Magyarok magyarok ellen
KisshercegAhogy előző posztom végén jeleztem, az igazi rombolás ott domborodik ki és ott mutatkozik meg Magyarországon, hogy a magyarok mára szinte magától értetődően, évtizedes távlaton, kibékíthetetlenül több részre szakadtak és egymás ellen fordultak. Ma már nem ott tartunk, hogy a haza nem lehet ellenzékben (2002), nem ott tartunk, hogy van a magát polgárinak nevező oldal, és mindenki más, akiket utál, megvet és nem tart magyarnak, hanem mára van a Fidesz és tábora, és vannak a többiek. A többiek, akiket a fideszesek egyszerűen nem tartanak magyarnak. Ha létezne olyan, hogy őszinte közvélemény-kutatás, és ott léteznének tökös kérdések, akkor kiderülne, hogy több millió olyan magyar van, aki más magyarokat szó nélkül lelőne, bebörtönözne, és ezen a skálán található válogatott egyéb szörnyűségekkel illetne. Nem túlzás kijelenteni, hogy abból a típusból is százezres nagyságrend van, akinek ehhez elég lenne annyit mondani, hogy nem szeretem a fideszt, hogy ellenzéki vagyok, a többiről (cigány vagyok, meleg vagyok, zsidó vagyok) nem is beszélve. Az emberek rettegnek, tudatlanok, és agresszívak, méghozzá nem marginális kis létszámban. Nagy baj van, és nem lehet szó nélkül végignézni azt, ahogy a magyarok véglegesen egymás ellen fordulva habzó szájjal fröcsögnek egymásra, habzó szájjal őrjöngenek, és közben elmondják, hogy hallatlanul békétlen hely lett ez az ország, és ez kérem érthetetlen.