Regisztráció Elfelejtett jelszó

Hozzászólás

Láma Előzmény: #842455

Érdemi hozzászólás. Hát igen. Újra átolvastam azt a 440-est. Mondatokra, vagy állításokra szétszedve nagyjából ötször annyi karakter lenne rá a válasz, mint maga az állításhalmaz. És az a tapasztalat, hogy semmi értelme, mert a fidesznyik
1, Vagy agyhalott, mert nincsenek háttérinformációi -nincs is rá szüksége, csak megzavarná a hitében- és nem néz utána, hiába linkeled, sorolod az adatokat. Vakhitű. És kívülállóként vakhitűvel, a hitéről, normális ember nem folytat párbeszédet. Európai fejjel, mégis miről beszélgetnél egy iszlám államossal?
2, Vagy gerinctelen szarházy, mert felfogja, érti, tudja, hogy beteg az egész rendszer, úgy ahogy van. Teljesen tisztában van vele, hogy más néven, -más előjellel ha úgy tetszik- nagyjából ugyanaz a komcsi réteg, -vagy a leszármazottjaik-, visszaépítették az annyira gyűlölt átkost. Mégis támogatja. Mert
a, A rendszer haszonélvezője. (Talán anno is és most is)
b, Mert, nem is olyan rossz az az átkos, ha tetszik az előjel. (Talán ebből a "fajtából" van a legtöbb. Pedig az egyes mezőny se piskóta. Hogy az átfedésekről már ne is beszéljünk.) :((((((

Akár egyes, akár kettes fidesznyikről van szó, nagyjából annyi értelme az érdemi vitának, mint vákumban tűzgyújtással kísérletezni.

Minősítés? Hol volt ebben minősítés? Összefoglaltam a rutint.

"Tudod liberalizmus..nem az amire gondolsz hanem a másik"

Ááá. Közben doktoráltál az izmusokból. Remek. Nagy hiány mutatkozott itt eddig izmusszakértőkből. Ez most megoldódni látszik.

Az idiotizmus ismérveit is kellett magolni, vagy megoldható volt okosba, öndiagnózissal? :)

Az érdemi párbeszédek ideje már rég lejárt. Már csak a szarkazmus és az irónia maradt.