És asszem mára ennyi internet elég is volt :))
- Képzeld, a tegnapi mérkőzésen tizenegyest rúghattam! - dicsekszik a focista.
- Remélem, sikerült berúgnod!
- Hát. Csak a meccs után, a sarki presszóban.
Hallottátok?
Viktor állítólag a szavazás után azt mondta:
- Nos! Én is épp így szoktam idehaza keresztülverni a 2/3-os döntéseket! Ami történt, felháborító!
A görögöknek több kulcsjátékosa sérült.
Nekünk viszont nincs.
- Tanár úr... csókoljon meg!
- Nem lehet... már az is szabályellenes, hogy a tanári asztalon baszunk.
Egy férfi és egy nő ül egymással szemben a bárban,
Ismerkednek.
- A feleségem nemrég hagyott el.
- Miért?
- Azt mondta, hogy perverz vagyok és túl bizarr neki a szexuális életünk.
- Ezért?
- Ezért.
- Érdekes, az én férjem épp ugyanezzel az indokkal hagyott el engem is.
Belemelegednek a témába, szó szót, egyik koktél a másikat követi. Ráébrednek, mennyi közös is van bennük, egyre inkább ráhangolódnak egymásra, talán valami szerelemféle is szövődik.
- Nincs kedved feljönni hozzám? -kédezi a nő.
- De. Nagyon szeretnék felmenni hozzád.
Taxiba ülnek, egész úton a hátsó ülésen csókolóznak, mint a kamaszok. vadul, szenvedélyesen. Mikor felérnek a nő lakásába, már mindkettenremegnek az izgalomtól.
- Várj, felveszek valami kényelmeset, rögtön jövök -mondja a nő, majd elmegy a fürdőszobába.
Átöltözik. Latexfelszerelés, tűsarkú csizma, korbács, bilincs. Amikor teljes dominaruházatban betoppan egy pompás ostorcsattintással a hálóba, látja, hogy a férfi veszi a kabátját, indulni készül
- De, hát mi történt? Azt hittem szereted a perverz dolgokat? Talán megijedtél?
- Szó sincs róla. Az imént dugtam meg a kutyádat, majd beleszartam a szekrényedbe. Azt hiszem én meg is volnék.
* körzeti megbízott hétvégi jelentéséből *
"Hétvégi pihenőnapom boldog relaxációjának közepén dudálás szakított
el kerti lazsálós székem és a söröm mellől. A kapumban egy ci... Szóval
egy Győzike-féle mutálódott emberszerű parazitoid egyed állt egy
sokrendbeli KRESZ szabálysértéssel, ami távolról egészen Lada-szerűnek
tűnt. Megdöbbenve a kapuhoz mentem, ahol a rétinéger azt kérdezte,
hogy: "Aztat monták, hogy maga itten a rendőr. Télleg?"
Rábólintottam,
majd odasandítottam a gázóra tetején elhelyezett, nem rendeltetésszerűen
használt labdaütő sporteszközömre, hogy a fiaim nem vitték-e el
játszani. (Ott volt.) Az egyeden eközben kitört a fajtájára jellemző
szófosás, amiből a következőket vettem le: Ő dinnye-árulásból, sok
munkával tartja el Ali babát (aki feleség), és a 40 fk. (fiatalkorú)
rablót (akik a szaporulat). Igaz ő néven nevezte őket, de ki bír ennyit
megjegyezni? Ezen tevékenysége során hangos szóval hirdeti az áruját,
amelyre kicsiny falunkban kijött a házából egy szteroid-terminátor
küllemű ember, kalapban. Feltette egyedünknek az általános kérdést:
"Mennyi a dinnye?" A Gangesz-export erre rávágta, hogy: "80
pííz" A
kalapos emberhegy erre felkapta a csomagtartóból a legnagyobb dinnyét,
megveregette a becsületes EU és HACP szabványok szerinti
zöldség-adoptációs szakmanager vállát, a kezébe nyomot 1, azaz egy
darab fém 100 forintost, majd: "A többi a tiéd, Gazsi!" felkiáltással
lakásába hömpölygött. Egyedünk meglepődöttségében (nem szokta magyartól
az ilyet) szólni sem bírt eleinte, egészen elsápadt, mondhatni
kávészínű lett, később meg hiába kiabált, nem jött ki senki, ezért
kérdezősködve haladt, hogy színem elé járuljon. Ekkor én már nagyon
röhögtem, de ugye a hivatástudat megkérdezte belőlem, hogy mégis mit vár
tőlem? Fizessem ki a fennmaradó hátralékos tőkét, vagy statáriális
alapon számoljak le a gaz dinnyerablóval? (Neki persze mindkettő verzió
együtt kellett volna, de az ugye árukapcsolás, melyet a BTK büntetni
rendel némely esetekben. Én ezt 'némely eset'-nek ítéltem meg.)
Felvilágosítottam, hogy ez nem bűncselekmény, nem szabálysértés, ez
félreértésből eredeztethető huncutkodás fennforgása, mivel ő mondta a
dinnye / 80 Ft-ot az embernek, akit én természetesen nem is ismerek, nem
is ismerhetek, hiszen a szomszédom és csak cirka 25 éve élünk egymás
mellett. Finoman mindenféle árusítási engedélyekkel, higiéniás
biszbaszokkal, számlákkal, és egyéb kóros APEH / TB stb.
tünetegyüttesekkel kapcsolatosan kezdtem érdeklődni, amire ő
meglepődött, hogy az meg minek, és kezdett afelé hajlani, hogy nem is
akkora érték az a dinnye! Ezek után felbíztattam a derék kufárt, hogy
menjen vissza a házhoz, ott addig kiabáljon, amíg elő nem kerül valaki,
és annak mondja meg, hogy a Kmb-s küldte a jussáért! A halmozottan
hátrányos helyzetű társadalom-szimbióta hálálkodva elporzott. Másnap
eszembe jutott a dolog, elmentem egy illetőhöz, aki talán a sógorom, de
biztos, hogy a szomszédomban lakik, bár ettől akár a dinnyeelsajátító is
lehetett. Rákérdeztem, mi történt. Elmondta, hogy őneki 80 Ft-ot mondott
a H. Aladár-klón, annyit is fizetett. Ezzel ő a továbbiakban nem kívánt
foglalkozni, örült az akciós dinnyének. Falatozás közben ismét
megzavarta mélabús magányában a rikácsolás. Kiballagott, és miután azt
hallotta a melone-kupectől, hogy én a jogos járandóságáért küldtem,
leakasztott neki két rettenetes nagy pofont, kétszer megrúgta, majd
közölte vele, hogy itt a jussa, de menjen vissza énhozzám, és mondja meg
nekem, hogy vasárnap van, fáradt, ő pihen, ennél jobban most nem veri
meg, egyébként is én vagyok a rendőr, verjem én. Ezek után megbeszéltük,
hogy vajon milyen rajta kívül álló okból nem jöhetett vissza hozzám a
dinnyebróker, majd két fél szilva és két üveg sör elfogyasztását
követően távoztam."
A német válogatott a biztonság kedvéért busszal utazott haza Moszkvából. Félő volt, hogy kiesnek a repülőből is...