Elemzések
banyaiz Előzmény: #799277Mkb 4% -át se vették meg ezek szerint, csak vagyonkezelik szintén egy magántőkealap tulajdonát. Nagyszerű, hát akkor várhatom a félévesben, hogy majd megnézem milyen forrásból sikerült megvenni a cégnek. :) Mert azon fennakadtam, hogy ezt a mrd-os értéket jelentő 4%-ot és a cég tavalyi számait megnézve miből sikerült ezt a forrást előteremteni. Valahol azt olvastam tulajdonukba került. Baromira keveredett a sajtóban a tulajdon és a vagyonkezelés kérdése . Nem láttam, hogy a cég ezt félreértésre okot adó médiaszöveget olyan nagyon sietett volna eloszlatni . Sőt. Mintha a közleményeikben is virágnyelven fogalmaztak volna ezzel kapcsolatban. Jogilag biztos helyesen fogalmaztak, de úgy érzem lehetett volna konkrétabban is megfogalmazni azokat a közleményeket.
Szép kis pókhálót raktak össze a két tőzsdei cég köré.
Ha más nem majd az azért kiderül a félévesből mekkora vagyonkezelési díj mellett kezelik ezeket a tőkealapokat. Az valami érdemi összeg e.