Regisztráció Elfelejtett jelszó

Síelés, téli sportok

Re: Síelés

#179486 Robag Előzmény: #179258

Egyébként szerettem azt a szélső (Schönberg) pályát. Nagyon hangulatos úgy fölül, közép tájon, a két oldalt ritkásan elhelyezkedő fenyőfákkal, főleg naplementekor.

Általában a nap vége felé mentem oda, mert onnan könnyű volt a házhoz csúszni. Nyomtam egy pár gyors 5 perces menetet rajta, kiszámolva hogy épp fel tudjak menni még egyszer zárás előtt. Aztán az utolsó menetben szép lassan jöttem, gyönyörködve a tájban. (ha épp nem volt vihar...)

Re: Síelés

#179368 Robag Előzmény: #179258

:) Nekem is kijutott már az ottani viharokból, a Schönberg liften is, meg máshol is. Három vagy négy egymást követő évben voltunk ott, és egyik alkalommal volt csak akkora szerencsénk, hogy végig szép idő legyen. (Azt hiszem, a legelső évben volt szép időnk, a többiben csak reménykedtünk...)

Egyszer jó poén egy ilyen szélvihar, de rendszeresen már nem annyira. Csak az utolsó pillanatban láttam meg a csákányos felvonó végénél a bódét, majdnem elfelejtettem kiszállni. Azután meg ahogy elengedtem, rögtön el akart fújni a szél. Pedig ha mázsában számolunk, 1-re kell kerekíteni a súlyomat. :)

Re: Síelés

#179258 Zabás Előzmény: #178723

Mikor mi voltunk nem volt vészes, 1 nap volt vihar! Nagyon tetszett, szemből nézve felmentem a jobb oldali pálya tetejére, utánam lezárták a felvonót, mert nagyon erős volt a szél, muki odajött hozzám hogy levigyenek e? én nemet mondtam, de mire leértem teli lett a gatyám, a sílécet sem láttam a lábamon! Lefele út majdnem 1/2órát tartott. Adrenalin szintem a tetőn volt! Este elég volt 2 sör hogy berúgjak :)

Usa nyitásig még kényelm…

#179238 Csusza

Usa nyitásig még kényelmesen megnézhető. Érdemes!

Nem jön valaki Eplénybe …

#178724 Robag

Nem jön valaki Eplénybe a hétvégén?

Re: Síelés

#178723 Robag Előzmény: #178400

Lachtal-ban nagy ritkaság, ha nem fúj a szél. Nem véletlenül vannak ott a szélmalmok.

Szerintem néha ott is működne a széllánc (szélzsák helyett). :)

Re: Síelés

#178417 Csusza Előzmény: #178404

Á, én nem vagyok csszacsszacssza, a sok borotválkozástól nekem már elvékonyodott a bőr az arcomon.. :-)))

Meg különben is, vagy ki tudom trükközni a szabályokat, vagy nem. "Megengedve" hol marad a csínytevés öröme? ;-)

Re: Síelés

#178400 Csusza Előzmény: #177343

Lachtal van, akinek bejön, van akinek nem. Szerintem szerencse kérdése, milyen időt fog ki.

Tauplitz tényleg jó (lenne), a hibája az, amit írtál.

Obertauern komoly,de érdemes nagyon átgondolni, mikor megy az ember, hogy ne fusson bele tömegbe.

Kincsesládikák egyébként vannak, érdemes vadászni rájuk, egyik-másik csodálatos hangulatú.

Re: Síelés

#178397 Csusza Előzmény: #177347

Jó kép! :-) Planneralm híresen jó hely, az egyik leghóbiztosabb terep. És ez nem a szokásos reklámduma, hanem tényleg az. Én még nem jutottam el oda sajnos.

Re: nincs cím

#177974 Robag Előzmény: #177971

Tegnap annyira felvonóztak az árfolyamok, hogy az lekötötte a sporttársak figyelmét. :)

ÍDe gyorsan leült ez a f…

#177971 Zabás

ÍDe gyorsan leült ez a fórum, kb. olyan gyorsan, mint ahogy beindult!

Itthon

#177439 Robag

Ha csak egy napja vagy esetleg kettő van az embernek, és az időjárás is elég kegyes (pl. most vagy másfél - két hétig), akkor Eplény (skiarena.hu) és Mátraszentistván (sipark.hu) is teljesen jó lehetőség egy kis gyakorlásra. Eplényt most próbáltuk ki január első napjaiban, és tuti visszamegyünk még. Szerencsés esetben kapunk helyet a pályaszálláson is.

Most már végig síelhető az 1km-es pályájuk, és keményen hóágyúzzák a többit.

Egy-egy ilyen rövid kiruccanás tökéletes bemelegítés a szokásos január végi 1 hetes osztrák (de most éppen olasz) síelésünkhöz.

Most Eplényben nagyon belejött a 6 éves gyerkőcöm a felvonózásba ... na meg a száguldozásba is. :) Csinált nekem 3 - 3,5 perces köröket az alsó 400 méteres szakaszon felvonóval együtt.