“Van egy ország, amely önmagával határos.
Ahol a legszebb nők élnek, mégis csökken a népesség.
Ahol a munkanélküliek dolgoznak a legtöbbet.
Ahol a legtermékenyebb földön éhező emberek élnek.
Ahol a vonatok menetrend szerint késnek.
Ahol mindenki focizik, mégis vízilabdában, kosárlabdában, kézilabdában és röplabdában jeleskednek.
Ahol mindenki siet a munkába, de senki sem érkezik be időre.
Ahol a nyolcórás munkaidő tizenkét órás.
Ahol az egészségügyi ellátás ingyenes, de a gyógykezelés drága.
Ahol az újságírók szabadon írhatnak bármit, amit parancsba kapnak.
Ahol a világválság állampolgárságot kapott.
Ahol a közbeszerzések titkosak, az államtitkok nyilvánosak.
Ahol a háborúk sosem érnek véget.
Ahol a történelem naponta megismétlődik.
Ahol a leggazdagabbak azok, akik egy napot sem dolgoztak.
Ahol a külföldi valuta felváltotta a hazait.
Ahol az emberek megünneplik a családi védszent napját, de káromolják Istent.
Ahol az okosakat, értetlenségből, bolondnak nézik, a bolondokat meg tehetségesnek.
Ahol az írástudatlanok írják a történelmet.
Ahol a törvények törvénytelenek, az anarchia pedig normális állapot.
Ahol a hatalom megveti a polgárokat, mint nem kívánatos tanúkat.
Ahol a jövőből élnek, mert a jelenhez nincs joguk.
Ahol a bírósági eljárások tovább tartanak, mint egy élet.
Ahol az árvíz a talajöntözés egyetlen módja.
Ahol megidézik a diktátort, a demokráciát pedig a hülyék adójának tekintik.
Ahol úgy gondolják, az ország annál jobban fejlődik, minél jobban visszafejlődik.
Ahol nem vagy normális, ha nem bolondultál meg.
Ahol csak azért élsz, hogy meghalj. (lsd. Himnusz)
Ahol az idő végtelen, és a butaság múlhatatlan.”
