Hozzászólás
banyaiz Előzmény: #809121De ezek nem ideológiai alapú döntések. Milyen ideológia a végtörlesztés, vagy mnyp államosítása?
Kényszerhelyzetben ahol komoly kiigazítást kellett végrehajtani szétnéztek mihez lehet nyúlni . Így jött az mnyp mint kevésbé népszerűtlen út .
Végtörlesztéssel pedig az IMF-nek az volt a baja miért kellene kedvezményes árfolyam azoknak akik tudnak fizetni? Nem azzal volt bajuk, hogy valaki kifizeti a tartozását mint végtörlesztés.
Bajnai totális kényszerpálya volt , eleve csak egy beugró volt tudva azt 2010-ben game over, és tudva azt, hogy politikai mozgástere nem túl nagy, egy válság kellős közepén.
A görögök ügyében pedig meghatározó volt az is késleltették a kiigazítást. Végig arra játszottak hogyan lehetne megúszni ezt a helyzetet drasztikus lépések nélkül. Egészen addig míg odáig nem fajult a helyzet vagy azt csinálják amit EU-IMF diktál szó szerint, vagy viszlát euró és viszlát EU . Gyakorlatilag az EU zsarolására játszottak "túl nagy, hogy csődbe menjen " alapon. Az érdemi kiigazítások helyett ez a játék foglalta le a politikusaik gondolatait élen Varufakisszal. Ők nem tehetnek semmiről mert az euró, meg a németek, meg az EU . Ez ment még évekig.