keresnek, aztán suhannak is tovább.

Re: Egy kis érdekesség

#15970 hosszhuszár Előzmény: #15704

10 éves mélyponton a német infláció

A német fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest márciusban 0,5%-kal emelkedtek az előzetes adatok szerint. 1999 júliusa óta nem tapasztaltak ilyen alacsony inflációs rátát.

Az EU módszertana szerint számított harmonizált fogyasztói árindex 0,4%-os emelkedést mutatott csak, pedig 0,8%-os emelkedésre számított a piac itt is.

Az előző hónaphoz képest a várt 0,2%-os áremelkedés helyett ugyanekkora mértékű árcsökkenést mértek. Februárban még 0,6-0,7%-os áremelkedést tapasztaltak az előző hónaphoz mérten.

Az árcsökkenés hátterében az olajár, az energiaárak zuhanása áll. A gazdaság hanyatlása tovább folytatódhat, s ezzel együtt az infláció további csökkenésére is számítanak, mint általában a világ valamennyi fejlett, és fejlődő országában.

Az adatközlést követően az EURUSD jegyzés nem mozdult közvetlenül, ugyanis a német pénzügyminiszter kommentárja nyomán folytatta az euró tovább a gyengülést az amerikai dollárral szemben.

Re: Egy kis érdekesség

#15787 hosszhuszár Előzmény: #15763

A Moody's rontotta a szlovák gazdasági kilátásokat

A Moody's hitelminősítő intézet Szlovákia A1-es osztályzattal ellátott hosszú lejáratú devizaadósságát nem változtatta, de a kilátásokat pozitívról stabilra rontotta.

A hitelminősítő intézet szerint, bár az ország hitelképességének jót tettek az elmúlt pár évben véghezvitt strukturális reformok, de több tényező is komoly kockázatot jelent a szlovák gazdasági pályát illetően.

1) A régiós devizák erőteljesen leértékelődtek, ami rontja a szlovák versenyképességet.

2) Az eurozóna recesszióba került, s a világgazdasági növekedés is hanyatlik, ez Szlovákiát is nyilván érinti.

3) A szlovák gazdasági növekedés hajtóerejét képező autóipari szektor most válsággal küszködik.

A jelenlegi pénzügyi válságot Szlovákia leginkább a külkereskedelmi mérleg romlásán keresztül, mintsem az ország fundamentumain keresztül éli át. Az export visszaesése emelkedő munkanélküliséget okoz, s ezáltal csökkenni fog a fogyasztás is. Az európai autógyártó szektor idén 25%-kal kevesebb gépjárművet állít elő, mint 2008-ban az előzetes becslések szerint.

A Moody's legutóbb 2008. július 31-én változtatta meg Szlovákia A1-es adóskockázati besorolásának kilátásait stabilról pozitívra, s most ezt korrigálta vissza a hitelminősítő intézet a recesszió miatt.

Re: Egy kis érdekesség

#15763 hosszhuszár Előzmény: #15704

Szabadesésben a svájci konjunktúra

A svájci gazdaság várható növekedését jelző, ún. KOF konjunktúraindikátor a várt -1,55 pont helyett -1,79 pontra esett vissza márciusban a februári -1,37 pontról.

Az export számottevő zuhanása miatt a hazai termelés jelentősen visszaesett. A KOF indikátor soha nem volt még ennyire alacsony szinten, mint most. A svájci ipar teljesítménye is jelentős mértékben visszaesett, de a bankszektorban és az építőipari szektorban is tovább mérséklődött a növekedési ütem. A fogyasztás nem esett vissza, de egy alacsony szinten stabilizálódott. A svájci gazdaság is recesszióba került, 30 éve nem láttak ilyen hosszan tartó GDP-csökkenést, mint most. 2009-ben az előzetes becslések szerint 2,4%-kal, 2010-ben pedig 0,3%-kal fog csökkenni a GDP. A svájci jegybank azonban még ennél is pesszimistább, az SNB várakozásai szerint idén a gazdasági növekedés akár 3%-os mínuszt is mutathat.

Az adatnak közvetlen árfolyamhatása nem volt.

Re: Egy kis érdekesség

#15704 hosszhuszár Előzmény: #15680

Továbbra is gyenge megrendelési adatok az eurozónában

Az eurozónában az új ipari megrendelések januárban 3,4%-kal csökkentek előző hónaphoz képest, elmaradva a várt 6%-os visszaeséstől. A decemberi értéket azonban -5,2%-ról -8%-ra rontották.

A megrendelések előző év azonos időszakához képest 34,1%-kal kerültek lejjebb, amely eddig soha nem látott mértékű visszaesés, decemberben 23,8%-os volt a csökkenés.

Az adatok a recesszió további mélyülését jelzik. A szállítóeszközök, autó- és gépipari eszközök kereslete jelentősen csökkent, a kormányok állami segítséggel próbálják támogatni a termelő vállalatokat. A tagállamok között a német megrendelések estek vissza a legnagyobb mértékben, 1,4%-kal havi, míg 30,9%-kal éves szinten. A számos problémával küzdő Írországban azonban némi optimizmusra adhat okot, hogy a megrendelések havi szinten 16,6%-kal, míg éves szinten 7,2%-kal emelkedtek.

Az adatok nyomán erősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások is, az Európai Központi Bank jövő héten további 25 bázisponttal 1,50%-ra, rekord alacsony szintre mérsékelheti az irányadó rátát.

A gyenge adatok megjelenését követően folytatódott az euró gyengülése a dollárral szemben, 1,3468-ról már az 1,34-es szintet is átlépve.

Re: Egy kis érdekesség

#15680 hosszhuszár Előzmény: #15668

Steinbrueck szerint veszélybe kerülhet az euró

Az euró dollárral szemben mutatott gyengülése mögött a német pénzügyminiszter parlamenti beszéde áll. Peer Steinbrueck szerint az euró stabilitása és hitelessége is veszélyben kerülhet, ha az uniós Stabilitási és Növekedési Paktumot egyesek nem veszik komolyan. Németországnak, mint uniós tagállamnak, erős érdeke fűződik a paktum hitelességének hangoztatásában.

A német pénzügyminiszter szavai mellett japán és orosz tisztségviselők nyilatkozata is támogathatja a dollárt, akik úgy vélik, a dollárnak, mint vezető tartalékvalutának a szerepét a jövő heti G20-as találkozón vélhetően nem kérdőjelezik meg. Az euró napi leggyengébb szintjére került a dollárral szemben, 1,3550-ről 1,3460-ig.

Re: Egy kis érdekesség

#15668 hosszhuszár Előzmény: #15540

Váratlanul lefelé módosított brit GDP

A felülvizsgálattal a várt megerősítés helyett 0,1 százalékponttal rontották a brit növekedési adatot, negyedéves, és éves bázison is, amely kisebb meglepetést keltett. A brit gazdaság visszaesése 1,6%-ot tett ki a tavalyi utolsó negyedévben, szemben az előzetes és várt -1,5%-kal. 1980 óta nem mutatott ilyen gyengélkedést a brit gazdaság. Előző év azonos időszakához képest 2%-kal esett vissza a gazdaság teljesítménye, a várt -1,9% helyett, amely 18 éves mélypontot jelent A módosítást elsősorban a felülvizsgált, és lefelé módosított építőipari termelés okozta, amelynek negyedik negyedéves visszaesése 29 éve nem látott mértékű. Mindeközben a lakosság megtakarítási rátája 4,8%-ra ugrott, 3 éve nem látott szintre, a harmadik negyedévben 1,7%-os volt a bővülés.

Egy másik riport szerint a brit folyó fizetési mérleg hiánya a egyedik negyedévben a korábbi 8,162 milliárd fontról 7,641 milliárd fontra szűkült.

Az adatok megjelenésére a font napi leggyengébb szintjére került a dollárral szemben, 1,4370-ről 1,4310-ig gyengült a font, az euróval szemben mérsékelt az elmozdulása.

Re: Egy kis érdekesség

#15540 big-ebuy Előzmény: #15511

Ma várható adatok:

SE 09:30 Kiskereskedelmi forgalom, hó/hó, február, előző: 1,3%, várt: -0,4%

GB 10:00 Spencer Dale a BoE vezető közgazdásza beszédet tart a gazdasági kilátásokról

GB 10:30 Folyó fizetési mérleg hiánya, február, előző: -7,7 mrd GBP, várt: -5,8 mrd GBP

GB 10:30 GDP, végleges adat, n.év/n.év, Q4, előző: -1,9% , várt: -1,9%

EU 11:00 Eurozóna új ipari megrendelések, hó/hó, január, előző: -5,2%, várt: -6,0%

CH 11:30 KOF indikátor, konjunktúraindex, március, előző: -1,41 pont, várt: -1,55 pont

US 13:30 Személyes jövedelmek, hó/hó, február, előző: 0,4%, várt: -0,1%

US 13:30 Személyes kiadások, hó/hó, február, előző: 0,6%, várt. 0,3%

US 13:30 Személyes kiadások magárindexe, hó/hó, február, előző: 0,1%, várt: 0,1%

US 14:55 Michigani egyetem fogyasztói hangulatindex, felülvizsg. márc. e.: 56,6 pont, v.: 57 p.

EZ A délután folyamán előzetes német inflációs adatot közölnek, év/év, március, előző: 1,0%, várt: 0,8%

Re: Egy kis érdekesség

#15510 Ozzy_ Előzmény: #15498

Na az durva lesz.

Remélem senkinek sincs.

Ezt megint nem értem. Miért engedték, hogy a lenygelek kereskedjenek vele?

Itt megint átcseszték a kisbüfiket.

Re: Egy kis érdekesség

#15462 big-ebuy Előzmény: #14822

Piaci elemzők azzal számolnak, hogy még egy rövid ideig tart a tőzsdék szárnyalása, utána azonban jelentősebb gyengülés következhet be. A kereskedők azt mondták, hogy a héten megismert makroadatok a gazdaság feléledését sugallják, miközben a csütörtökön ismertetett, tavalyi utolsó negyedévi GDP alakulásra vonatkozó adat kedvezőbb lett a vártnál.

Dennis Lockhart, az amerikai jegybank (Fed) atlantai kormányzója ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy nem szabad gyors következtetéseket levonni egyetlen hónap makroadatai alapján. Szerinte a recesszió még néhány hónapig eltart.

Az Egyesült Államok gazdasága éves szinten 6,3 százalékkal zsugorodott a tavalyi negyedik negyedévben - közölte csütörtökön az amerikai kereskedelmi minisztérium második becslésként, a korábbi 6,2 százalékos GDP-csökkenési becslést kissé módosítva. Az elemzők 6,7 százalékos GDP-zsugorodás bejelentését várták.

Javuló hangulat

Erősítette a befektetői derűlátást, hogy a Best Buy - a legnagyobb amerikai elektronikai termékárusító kiskereskedelmi cég - negyedéves eredményei a szakértők által várt szint felső határát súrolták. A vállalat eközben bejelentette, hogy éves adatai a vártnál jobbak lesznek.

Drágultak a járműipari papírok Barack Obama amerikai elnöknek arra a megjegyzésére, hogy az autógyártók még további állami támogatásban részesülhetnek.

Csütörtökön sikeres volt a pénzügyminisztérium újabb, ezúttal 7 éves lejáratú kötvénykibocsátása, ami erősítette a részvényeket. Szerdán meglehetős érdektelenség kísérte az 5 éves lejáratú állampapír-kibocsátást. Emiatt akkor rövid időre a negatív tartományba kerültek a vezető tőzsdemutatók.

Drágul az arany és az olaj

A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára 1,57 dollárral 54,34 dollárra erősödött.

Tőzsdezáráskor New Yorkban az euró 1,3516 dollárra gyengült a szerda késő esti 1,3589 dollárról (-0,54 százalék). A dollár 98,78 jenre erősödött az előző napi 97,51 jenről (+1,30 százalék).

New Yorkban az arany ára unciánként a legközelebbi, márciusi határidőre 4,20 dollárral 939,60 dollárra emelkedett.

Re: Egy kis érdekesség

#14822 hosszhuszár Előzmény: #14784

Gyengült a font a kiábrándító kiskereskedelmi adatra

Az angol font gyengült a főbb devizákkal szemben, amikor kiderült, hogy a kiskereskedelmi forgalom februárban az előző hónaphoz képest a várt 0,4%-nál sokkal nagyobb mértékben, 1,9%-kal csökkent a januári 0,8%-os váratlan emelkedést követően.

Az előző év azonos időszakához képest pedig a várt 2,5% helyett csak mindössze 0,4%-os forgalomnövekedést mértek a korábbi 3,8%-ra felülvizsgált bővülési ütemet követően.

A havi forgalomcsökkenés 2008 júniusa óta a legnagyobbnak számít, s az évesített alapon számolt kiskereskedelmi mutató 1995 szeptembere óta a leggyengébb adat. A zord időjárást hibáztatták a kiskereskedők, mivel a szokatlan havazás is akadályát képezte a forgalom emelkedésének. Emellett persze a válságos időszakban a bérek csökkenése, valamint a februári hónap szezonalitás szempontjából gyenge mivolta is fontos szerepet játszott a forgalom alakulásában.

Az adatközlést követően a GBPUSD jegyzés 1,4550 alá esett, majd innét kapaszkodott vissza, a GBPJPY kurzus 143 alá ereszkedett, az EURGBP árfolyam pedig 0,9330-ig pattant fel.

Re: Egy kis érdekesség

#14784 hosszhuszár Előzmény: #14201

Tovább mérséklődött a pénzkínálat-bővülés az eurozónában

Az eurozónában az M3 pénzkínálat növekedési üteme 0,1 százalékponttal, 5,9%-ra mérséklődött februárban, miután a januári értéket 5,9%.-ról 6%-ra emelték. A pénzkínálat nagyobb mértékű mérséklődésére számítottak, 5,5%-ra.

Három havi mozgóátlaggal számítva 7,1%-ról 6,5%-ra csökkent a mutató. A magánszektorban a hitelnövekedés üteme a korábbi 5%-ról 4,2%-ra csökkent, a vártnál (4,5%) is nagyobb mértékben. Az Európai Központi Bank 4,5%-os referencia szintet határozott meg a három havi mozgóátlaggal számított pénzkínálatra, mint elfogadható növekedési ütemet, az efölötti értékek a középtávú árstabilitás elérésére jelentenek kockázatot. Az adatok az inflációs nyomás fokozatos mérséklődésére utalnak, így támogatják az Európai Központi Bank várható kamatcsökkentését.

Az adatközlésnek jelentős árfolyamhatása nem volt.

Re: Egy kis érdekesség

#14201 hosszhuszár Előzmény: #13748

Aggódnak a brit kiskereskedők, gyengült a font

A brit iparszövetség (CBI) felmérése szerint a kiskereskedelmi értékesítések a vártnál sokkal drasztikusabb mértékben zuhantak, s az index a várt -35 pont helyett -44 pontra esett, a korábbi -25 pontról, amellyel közelebb került a 2008 decemberében mért minden idők legalacsonyabb szintjéhez a -55 pontos értékhez.

A brit munkanélküliség emelkedik, a háztartások jövedelme csökken, s a recesszió mélyülése sokkal inkább a megtakarításokat, kiadáscsökkentéseket növeli. Az index közel 80 kiskereskedő várakozásait tükrözi.

Az angol font gyengülni kezdett euróval, az amerikai dollárral, a japán jennel és a svájci frankkal szemben is, a GBPUSD jegyzés 1,4560-ig esett, a GBPJPY 142,50 alatt maradt, a GBPCHF 1,6430 alá ereszkedett, s az EURGBP árfolyam 0,9260 fölé emelkedett.