kereszténység alkonya
Spade Előzmény: #817526É Amerikának nem kellett fejlődnie olyan nagyot, mert az angol színvonalról indult, tudásban, képzettségben, gyakorlatban, ezzel együtt oktatásban, mentalitásban persze szűkében volt anyagi javaknak Amint megkapták a pénzt is hozzá elindult a gyors gdp növekedés, de még így se volt sokkal erősebb mint a németeké ahol sok ugye a katolikus persze van protestáns.is bőven.
"pl. Azzal a gondolattal kelni fel reggel, hogy pénzt keresni istennek tetsző cselekedet.
A másik h Luther Kálvin közül senki nem mondta h a pénzszerzés istennek tetsző cselekedet, nem is mondhatta miután Jézus kiverte a templomból a kufárokat, legfeljebb azt mondták h nem bűn. Persze Jézus lehet már nem is számít, mert Ferenc pápa már megtagadta amikor azt mondta h az úrhoz az egyházon keresztül lehet eljutni hiszen Jézus ezt a mindenki által ismert (temetés) mondatot mondta "Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”(János evangélium) és tudtommal nem adott Jézus senkinek írásbeli meghatalmazást erre a feladatra, azaz nem az egyházhoz kell imádkozni és nem is szűz máriához ha el akar az atyához jutni, hanem magához jézushoz
Sztem te a protestantizmust kevered egy másik vallással :)