én is kérek infót, hogy türtőztessem magam.
posbe Előzmény: #849898Végigolvastam a tegnapi meg a mai termést (esik az eső nem szedjük a szilvát, így a paraszt is le tud ülni a monitor elé :) ). A hypról az jutott eszembe, hogy írta valaki hogy ékes példa Kimi a másik fórumon, meg a hozzá hasonlók akik 1200-ra várják. Az viszont ne felejtsük el, hogy a kis emberek akik 1200-ra várják, valszeg erre tették fel minden lapjukat, és már most is full tőkében ülnek a papírban, szóval ők nem sokat fognak tudni hozzátenni az emelkedéshez, max a sültgalambvárást. Ők arra lesznek jók, hogy 200 felett bedobják (miközben továbbra is harsogják hogy ezerkéccá lesz) aztán amikor nem akar majd megint visszazuhanni 120-ra akkor észbe kapnak hogy hamar eladták és 300-nál visszavásárolják magukat, és ott szépen be is ragadnak.