Az egyik kedvencem !
Egyik nagy kedvencem :))
Ennek a Mór Berninek nagyon jó hangja van...
ez a betonudvaros a közgáz udvarán volt évente azt hiszem
Kontroll, EK, URH aztán jött a rendőrség és betiltotta
Már a Nagytestvér sem tetszhetett nekik, aztán léptek, lekapcsoltatták az erősítést, igyekeztek felvevőket elkobozni
Egy kis nemzeti Hip-Hopot a népnek :)))
Nagyon nagy szám... Üenet az SZDSZ-nek.
Nem voltam, úgy emlékszem az URH hamar fel is oszlott, aztán Európa Kiadó volt már.
Menyhártra emlékszem meg Müller Péterre (később sziámi).
A szabadíts meg a magyar underground egyik legfontosabb dala volt,
iszonyú politika súlya volt akkor szerintem.
Ide is a tegnapi meccs után :)
Ennyit a magyar fociról :
Ezen voltál? Ennél a számnál fújták le? Az URH résznél arra emlékszem
igen és Európa Kiadóra is jártam. Ott játszott anno a most Csókolomos Tóth Zolika (Spenót) aki mai napig jó barátom. A 80-as években lemezboltom volt a Kálvin téren ahol meg lehetett venni az akkori magyar underground zenéket is.
Hála Isten, hétvége van
Az egyiktől a másikig égetem magam
Ezt szombatonként előszeretettel linkelem :)
Ha kicsit több, nem baj, maradhat
Fogadjunk, hogy a felét már így is elhagytad
Az életemnek két szárnya van
Az egyikből a másikba irányítom magam
Ha jó a szél, az irány maradhat
Fogadjunk, hogy nem dőlök be egy újabb áramlatnak
Hála Isten, két vége van
Az egyiktől a másikig égetem magam
Hagyom, ha még, kell még egy óra
Kiugrom pont a Föld felett és lent megérkezik a gólya
Az életemből egy jó, ha van
Ha kicsit több, nem baj, maradhat, elfoglalom magam
Jobbról beelőz egy álom
Semmi nincs már a fejemben
Távolabbi kilátásaimmal
Elúsznak a fellegekbe
Elém tart egy órát
És a mutatók állnak
Ez a dal rendel hozzá
Öreg országúti fákat
Ha jó a szél, az irány maradhat
Fogadjunk, hogy nem dőlök be egy újabb áramlatnak
Hála Isten, hétvége van
Az egyiktől a másikig égetem magam
Hagyom, ha még kell még egy óra
Kiugrom pont a Föld felett és lent megérkezik a gólya
Az életemből egy jó, ha van
Ha kicsit több, nem baj, maradhat, elfoglalom magamHála Isten, hétvége van
Az egyiktől a másikig égetem magam
Háromszor indultam érte
Az égbe én is felfutottam
Mindenki más lentről nézte:
A csillagkapukon átjutottam
Minden újabb kívánságom
S minden egyes régi emlék
Megbotlik egy szivárványon
És összemosódik a festék
Jobbról beelőz egy álom
Nincs már semmi az eszemben
Távolabbi kilátásaimmal
Elúsznak a fellegekbe
Elúsznak a fellegekbe
Elúsznak a fellegekbe…