Regisztráció Elfelejtett jelszó

A gyermekekért

phiona Előzmény: #819190

Bocsi, ezt csak most olvastam. Igen, polgárság kell, erről is írtam az előbb. Meglesz, mert a jobbágyok vagy kádárok gyermekei már polgárok lesznek. Nézz meg 1 békemenetet és 1 tüntit: a múlt és a jövő, látványosan. A felnövő generációk már nem kádár népe.

A töris részt azzal egészíteném ki, hogy a középkorban a tettekért lehetett nemességet nyerni, ez lehetett háborús vitézség, kiállás és lehetett gazdasági felemelkedés is, vagyis volt átjárás, voltak lecsúszó honfoglalók is. A hatalom mindig is a hasznosság alapján rostált, de nem ez a lényeg, hanem hogy mindig voltak a népünknek kiemelkedői, akik elértek az elit-körbe – családilag, evolúciósan, és ez korszakokon át minőséget jelentett. Gyakran épp rebellis minőséget, mert ők tehették meg hogy taníttassanak.

Az én családom pl azzal lett a 15 században nemes, hogy qrva sok birkájuk lett a Felvidéken – megtetszett h ügyesek (persze nyilván korai gaz kapitalisták voltak :-)), és birkákkal meg kellett venni, persze. De onnantól lett kiemelt státusz, név, és bátorság a rebellisséghez… de valóban kellett kezdetnek valami hogy felemelkedj.

Most nincs ilyen, elég jól elhelyezett behívó poszt és máris ízlésdiktáló blogger/vlogger lehetsz – most „csak” az a kihívás, hogy eltaláld hol és mit, és máris rádakaszkodik több multi, promózd te a termékét, és a youtube is mesésen fizet – szóval ma emelkedhet bárki.

Visszatérve. Ami a különbség, hogy anno volt az erkölcsnek nevezett valami. És ezek a nemesek, akik tanulhattak, és még nem butultak voltak genetikusan, elkezdtek társadalmi felelősséget érezni. Amire az életüket és a vagyonukat feltették. Rákóczi, Széchenyi gyakran emlegetett, de pl Károlyi Mihály a saját földjét osztotta fel, a mai politika csak gyalázza és megalázza. A nemesség nem azért fontos mert „hoch”, hanem mert másnak kevés sőt szinte semmi esélye volt az értelmiségi létre. A felvilágosultak is kisnemesek, más ha okos is volt max a kalendáriumot olvashatta és a szava nem ért el.

Az új oligarchák nem nemesek, ez a fogalom kiürült és idejétmúlt, csak történelmi kategória. Rákóczi népe a metaforában az értelmiségi lázadást jelenti, a látó, értő, tanult, felelősséget viselő „nemes” bátorságot, aki kiáll, mert megteheti. Van ereje, mert megteheti, még ha mindenét bukja is, erősebb a belső parancs.

Ne mismásolj, Te is ilyen vagy. Csak azt nem látod, hogy vannak ilyenek még sokan, és nem veszett el még semmi. Valszeg le kell menni a gödör aljára, mert csak úgy bukhat meg a gründolt új zombi ál-elit, tudod a természet is a tisztulásra játszik.

Simicska pénzmosónak volt zseniális, tudható volt hogy pol machinációkban lenyomja Viktor. Élni meg szánkózni szeretne még csóri, megkötötte a maga alkuját. Nem tényező, rajta és a médiáján nem múlik semmi.