Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

Lannert Judit

#1513437 matgab Előzmény: #1513436

Ne menjünk el úgy hétvégére, hogy nem említjük meg Lannert Judit szellemi ámokfutásait!

Először a tanárokról hallottam nyilatkozni és szinte nem is hittem el, ahogy beszélt róluk. Bárki hozzáfér aki meg akarja hallgatni amit mondott.

Gyakorlatilag , ő mint oktatási miniszter nem kritizálhatná ilyen módon általánosítva degradálva az összes iskola igazgatóit, tanárait, az oktatásban dolgozó embereket.

Ő ezeknek az embereknek a vezetője, ezeknek az embereknek a szakmai sorsa rá lett bízva. Ezeknek az embereknek neki segítenie kellene, az érdekeiket megvédeni, szakmailag képezni.

Ehelyett ez az istenbarma olyan stílusban beszélt róluk általánosságban, ahogy mondjuk egy náci tiszt beszélt volna a zsidó fogvatartottjairól!

Ezt a véleményét ráadásul meg is erősítette egy későbbi interjújában.

De ez a szellemi toprongy nyilatkozott a fociról is, ahol elmondta, hogy látszik, hogy hol tart Magyarország, amit legjobban jellemez, hogy férfiak tömegei elsírják magukat, mert a válogatott nem jutott ki a "nem is tudom hova".

Ennek a hulladéknak persze nemcsak a magyar fociválogatotttal van baja, hanem nem is érti, hogy egy bármilyen sportág nemzeti csapata és annak sikere vagy kudarca - amelybe hosszú évek vagy akár egy élet munkáját fektetik a nemzet legjobbjai , képviselői - egy adott közösségnek milyen katarzist vagy kudarc élményt tudnak okozni. Eggyé válnak a szurkolók a csapattal és mindenféle érdek nélkül az adott (nemzet)közösség tagjai egymás nyakába borulnak, magukénak érzik a közös sikert, mert mégiscsak a mi nemzetünk képviselői jobbnak bizonyultak más csoportok képviselőinél.

Ezt az érzést csak olyan EQ nulla szociopaták nem érzik át, akik saját közösségükkel semmifajta kapcsolódási pontot nem tudnak létrehozni, nincs nemzet és identitás tudatuk , de hogy ennek még hangot is ad nyilvánosság előtt, az azt mutatja, hogy egyszerűen buta is , mint egy kupac homok.

Aztán csodálkoznak majd az ilyenek , ha majd az áradás elvonulásával a saját maga által nyaka köré font kötélen ott marad, ott teng leng hol jobbra, hol balra , ahogy a szél hintáztatja a villanypózna tetején, ahová az áradás során kikötötte magát a biztosnak gondolt magasban...

50-es évek -újra itt vannak

#1513436 matgab Előzmény: #1513432

50-es évek.

Magyar Péter vezette kormány - megünnepelve a Ferencváros tegnapi EL. győzelmét- törvényt hoz és azzal akadályozza meg, hogy Kubatov Gábor legyen a Ferencváros elnöke.

A 25 milliárdos követelés nem jött be, idő kell, hogy kicsinálják ezzel a klubot, ugyanakkor októberben az FTC tisztújítást tart, ezért gyorsan egy személyre szabott törvényt hoznak.

Eszerint, az 500 igazolt sportolónál többet foglalkoztató klubnál nem lehet sportvezető politikus vagy olyan személy aki az elmúlt négy évben politikus volt.

Az 1950-es, 1960-as években csinálta ezt a Rákosi és Kádár vezette kommunista diktatúra, hogy az FTC elnökeit nem szabadon választották, hanem a hatalom önkénnyel szabályozta, a különböző elvtársaikat nevezték ki a pozícióra. Most is ez történik.

1945-ig a Ferencváros választott elnökei mind politikusok voltak.

Dr. Springer Ferenc alapító elnök is.

Ami jelenleg zajlik, az nem Kubatovról vagy az előző kormányról szól.

Ez a Ferencváros kivéreztetése

ötezer nektek, ötezer nesztek

#1513432 matgab Előzmény: #1513425

Vegyétek észre már légyszi, hogy nem folyik érdemi kormányzás.

Nincs irányítva az ország. Ha Orbánra azt mondták, hogy mindent személyesen irányít felügyel, akkor ez méginkább jellemző MP kormányára. Ráadásul MP messze nem rendelkezik olyan képeségekkel , mint amikkel Orbán rendelkezik/rendelkezett.

Még akkor is így van, ha Orbán ezeket a képességeit nem mindig az ország érdekében kamatoztatta, hanem a NER gazdagodásának érdekében. DE MP nem tud választani, hogy mit preferál, mert nincsenek meg a készségei képessége, hogy átlássa a dolgokat, hogy stratégialiag irányítson egy országot.

Itt tényleg látszat kormányzás folyik.

Amit megmondanak Brüsszelből az van (meleg és migráns propaganda meg a külföldi cégek nyerik az összes tendert), meg kamerák előtt megy a pózolás, meg az odamondogatás, meg láncon elvitetnek egy két embert és bedobnak ilyen 50-5000 forintos tételeket, hogy hú most aztán segít a kormány az embereknek (5% receptköteles gyógyszer ÁFA mentessé tétele és utalvány meg kamarai díj).

Arról nem is beszélve, hogy a kamarai díjat nem el kellene törölni, hanem a kamarákat valós hasznos tevékenységre kellene ösztönözni és számonkérni. Csak az építés az mindig nehezebb feladat, mint a rombolás.

Az aszály idején is semmit nem csináltak hetekig, amíg a Mi Hazánk el nem kezdte hozni a javaslatokat és követelni, hogy intézkedjenek már valamit. Addig csak kitették a női képviselőket a parlament erkélyére, ahol elmondták, hogy ők ezentúl csak heti egyszer mosnak fogat...

Mi újság azbeszt ügyben mostanság? Semmi előrelépést nem hallani, pedig az is elég súlyos ügy volt?

Mi van a víz megtartással?
Mi van a beruházások lenullázódásával?

Mi van az emelkedő olajárak elleni védekezéssel?

Hogy készülünk a gázkészletek beszerzésére, ha az oroszok leállítanák a gáz - olaj exportot?

5000 forintos dízel utalvány van helyette aminek isten bizony drágább az adminisztrációs követése, mint a haszna.

ötezer nektek, ötezer nesztek

#1513425 Ddavid Előzmény: #1513420

Olyan mintha az egyénekkel, szervezetekkel lenne bajuk és utána eladják társadalmi haszonként. Pl. Sulyok veréb is, ott annyira érződött, hogy valami családi ellentét volt vagy valami régi sérelem. Itt is be akarják szántani a kamarákat, amit emerge mert kb. 0 értelmük van és úgy élnek mint az Autóklub vezetői anno. De eladni ezt az 5k-t nagy jóságként a jelenlegi helyzetben ahol 2 főre kifőzdében fizetsz ennyit az szerintem kommunikációs hiba :\

ötezer nektek, ötezer nesztek

#1513423 KawaBazsy Előzmény: #1513420

Nekem se. Hiába tudom, hogy a nagyobb támogatottsághoz népszerű, populista intézkedések is kellenek. De ez legyen a legnagyobb kormányzati hiba..

ötezer nektek, ötezer nesztek

#1513420 TrendMan

Nem tetszenek ezek az ötezer forintos kedvezmények, amiket a Tisza elkezdett osztogatni.

Olyan, mintha a komoly társadalmi problémák helyett a saját népszerűségi mutatóik motiválnák a döntéseket.

Jellineket letartoztatták ??

#1513413 Koffein Előzmény: #1513407

Olyan szempontból, hogy ha tényleg túlárazva adták el a buszokat, azt az üzletet a saját neve alatt vitte és nem egy strómanon keresztül..

Félteni nem féltem, mert biztos elhúzódik vagy 3-5 évig a per, majd felmentik..

Jellineket letartoztatták ??

#1513407 matgab Előzmény: #1513366

Mármint milyen szempontból?

Egy olyan embert előállítani , aki amúgy együttműködik a hatóságokkal, nem rejtőzik el stb stb egyáltalán nem szoktak, tehát ez megintcsak betudható az abszolút színház, minden a látványról szóló kormányzati technikának. Beszámolhatott a sajtó arról, hogy a NER oligarchát vezetőszálon viszi a rendőrség...

Hogy véletlenül indultak volna meg ezek a letartóztatások most ilyen hirtelen?

Nem hiszem. Sokkal inkább lehet látni, hogy a társadalmi közmegelégedettség kezd elszállni. A beruházások megszűntek, a munkanélküliség elkezdett nőni, a kampányígéretekről egyre másra derül ki, hogy mind hazugság volt, vagy legalábbis nem olyan mértékben, nem most, nem mindenkinek stb stb (iskolakezdési támogatás , minimálbér emelés, Kata visszahozása, családi pótlék emelése, ellátási támogatások emelése stb stb), az üzemanyag árak elszálltak, amire pofátlan módon az 5000 forintos dízel-alamizsnával reagált a kormány, a dohány jövedéki adót megemelték, a tanárokat az oktatási miniszter simán lehülyézte, külpolitikailag a V4-es találkozón pedig ordító volt az, hogy Magyar Pétert mennyire súlytalannak kezelik a többi ország vezetői.

Ilyen helyzetben nem nagyon maradt más, mint valami látványos lincseléssel előállni, hiszen Magyar Péter szavazótáborát semmi más nem fogja össze, mint a közös gyűlölet a Fidesz-szel és a NER-rel szemben (na jó, egy kicsit lehet nácizni a Mi Hazánk mozgalmat is...).

Nos ezért kellett most előállítani azt a Jellineket és Sziveket a Volánbusz ügyben, aminek jaj ki is volt a vitatott eset idejében az igazgató tanácsának a tagja?? Ki is volt , ki is volt az??

Ja megvan , pont az a Magyar Péter volt, akitől a tranzakciót követően - a mindig tűpontosan ingatlant beárazni tudó (és mindig nagyon olcsón vásárló) Jellinek épp a piaci árnál 50%-kal magasabb (mintegy 30 millió forinttal a piaci ár felett) áron vásárolta meg az ingatlanját...

Emberek tegye már fel a virtuális kezét, az akinek nem ordít az, hogy itt valami kenőpénz visszautalásáról lehetett szó Magyar Péter részére! Hát pont ezért tudták ezt az ügyet elsőnek kiásni, hiszen itt MP pontosan tudta, hogy mi történt, hiszen még kenőpénzt is kapott vissza.

Jó, hogy nem egy félreárazott rollert vett meg tőle Jellinek 50 millióért! Még az is hihetőbb lett volna, hogy az ingatlan mogul aki tűpontosan árazza az ingatlanokat és ebből gazdagott meg , ő egy rollert nem tud beárazni... De hogy egy ingatlannál 50%-ot tévedjen a saját kárára?!

Értelmezzünk is, ne csak nézzünk!

Tölgyessy előadása

#1513354 matgab Előzmény: #1513353

jönnek vissza ezek a régi SZDSZ-es arcok, sőt ma már Bokros is megszólalt, hogy mit kellene csinálni...

A titkos informátor

#1513348 Koffein Előzmény: #1513346

Szerintem Bazsy a videóra gondolhatott :)

Amúgy anno itt a fórumon is volt szó róla, mint ahogy a pf-en is, hogy a 4ig meg az opus az egy fidesz érdekeket kiszolgáló holding lesz, amiből fizetni fogják az érdekköreiket, ha netalán buknának..

A titkos informátor

#1513346 matgab Előzmény: #1513344

Hol van itt összeesküvés? Inkább logikának hívnám.

Ha az AfD-nek nem akarja átadni a hatalmat a politikai elit, akkor a kézenfekvő megoldás, hogy betiltják/ellehetetlenítik valamilyen adminisztratív módon, vagy pénzügyileg.

Lehet még lejárató kampány, de a sima nácizás, meg szélsőjobbozás az elég kevésnek tűnik most már, ennél több kell.

Ha meg nem tudják betiltani, ellehetetleníteni - mivel az AfD kevésbé egyszemélyre épülő párt , mint az osztrák Szabadságpárt volt, ahol elég volt szegény Haidernek halálos balesetet szenvednie - akkor a választásokat kell ellehetetleníteni.


A titkos informátor

#1513342 matgab Előzmény: #1513330

véletlenül megint jön a semmiből egy "titkos informátor".... Pedig ha előbb jött volna, akkor még miniszter is lehetett volna az új kormányban.

Épp akkor jelenik meg, amikor Orbán Kötcsén újra indítaná a Fideszt. Épp ekkor hirtelen Magyar Péter is hirtelen országjárásba kezd.

És mindez pont akkor amikor megint jó néhány Tisza szavazó kezd el azzal szembesülni, hogy se Orbánék nincsenek még lessittelve , se az üzemanyagár nem maradt maximalizálva (de majd havi 5000 forint támogatás a kis dízel motorokra az majd annyit segít az embereken, mint a rendőrök hangulatán a fizetés emelés helyetti szülinapi szabadnap) és a bérek sem lettek megemelve.

Sőt Kármán most már arról beszél, hogy sokallja a magyar fizetéseket...

És akkor jön hirtelen egy Zsolti bácsi szerű új informátor... Hihető...Aprópó a Zsolti bácsi esetről is kiderült, hogy az egészet Magyar Péter testvére pénzelte és kamu volt az egész. És mi volt ennek a következménye? Hát semmi...

Józanodás emberek, józanodás! Csak ne legyentúl keserű azoknak, akik egy narcisztikus , másodvonalbeli ex-Fideszestől várják a megtisztulást!

Az AfD előretörése komolyan növeli az EU háborúba való belépésének a kockáztát, mármint akkor a mai politikai elit el tudná húzni a választások bekövetkezését, ha háborús helyzet lenne Németországban és Franciaországban, ahol idén-jövőre választások lennének.

Fogunk-e látni egy World Trade Center -szerű (ön)támadást valamelyik ország ellen, hogy meghirdethessék a Szent háborút Oroszország ellen? És Magyar Péter vajon első között csatlakozna -e egy ilyen akcióhoz?