Regisztráció Elfelejtett jelszó

Orbán és a migráció a Yahoo-on

prospero Előzmény: #776765

idézet kormányinfóról 2015.06.18.

"A tárcavezető megerősítette azt a szerdai kormánydöntést, amely szerint Pintér Sándor belügyminiszternek elő kell készítenie a magyar–szerb határ lezárását. Ez egy négy méter magasságú, ideiglenes – a megvalósítása után annak szükségességét rendszeresen felülvizsgálandó – kerítéssel történne meg – ismertette Lázár János, aki indoklásul hangsúlyozta: Magyarország az illegális bevándorlás tekintetében rosszabb helyzetben van, mint Olaszország."

"nem azért hozzuk ezt a döntést, mert úgy gondoljuk, hogy így kellene megoldani ezeket a problémákat” –, de láthatóan az Európai Bizottság képtelen más megoldást biztosítani, Magyarország pedig nem várhat, az idei évre jelzett összesen 150 ezer illegális bevándorló átvonulása (szerk: amiből lett 450 ezer) ugyanis biztonsági kockázatot jelent Magyarországnak."

Jó sok szótagból áll. Nem tehetek róla, hogy mindez úgy áll össze a fejedben, hogy a gonosz migránsozás, illetve lefordítod magadban hogy a kormány azt állítja kerítés = csodaszer.