Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

új világ

#829695 Spade Előzmény: #829682

Nyuszi nincs összevissza beszéd csak nem érted. Megvilágítom utoljára azt is csak ezért mert úgyis dögrovásion van a fórum :). 1984-be menetel ami,orosz,kína japók,korea és a nyugat is és sajnos mi is bár lassabban mint az előbbiek. Ezért és ezekhez képest az ltp az csak zaj vagy mondhatjuk elterelés ezért faszság rajta lovagolni mert a demokrácia lényegét tekintve mindenütt meghalt csak még nem látod mert nem akarod látni. És ebben a helyzetben engem csak a GDP érdekel

A nato-t, imf-t, a nyugatot meg inkább hagyjuk, és Romániát is

új világ

#829682 tozsdenyul Előzmény: #829654

az össze-vissza beszédedben, ha a fidesz eredményeiröl van szó, akkor ugye, nem érdekes az egyébként leglényegesebb dolgok, demokrácia meg 1984, egyedül a gdp érdekel, minden más a fasság

Söt, a gdpröl sem vitázol, minden fasza és punktum, aki kétségbevonja az is fas.

Na, talán 2 de lehet 3 éve mondtam, hogy az unortodoxia sikerét legjobban majd a románokon lehet lemérni, mert mindenben a sikeres magyar unortodoxia ellentétét csinálják (és mindenben mögöttünk vannak).

-nagyon erös nyugatos elkötelezettség

(NATO és amerikabarátság, eu barátság)

-oroszellenesség

-korrupció elleni fellépés

-IMF barátság, ahhoz igazodó gazdpol




http://dailynewshungary.com/credit-suisse-for-the...

Gdp-ben lehagytak,

Versenyképességben lehagytak

Fertilitásban lehagytak

Diplomáciában lehagytak

Haditechnikában lehagytak

Egy haditechnikában jóval modernebb és ütöképesebb hadsereggel a Nato-nak egyik kiemelt szövetségesei, akik minden szempontból partnerei a rendszernek

(A török incirliki atomarzenál romániába települt át!, a legmodernebb USA rakétatechnológiákkal és ütegekkel együtt)

Mindeközben ukrajnában megint verik a magyarokat...

És bár 2012-ben a románoké volt az Eu-n belül a legalacsonyabb várható élettartam, már ebben is beértek és nemsokára lehagynak

új világ

#829663 tozsdenyul Előzmény: #829654

"mind1 mert minden ugyanoda vezet egy szép új világba 1984-be. Ezek az igazán érdekes és fontos történések nem az ltp-s faszságokon rágódni"

Ezzel egyetértek

Ezért szoktam rajtad számonkérni, hogy az igazán érdekes irányról mégsem rágódsz sose, vagy ha igen, akkor mindig 1984-et támogatólag.

Az ltp-vel meg nagyon is összefügg 1984. Véletlen, hogy szerinted ebben a kontextusban máris fasság? Nem.



re

#829655 Spade Előzmény: #829544
"Spade a migri játékban a legnagyobb ászunk a pakliban az nem vagyunk célország, vagy legalábbis a célországok között valahol nagyon utolsó opciók között ."

Zoli összekevered a 2015-ös migriket a majdani klímamenekültekkel. Az előbbiek csak egy bevezető sóműsor volt akiknek volt célja hova menni. A klímamenekültek meg mind1 csak el onnan leginkább 100 milliókban mérhető számban. Az előbbieknél igazad van az utóbbiak ellen nem véd meg minket. Arról nem is beszélve h a jóárasított országok fizikailag betelnek akkor meg jön a többi. Egészen más a történet. Már zajlik a főpróba több ezer ember menetel már mehikóban járva az ami felé, vajon ha ez nem több ezres menet lesz hanem több milliós akkor mi állítja meg ?

új világ

#829654 Spade

"Első körben Budapesten, majd országosan is egy hálózatba kötnék össze a térfigyelő kamerák felvételeit egy Pintér Sándor által benyújtott törvényjavaslat szerint,"

Amit az amik a demokrácia védelmében csinálnak, a kínaiak a stabilitás vádelmében, az oroszok orosz anyácska védelmében azt mi a bliccelők és a nem biztosított autók kiszűrésére, mások másra, és persze mindenki a terrorizmus ellen, de mind1 mert minden ugyanoda vezet egy szép új világba 1984-be. Ezek az igazán érdekes és fontos történések nem az ltp-s faszságokon rágódni

Gondolom akik hozzászóln…

#829626 banyaiz Előzmény: #829555

Gondolom akik hozzászólnak, vagy akiknek válaszoltam csak beleolvasnak. Rövidebben nem tudtam . :) Ha nem tudnék vakon gépírni kevesebbet írnék biztos mert akkor erőfeszítés lenne bepötyögni. Viszont tudok és így amíg te ezt az 1 mondatot leírtad addig én egy fél oldalt kb. Csak úgy pörögnek az ujjaim nem hittem soha ez a tudás valamire jó lesz és bármit kell gépen írni hasznos. A q betű ami ritkán kell arra balkéz kisujj nem áll még annyira rá . :)

Tudod milyen komoly volt annak idején írógépen tanulni ezt? Kettőt-3-at hibáztál 3 -4 bekezdéses másolásban az 1-es. Nem szerettem ezt tanulni de nagyon okos ember volt aki kitalálta ezt tanulni kell pedig vszínű nem használt számítógépet sokszor akkoriban. Alaptantervben fel kellene venni. Edzi az agyféltekéket is próbáld ki pl jobb kisujj ó, ő és utána bal kisujj q,í . :) MInt egy zongorista. ha agyféltekéket nem is de az ujjakat biztos mert úgy dolgoznak minden irányban.

"engem fiúkoleszra emlék…

#829576 Boby. Előzmény: #829572

"engem fiúkoleszra emlékeztet"

Téged persze,nagyatádi női szakaszra nem emlékszem!:-)

ja...oké,szerintem....mo…

#829575 Sumér harcos Előzmény: #829574

ja...oké,

szerintem....most gondolkodnom kell,de vele én nem vesztem össze itt soha,nem is igazán lehet,ilyenekből ugy emléxem kisiklik.

viszont az irásai kapcsán....

iszonyatosan nagyméretűek,és ebből benyom egymás után 8at,képelenség elolvasnom...félév alatt irok olyan mennyiséget,mint ő 1 honap alatt...erre reflektáltam.

de ezek alapján,erős volt a senki nem olvassa kifejezésem.....mert bizony olvassák,ugy fest,minden elismerésem mind az irónak,mind az olvasoknak:)


"Boby ezt a cigány-tirpá…

#829574 Boby. Előzmény: #829571

"Boby ezt a cigány-tirpák hasonlatodat Nagyatádról nem egészen értem,de biztosan igazad van,esetleg még nyúl "keresztényfasisztázzon" egyet és kerek is a sztori."

Két, egymástól teljesen különböző ember csoport, sorkatonai szolgálat során történő találkozásából adódó problémákra, egymás iránti meg nem értésre vonatkozott az utalásom.Semmi fasisztázás nem volt benne.Előző hozzászólásomban ezért is írtam, hogy számomra az ÉRZÉS hasonló, amikor banyaiz személyét és hozzászólásait, próbálják többen leszólni.

:)mondjuk arra kiváncsi …

#829573 Sumér harcos Előzmény: #829572

:)

mondjuk arra kiváncsi vok,hogy szerinted ki tartozik ebbe a belterjes gruppba innen??

ui:nem volt egy nagy visszaszólás,sőt visszának nevezni csak akkor lehetne,ha Zoltán reagált volna,nem vok megsértődve:)

engem fiúkoleszra emléke…

#829572 tozsdenyul Előzmény: #829569

engem fiúkoleszra emlékeztet a stocky belterjes macsó gruppja, de ugyanaz, csak kinek milyen emlék jutott :)

A harmadik ugyanez, a csapatsport (mondjuk foci) ffi öltözöje

Megy is a sértödés egyböl, ha valaki visszaszól :)

Humorérzék hamar elfogy



már elnézést,de itt most…

#829571 Sumér harcos

már elnézést,de itt most nem az Órák topik volt a kérdés,ahhoz szeretni kell az órákat,esetleg birtokolni is,ott előfordulhat,hogy a személyemmel van bajotok,ugyan itt megjegyzem több bloggon is irok tele belvárosi ,12kerbeli órabuzi,óráscimborákkal,értékes órákat árusito nepperekkel,soha nem volt gondjuk vele,talán annyi a titok,hogy ott nem sumér néven irok.

az hogy én "Zolikának" igy válaszoltam,ez a statisztika egy szelete,a felmérésére.

Boby ezt a cigány-tirpák hasonlatodat Nagyatádról nem egészen értem,de biztosan igazad van,esetleg még nyúl "keresztényfasisztázzon" egyet és kerek is a sztori.

mert kádárnépesumérnépkeresztényfasisztacigánytirpák ...hát igen:)