Re: Atensön
hosszhuszár Előzmény: #96132 millió feletti brit munkanélküli, gyengült a font!
A brit statisztikai hivatal friss jelentése szerint a friss munkanélküliek száma februárban a várt 85 ezer főnél lényegesen nagyobb mértékben, több mint 138 ezer fővel emelkedett, ráadásul a januári adatot 73,8 ezerről 93,5 ezerre felfelé módosították.
A munkanélküliségi ráta időben késik, ezért kisebb hangsúlyt kap csak, de lényegében ez is romlott, 6,3%-ról 6,5%-ra nőtt a munkanélküliség. 1971 óta nem fordultak ennyien munkanélküli segélyért az Egyesült Királyságban, mint most. A munkanélküliek állománya 2 millió fölé került, amelyre 1997 óta nem volt példa. A negyedéves átlagos keresetek pedig mindössze 1,8%-kal emelkedtek januárban a várt 3,0% helyett, a decemberi 3,1% után, amely továbbra is a vállalatok problémáira világít rá. A feldolgozóiparban a bérköltségek 1985 óta nem látott szintre kúsztak fel.
Az adatközlést követően az angol font valamennyi fő devizával szemben gyengült, az EURGBP árfolyam 0,9380 fölé ugrott, míg az GBPUSD páros 1,39 alá zuhant.