Regisztráció Elfelejtett jelszó

Nagyvilág

Re: nyugdíj reálhozamból

#441323 Előzmény: #441298

A 15%-os reálhozam Magyarországon úgy 25%-os éves bruttó nyereséget igényelne, hogy adózás után meglegyen a 15%. Ezt pedig egyszerűen nem mondhatod komolyan, hiszen ez messze magasabb, mint a kamatra kihelyezhető pénzek hozama.

Az 5% szerintem MÉG éppen elképzelhető, főleg ha HOSSZÚ TÁVON gondolkodsz, hiszen abba "belefér" egy kis dot.com lufi, egy kis szeptember 11., egy kis 2008... és ha jobban megnézed, máris ott vagy, hogy valójában semmiféle nyereséged nincs, ha nem aktívan és naponta spekulálsz. Persze, ha ez így lenne, akkor meg időnként beleszaladnál egy-két méretes pofonba, ami jól megtizedeli a TŐKÉDET IS, és akkor mi lenne utána?

Én abszolulte elhiszem, hogy fiatalon úgy néz ki, hogy erre lehet egy életet építeni, és ebből jól lehet élni életed végéig, de ez nem igaz. Hogy csak egy példát hozzak erre, valójában azok a brókerek(!) élnek jól, akik azoknak a pénzével játszanak, akik azt hiszik, hogy ebből meg lehet élni. És leginkább azok, akik ezt kellően komolyan tudják ezt elhitetni elég sok emberrel :) Mert madár mindig lesz, és ahogy már az örökbecsű "Trading places"-ben is megmondták: "Az mindegy, hogy az ügyfél nyer, vagy veszít, de a jutalék az övéké."

Szóval, aki meg akar ebből gazdagodni, annak ugyanazt az utat kell követnie, amit az aranylázban is követtek: Oda kell menni nőt és piát árulni, nomeg felszerelést és mellesleg olcsón felvásárolni az aranyat. Ez a siker útja, nem a földtúrás és az EGYÉNI spekuláció. Mert pont ugyanaz azt terjeszteni, hogy aranyat találtak valahol, mint az, hogy 15% hozamot lehet éves szinten ÁTLAGBAN elérni. Ez most az új aranyláz, amibe - mint látható - ugyanúgy és ugyanannyian ugranak be, mint akkor és - mellesleg - ugyanannyian és ugyanazok fognak meggazdagodni ebből is, mint akkoriban ;)

Re: nyugdíj reálhozamból

#441312 Előzmény: #441303

Milyen kár, hogy a nagy pénzügyi Guruk nem nála tanultak, hiszen közülük is csak néhány és még a néhánynak is csak néhány alapja képes erre :)

Re: nyugdíj reálhozamból

#441303 lagwagoner Előzmény: #441291

Egyébként egyik "kedvenc" pénzügyes emberkéd Tóth András szerint a részvényekkel hosszútávon 12%-os hozam elérhető :-))) (imádom a harmadosztályú UL bizt. előadásokat :-))). de a vudu működik)

Re: nyugdíj reálhozamból

#441298 lagwagoner Előzmény: #441291

Önmagadban van a lehetőség: 5-15%-os reálhozam/év, pénzügyi eszközeid forgatásával a tőkepiacon reálisan megvalósítható cél hosszútávon.

Re: nyugdíj reálhozamból

#441291 Előzmény: #441281

Megnéztem,

"Hozam [évente] 4,00% 3,00%

Hozam [évente] 10,00% 12,00%"

Mint optimista és pesszimista véglet ÁTLAGOSAN ennyi időre ;) Azaz pesszimista reál 6% és reál 9% között számol minden évre. Hol van ilyen befektetési lehetőség? :)

Re: nincs cím

#441280 Előzmény: #441244

Már tényleg csak ezek hiányoznak az emberiség boldogságához :(

Re: nincs cím

#441086 kosami Előzmény: #441057

Voltam kint egy párszor és az ottani vezetési morál az kritikán aluli. Olyan hogy KRESZ az kint nem ismert. A turistának szó szerint halál félelme van , persze vannak olyanok mint én akiknek az effajta adrenalin bombák üdítően hatnak. Persze a biztonsági övet én is bekapcsoltam mindig ,feltéve ha a tulaj nem szerelte ki.

Ezek a sofőrök nem túlhajszoltak, mert nem nem igazán ismert az agyvérzés és szívroham az egyiptomiaknál. Inkább be vannak drogozva, mint ahogy egy kinti magyar idegenvezetőtől hallottam . Sok száz Stoll buci van ott az utakon.

Re: nincs cím

#441057 Sumér harcos Előzmény: #441051

egyébként ilyen baleset rohadt sűrűn van ott.....

valóban a sofőrök merészek...kimerültek...

rongyolnak,mint az állatok,kint településen kivűl,sötétben is helyzetjelzővel egymás után nyolc darab busz is....

2004-ben egyik barátomék is igy jártak ugyanott,csak ott a sofőr elaludt.....azt mesélte,hogy ő éppen aludt és arra ébredt,ahogy a busz csapodik a homokbuckákon,eleje leszakadt...és egy utas fogta meg a gépet...nem borult...

őket akkor géppisztolyos őrök őrizték a sivatagban,mig jött az új busz....

egyébiránt nagyon szomorú....kimegy nyaralni vki,és ez lesz belőle...

persze olaszokról most n…

#440915 hosszhuszár

persze olaszokról most nincs hír, majd akkor, ha a görög megoldódott

Legkésőbb ötmilliárd év …

#439248 Wall street

Legkésőbb ötmilliárd év múlva költözni kell

Néhány tízezer év múlva az emberiség űrszondái megérkeznek a legközelebbi csillagokhoz, a Naprendszerben pedig megnövekedhet a veszélyes becsapódások száma. Ezek ellen akkor talán lehet már védekezni, hosszabb távon azonban nincs esély a Földön maradásra.

http://www.origo.hu/tudomany/20111026-az-univerzum-jovoje-mi-lesz-a-fold-a-tejuterendszer.html

Az oktatás és a bizalom

#439241 Netmaster

"Skandináviában és az angolszász országokban a diákok csoportokban (azaz egymástól is) tanulnak, ún. horizontális az oktatás. Nálunk, Kelet-Európában és a déli (mediterrán) országokban ún. frontálisan zajlik mindez, azaz a tanár hosszasan előad, oktat. Hogy mi következik ebből? Andrei Shleifer és szerzőtársai sszerint sokminden.

A vertikális (egyirányú) tudásátadásban szocializálódott diákok kevésbé bíznak egymásban, később kevésbé kooperálnak és általában: jobban kiszolgáltatva érzik magukat a bármiféle felsőbb hatalomnak. Bónuszként: a felülről belénk töltött igazságok országaiban ráadásul rosszabb a kormányzás is.

Hogy hol vagyunk ebben a történetben, azt tudjuk. Sajnos azt is, hogy hova tartunk."

http://eltecon.blog.hu/2011/10/27/az_oktatas_es_a_bizalom

Hétmilliárdan vagyunk ! …

#438934 Wall street

Hétmilliárdan vagyunk !

Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) jelentése szerint ma éri el a Föld népessége a hétmilliárdot, és ha ilyen ütemben nő tovább, 2100-ra már tízmilliárd ember él majd a bolygón. Pongrácz Tiborné, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese szerint ugyanakkor arra a növekedés üteme a jövőben várhatóan csökken.

" ....Pongrácz Tiborné felhívta a figyelmet arra, hogy Európa népessége 2020 után várhatóan csökken, ami társadalmi feszültséget generálhat, hiszen kevesebb fiatalnak kell megtermelnie az idősek ellátásának fedezetét. "Az európai országok túlnyomó többsége már szembesült ezzel a problémával", míg korábban ezt többen nem vették komolyan, úgy gondolták, "a gyermekvállalás magánügy", ezért nem alkalmaztak aktív, születésösztönző családpolitikát - mondta. .... "

http://barikad.hu/hetmilliardan_vagyunk-20111031