Regisztráció Elfelejtett jelszó

Ant Group IPO

Koffein Előzmény: #864459

by Vakmajom:

A világ valaha volt legnagyobb részvénykibocsátásának indult a kínai Ant Group, Jack Ma, a leggazdagabb kínai cégének tőzsdére vitele egyszerre Shanghaiban és Hong Kongban, 34 milliárd dollárt lapátoltak volna be, lekörözve ezzel, letaszítva a pénzügyi világ trónjáról New Yorkot, a befektetők már dollármilliárdokat öntöttek bele mindenhonnan, a világ négy sarkából, amikor mit ad isten, a kínai felügyelet hirtelen észbe kapott, hogy keddről szerdára nem tetszik neki valami a cégben, hirtelen túl nagy kockázat lett a pénzügyi rendszerre, úgymond, és szigorúbb szabályozás alá vonja, az általa több száz millió kínai felé folyósított mikróheteleknél kötelezi a céget, hogy a hitelek 30%-ára ő maga képezzen fedezetet, és ezért az egész mega-részvénykibocsátást leállították, alighanem tízmilliárd dolláros nagyságrendű kárt, értékvesztést okozva a tulajdonosoknak, de lehet akár 100 milliárd is, hiszen ahol a felügyelet ilyen nem átlátható módon vegzálhat egy céget, van még ilyen ország, és egy tollvonással elveheti a profitjának egy részét, ott sokkal kevesebbet ér a vállalat és benne a részesedés. A zsíros megaüzlet pénzügyi coitus interruptussá silányulásának oka, hogy a háttérből lesújtott a Párt ökle, személyesen Xi elnök adta ki az ukázt, a kilövési engedélyt, mert az exhibicionista Ma kritizálni merte az államot, hogy túl merev, túlszabályoz és nem enged teret eléggé az innovációnak, erre a főkommunista begurult, hogy na, a pofázásból most már elég, gazdag lehetsz, de kussolj, a végső verdiktet majd mi mondjuk ki, majd én megmutatom, ki az úr a háznál, mert miénk itt a teljhatalom, és leállíttatta a kibocsátást, szép summát húzva ki Ma zsebéből, meg mindenkiéből, aki sertepertélt az üzlet körül. A kínai modell belső érdekkonfliktusainak hű tükre a történet, a külső, nyugati versenytársak kitiltásával nagy piacot ad a honi szereplőknek, de az innovációt egy pontot megtöri az állam, és az igazán innovatívakat el is üldözheti, akár be is börtönözheti vagy meg is öletheti öket, csinálhat bármit, a jog nem véd meg, jogállam híján a végső jogforrás a Párt illetve annak teljhatalmú feje, a mindenható góré, ez az üzenete a megszakított tőzsdéremenetelnek, ami egy szempillantás alatt összeomlott így, mint egy bénán összerakott Ikea-szekrény, jó, majd esetleg újra összerakják, de már nem fog annyit érni. Nem kell félnie New Yorknak.

https://www.wsj.com/…/china-president-xi-jinping-halted-jac…

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember