Regisztráció Elfelejtett jelszó

Hozzászólás

banyaiz Előzmény: #815568

Amit ajánlanék neked ha a kórképet akarod tanulmányozni pl eset kapcsán tanulságos Bayeréknek a sajtóklubja . Belefutottam hódmezői adásukba azt boncolgatták, és végignéztem nagy önfegyelmet igényelt. :)

Elképesztő dolgok hangzottak el. Pl ilyesmi, hogy az egyik agysebész előadja szerinte az a baj , hogy más véleményen lévők is kapnak még állami támogatást. Ahol megemlíti már nem tudom kinek a könyvére 27 milliót adott az állam. Tehát neki az lenne a véleménye kivonatolva, hogy a megoldás még jobban elnyomni mindenkit a magyar állam választott közszolgáinak akiknek más a véleménye bármilyen kis részletben mint nekik, bármiről.

Valami olyasmi kényszerképzet van a csóka fejében , hogy a magyar állam erőforrásait a megválasztott közszolgái megkapták saját céljaikra, és mindenki mást el kell nyomniuk ezekkel az erőforrásokkal. :)

Ezt előadja a faszi a tv-ben 2018-ban Magyarországon , mint gyógymódot a problémákra, és a többiek is kb ezen az értelmi szinten mozgolódnak.