Regisztráció Elfelejtett jelszó

Alteo

Re: nincs cím

#557442 Kissherceg Előzmény: #546765

Három hazai intézményi befektető száll be az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.-be, a tervek szerint zártkörű részvényértékesítés keretében tőkeemelésre is sor kerül - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint három jelentős hazai intézményi befektető 170 millió forint értékben vásárolhat ALTEO részvényeket, a társaság részvényeinek zártkörű értékesítési eljárása keretében, a folyamat első lépéseként. A részvények megvásárlására a Budapesti Értéktőzsdén keresztül kerülhet sor, a forgalmazó KBC Securities közreműködésével, tőzsdei ügyletként. Ezt követően a meglévő részvények értékesítéséből befolyó, valamint az ALTEO többségi tulajdonosa által rendelkezésre bocsátott forrásból tőkeemelésre kerülhet sor, mindösszesen 310 millió forint értékben, ezzel lezárva a társaság zártkörű részvényértékesítési folyamatát.

"Az ALTEO részvényértékesítésének ezen módjával lehetőségünk nyílt a társaság tőkéjének megemelésére, ugyanakkor biztosítani tudjuk az intézményi befektetők számára a részvényekhez való azonnali hozzáférés lehetőségét, amelyet az új részvények keletkeztetésének, bevezetésének időtartama már nem befolyásol" - összegzett ifj. Chikán Attila, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója.

A tőkeemelés összegéből 15,5 millió forint az ALTEO Nyrt. jegyzett tőkéjét, a fennmaradó 294,5 millió forint pedig a társaság tőketartalékát növeli majd.

Az idei év első félévében 35 százalékkal, 272 millió forintra növelte az ALTEO csoport kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményét (EBITDA) a tavalyi bázisidőszakhoz képest.

Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. közleménye szerint az árbevétel 7 százalékkal, 2,78 milliárd forintra nőtt az első hat hónapban. Az adózás előtti eredmény 745 százalékkal, 26 millió forintról 221 millió forintra emelkedett, az alaptevékenység eredményesség javulásának, illetve a kedvező árfolyammozgások miatt a pénzügyi műveletekben jelentkező eredménynek köszönhetően.

Re: nincs cím

#546765 Kissherceg Előzmény: #465619

A társaság közleménye szerint az Ács, Jánossomorja, illetve Pápakovácsi mellett lévő széltornyokat csütörtökön vásárolta meg a Raiffeisen Energiaszolgáltató (REN) Kft.-től.

A három erőmű várhatóan 2018-ig a kötelező átvételi (kát) rendszerben értékesíti a megtermelt áramot. Ezt követően az ALTEO saját mérlegkörében helyezi majd el az egységeket. Az áramtermelésnek a szélviszonyoktól függő ingadozását a csoport energiatermelési portfóliójában megtalálható gázmotorok egyenlítik majd ki.

A megvásárolt tornyok 3-4 éve működnek, így várható hátralévő élettartamuk elérheti a 20 évet is.

A tájékoztatás szerint az ALTEO az idén is folytatni kívánja az elmúlt éveket jellemző növekedést. A szélerőmű-akvizíciót a következő hónapokban újabb tranzakciók követhetik.

Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. magyar tulajdonban lévő komplex energetikai szolgáltató, üzleti aktivitása kiterjed a megújuló erőforrásokon is alapuló energiatermelésre, az energiakereskedelemre, valamint az energiagazdálkodási szolgáltatások területére.

Az ALTEO 2008 márciusában kezdte működését, árbevétele 2011-ben 4,86 milliárd forint volt. Érdekeltségi körébe tartozik többek között a győri és a soproni fűtőerőmű, valamint több, megújuló energiát hasznosító kiserőmű is.

Az Alteo bejelentése sze…

#465619 Fornit

Az Alteo bejelentése szerint a mai napon 500 millió forint össznévértékben bocsátott ki zárt körben kötvényeket 2014. január 10-ei lejárattal. A kötvények nem fizetnek kamatot (zérókuponos kötvények), a kibocsátási árfolyam a névérték 78,9869%-a. A kötvény éves hozama 12,5%-os.

Megalapította az ALTEO a…

#451599 Fornit

Megalapította az ALTEO az ALTEO Energiaszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, ami a cég energiakereskedelmi tevékenységének szélesítését szolgálja. A leányvállalat jegyzett tőkéjét megtestesítő 50 ezer darab 100 forint névértékű részvényének egyedüli tulajdonosa az ALTEO, amely összesen 25 millió forint vagyoni hozzájárulás ellenében szerezte meg a részesedést. A leányvállalat ügyvezetését háromtagú igazgatóság látja el Kis Gergely, Chikán Attila László, és Tasnádi-Tulogdi Levente részvételével. A leányvállalatot a társaság az ALTEO Csoport energiakereskedelmi tevékenységének szélesítése érdekében alapította.

*

Egy nyrt (ami zrt) és egy zrt.. :-))

...és megvolt a mai napp…

#432565 Fornit

...és megvolt a mai nappal az első tőzsdei év kötés nélkül. Ehhez csak gratulálni lehet.

Re: nincs cím

#395574 Fornit Előzmény: #395568

Azt hittem már kötés volt...

:-)

Sok részlet nem derült ki ezekről a kötvényekről csak az h lesznek :)

Re: Alteo

#315023 Fornit Előzmény: #315020

Kiváncsi vagyok van e olyan unatkozó aki kiprovokálná az első kötést valami nevetségesen idióta ajánlattal 1 db rv-re.

Mondjuk eladó még mindig nincs.

Re: Alteo

#315020 zeeh_ Előzmény: #312803

Nagyon "szuper" ez a papír. Eltelt lassan 1 hét, de még mindig az a 3 db-os 800 Ft-os ajánlat van bent vételi oldalon.

Re: Alteo

#314081 zeeh_ Előzmény: #312825

Ez annyira szuper papír, hogy még senki nem akarta eladni 3 nap alatt?

Ez is minek jött a BÉT-re...?

Alteo

#312803 Fornit

Elindult ma a kereskedés az Alteo részvényeivel, miután a BÉT tegnap a papírokat felvette a terméklistára. Nyilvános kibocsátásra nem került sor, az első kötés pedig még várat magára. A legmagasabb érdemi ajánlat eddig 502 forint, az eladási oldalon viszont nem látható senki. Összesen mintegy 1,120,000 db részvényt vezettek be a tőzsdére 100 forintos névértéken.

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=139740&is=1

Ma sincs eladó, a vételi oldal is foghíjas:

Cég Aj. Vétel

2010.10.13. 09:05:27

1 1 3 db 800 Ft

1 1 200 db 550 Ft

1 1 1 000 db 521 Ft

1 1 300 db 300 Ft

1 1 3 db 150 Ft