Regisztráció Elfelejtett jelszó

Hozzászólás

Sumér harcos Előzmény: #779024

"Néhány napja – nagyon helyesen – azt mondta Bernd Storck, hogy az Európa-bajnokság lezárult, nem szabad vele többé foglalkoznunk, mert innentől kezdve nem tudunk belőle profitálni. Aztán betette a csapatába az eleddig egyetlen játékpercet sem játszó, sérüléséből lázadozó Fiolát, a legfeljebb edzőmeccseken focizgató, gyalázatosan elpuhult Némethet és Dzsudzsákot, gyorsan becserélte a nullperces Szalait, és kezdette az elmaradt klubváltása miatt teljesen indiszponált Kádárt is, miközben jegelte a már francia bajnokságban bemutatkozó Besét, a hosszú idő után végre stabil kezdő Stiebert és a Feröer-specialista Bödét. Vagyis saját kérésére rácáfolva ő maga is az Eb-n ragadt.Nomost, tudjuk, mindig az a legjobb, aki épp nem játszott, de lássuk be: a fenti okok egyike sem magyarázat arra, miért voltunk képtelenek eredményesen végigvinni egyetlen támadást 92 perc alatt a világranglista 135. helyezettje ellen. (Merthogy – félreértés ne essék – nem volt több elvárásom a meccsel kapcsolatban.) Nincs ugyanis olyan magyarázat ebben a galaxisban, aminek a legcsekélyebb hitele is lenne a szurkolók előtt. Ilyenkor őszintének kell lenni, és belátni: ez gyalázatos, szégyenteljes és vállalhatatlan volt.Ehhez képest a mieink a következőket tudták kipréselni magukból: „Természetesen csalódottak vagyunk, mert három pontért jöttünk, de nem kell nagyon magunk alatt lennünk, mert szerintem itt nagyon sok csapat megküzd majd az egy pontért is” – nyilatkozta Nagy Ádám, rögtön 123 ponttal leárazva népszerűségi indexét a védhetetlen védésével. Mert hát persze, keményen küzd majd Tórshavnban Andorra és Lettország is, pontokat is bőségesen vesztenek majd, de arra azért ne tegyünk fel sok pénzt, hogy Portugália és/vagy Svájc nem húzza be a maximális 6 pontot a kulturáltan passzoló, fejlődőképes, de mindenképp verhető feröeriek ellen. És még ha pontot is veszít valamelyikük, akkor is csak a hátrányunk nullázódik, nem kerülünk előnybe: ahhoz meg kellene vernünk őket magukat legalább egyszer-egyszer. Ugyanis e két csapat valamelyikét kéne megelőznünk, hogy a selejtezősorozatnak legyen bármi értelme. Azért, hogy végül magunk mögé utasítsuk Andorrát, Lettországot és Feröert, felesleges pályára lépni.Azt mondta Gulácsi Péter, hogy „a következő meccset itthon játsszuk a portugálokat legyőző svájciak ellen. Azzal a támogatással a közönségtől, amelyben az elmúlt években részünk volt, lehet esélyünk ellenük.” A feladatát jól ellátó kapus csak egyvalamit felejtett el: az Európa-bajnokságnak vége, új sorozat kezdődött, a feröeriek elleni játék és annak kommunikációja a keserves múlt felé mutat. Nem kéne újra az Eb-pótselejtező előtti úton elindulni."