Regisztráció Elfelejtett jelszó

erste célár csökkentés: 390 ft

Koffein

Ma reggeli távközlési szektor elemzésünkben csökkentettük a Magyar Telekomra vonatkozó célárunkat. A korrabi 450 forintról 390 forintra vittük le a 12 hónapos célárfolyamot, és megtartottuk a csökkentési ajánlásunkat. Miközben a cég idei teljesítménye jól alakul, addig a kilátások igencsak borúsak. Növekvő árversenyre számítunk azáltal, hogy a Liberty Global és Vodafone együttműködés plusz a Digi-Invitel integráció két teljes skálás versenytársat is hoz a piacra rövid időn belül. Az utóbbi például a jövő év második negyedévében léphet a piacra a mobilszolgáltatással, amelyben a jövőre várható 5G tender is segítségére lehet. Ez pedig azt jelenti, hogy valószínűleg nagy lesz a verseny a frekvenciákért. Különben szinte az összes régiós távközlési cégnél beépítettük ezeknek a tendereknek a hatását a modelljeinkbe, így a Magyar Telekomnál is, amely 180 milliárd forint fölé emelte a beruházási szükségletet 2019-ben. Ugyanakkor megtartottuk 25 forintos osztalék előrejelzésünket az elkövetkező évekre