Orbán és a migráció a Yahoo-on

Re banyaiz: "Ma már eleget Orbánoztam :) De azért nem állom meg ahogy az ingerküszöb emelkedik a témában egyre erősebb kifejezésekre ragadtatja magát. Pl ez a minden bevándorló/migráns terrorista(kockázat) ."

Jó cikk, hosszú érdemes elolvasni a teljes tartalmat, de néhány dolgot bemásoltam ide.

http://mandiner.hu/cikk/20160727_abdesszamad_belha...

A dzsihádban a bűntettek kegyes cselekedetek – Abdesszamad Belhadzs a Mandinernek

A dzsihád számára az anarchia és a háborús gazdaság „megszentelt”, a hadurak szentek, a bűntettek kegyes cselekedetek. A dzsihádizmust egy vallásos – mondhatni apokaliptikus – narratíva fűti, amely a pogány Nyugat elpusztítását és az iszlám végső győzelmét hirdeti. Valójában azonban mindez gazdasági érdekeket szolgál, miközben hamisan a vallásos önmegvalósítás látszatát kelti – mondja Abdesszamad Belhadzs marokkói származású, Belgiumban és Magyarországon oktató és kutató társadalomtudós a Mandinernek.

Az erkölcsi gazdaság egymással összefüggő vallási és gazdasági előfeltevéseken alapul. Leegyszerűsítve: ha van pénz, az a vallás miatt van, és ahol jelen van a vallás az pénzt is hoz majd, mégpedig a vallási előírások szerinti újraelosztás révén. Az iszlám szerint a földi javakkal kizárólag Isten rendelkezik, s amikor ő ezt az embernek adja, cserébe azt várja, hogy az ember a vagyonát „Allah ügyének szentelje”. Az egyedül érvényes törvény, a saría előírja, hogy a javakat a vallás szolgálatába kell állítani, tehát a felette való rendelkezést az iszlám törvény szabályozza. A hívő számára a vagyon megadatik (Istentől), nem pedig a munka gyümölcse. Minél több van a birtokában, annál inkább meggyőződése, hogy vissza kell adnia Istennek adományok formájában a mecset számára, misszionálásra, el kell mennie a zarándoklatra, támogatnia kell a dzsihádot. Ezzel az attitűddel az erkölcsi gazdaság – jóllehet a folyamatos terjeszkedés és újabb források kimerítése révén - a végtelenségig fenntartható. A körkörös folyamatnak két fontos következménye van: a hívő Allahban bízik, az államtól pedig elszigetelődik.

...

Az efféle gazdasági tevékenységnek van egy karizmatikus jellege, amely vonzza az áttérőket: morális gazdaság, amely úgy tűnik, Isten áldásával működik. Külön kifejezés van erre az isteni gondviselésre az arab nyelvben: rizq. Ezt minden különösebb ok nélkül kapja az ember, pusztán azért, mert „muszlim testvére” az isteni előírásnak megfelelően cselekedett és ebből ő is részesül. A rizq stratégiája azt üzeni az áttérőnek, hogy „ha aláveted akaratodat Istennek, és csatlakozol hozzánk, áldásos lesz az életed”. A konvertita hamar megtanulja, hogy az ajándékból való részesüléshez neki is adakoznia kell. Ez az újraelosztó rendszer lehetővé teszi, hogy valaki akár harminc évig is túléljen a periférián anélkül, hogy munkája lenne és közben a lehető legtöbb utódot nemzze.

Hogy jön a képbe a politika?

A szocialista és szociáldemokrata pártok szintén kivették részüket ebből az ajándékgazdaságból szociális juttatások biztosításával, amelyekért cserébe természetesen szavazatokat kaptak és persze támogatták a mecsetépítéseket. Ez a szövetség végső soron eltávolította a muszlim közösségeket az integrálódástól és a munkavállalástól. Mindeközben az iszlamisták lettek az erkölcsi gazdaság irányítói, s a baloldali politikusokat háttérbe szorították. Most, amikor a neoliberális kormányzatok csökkentik a jóléti támogatásokat, az erkölcsi gazdaság fontos bevételi forrástól esik el, ezért egyesek a radikális iszlám felé fordulnak, mások pedig a mérsékelteket fogják követni, akiknek a neoliberális rendszer közvetítő szerepet szán.

Mi az összefüggés a neoliberális gazdasági rend és az iszlám „erkölcsi gazdaság” között?

A neoliberális gazdasági rendszernek, amely az állam szabályozó szerepét minimalizálja, egy ehhez alkalmazkodó „minimalizált” társadalomra van szüksége, amelyben az emberek nem kerülnek semmibe az államnak, csupán annyit keresnek, amellyel a folyamatos fogyasztás fenntartható. Ebben a társadalomban a kohézió is nagyon gyenge, hiszen a szociális ellátórendszer és a közös kulturális értékek hiányában az embereket semmi sem kapcsolja össze. Az állami szerepvállalás csökkentése és a középosztály folyamatos gyengítése jól nyomon követhető az egészségügyi és az oktatási szolgáltatások minimumra csökkentésében, hiszen a neoliberális állam minden kiadást a költség-haszon elv alapján mérlegel. Miközben azonban fenntartja az emberek fogyasztási hajlandóságát és – a demokratikus, pluralista politikai berendezkedéssel összhangban – fenntartja a rendszerbe vetett bizalmukat is. A neoliberális gazdaság számára - amelyben korlátlan előnyhöz jut az, aki olcsón tudja a terméket előállítani – fontos az alacsony bérért dolgozó alacsony szakképzettségű munkaerő, azaz a bevándorló. A folyamat egyik mellékhatása a társadalmi polarizáció és a szélsőjobb megerősödése. A neoliberalizmus célja bizonyos értelemben az, hogy olyan társadalmat működtessen, amiben a „fenntartható” szegénység nem vezet lázadáshoz, mert a fogyasztás képességét meghagyja az embereknek és ezáltal kontroll alatt tartja őket. Ezt nevezem én kreatív és szabályozott káosznak.

De hogy jön ide az iszlám?

Úgy, hogy a vallások között az iszlám az, amely – jelen formájában, mind radikális, mind mérsékelt olvasatában – képes arra, hogy a neoliberalizmus játékszabályai szerint működjön. Az iszlám egyes alapelvei egybe is csengenek a neoliberális gazdasági logikával.

Melyek ezek?

Az iszlámban nincs egy normatívát meghatározó főhatóság, amely a kontrollt gyakorolhatná. Univerzálisan érvényesnek tekinti magát, a nemzeti érzületet elnyomja, valamint a saría, amely az elsődleges szabályozóként működik, néhány alapvető dolog tiltásán túl, igencsak megengedő, amint azt számos élelmiszer vallásjogilag fogyaszthatóvá (halal) minősítése vagy éppen a halal sör kitalálása jól érzékeltet. Ugyanakkor az erkölcsi gazdaság újraelosztó mechanizmusa miatt az önfenntartás is megvalósul, azaz minimálbéren is fenntartható egy nagy fogyasztói bázist jelentő tömeg. A neoliberális utópia tehát tulajdonképpen természetes közeget talál a muszlim külvárosokban, ahonnan az állam kivonul. Ezen lakónegyedek társadalmi jelentősége és ereje abból származik, hogy egyre több ember zsúfolódik össze bennük.

A párhuzamos társadalmak tehát kívánt mellékhatások ebben a rendszerben?

Bizonyos értelemben igen. Úgy vélem, hogy a neoliberális rendnek nincs meggyőző narratívája az emberek számára. Az emberi jogok és méltóság, a szólásszabadság, a szociális gondoskodás – amelyekre a kereszténydemokrata irányzatok nagy hangsúlyt fektettek –, s az erős középosztály mind avítt elképzelések a neoliberalizmus számára, csak a szlogenek szintjén léteznek. Mindezt túl költségesnek találják. Az iszlám, mint ideológia ugyanakkor lehetővé teszi, hogy ez a politika elfogadható és igazolható legyen az emberek számára. Gondoljunk csak arra, hogy a nyugat-európai neoliberális gondolkodók és üzletemberek milyen lelkesen üdvözlik a migrációt és hangoztatják, hogy az iszlám összeegyeztethető az európai értékrenddel. Az iszlamizáció és a neoliberalizmus összhangja tehát strukturális és nem véletlenszerű.

Tehát a neoliberálisok „érdekházasságot” kötöttek az iszlamizmussal? És ezt az idillt a bevándorlók ön-elszigetelése sem zavarja?

A muszlim világban rendelkezésre álló források nem végtelenek, és amikor a szegénység már tarthatatlan, az emberek egy része elvándorol, hogy máshol kezdje újra ezt a körkörös, kiszipolyozó folyamatot. A muszlim narratívákban a migrációt Európa iszlamizálása kezdetének tekintik. A „gazdag föld” birtokba vételének, amely az iszlám jövőjét meg fogja változtatni, a szegények vallásából a gazdagok vallásává teszi. Ez természetesen egy paradoxon, hiszen a szegények csak szegényebbé tehetik Európát. A bevándorlás egy nem muszlim területre csak úgy igazolható, ha a közösség győzelmeként értelmezik. Az iszlám erkölcsi gazdaság romboló ereje abban rejlik, hogy ez egy alapvetően nomád, vándorló rendszer, nem pedig stabil és helyhez köthető. A bevételt arra használja, hogy morális felsőbbrendűségét igazolja. A népszaporulattal, folyamatos bevándorlással és a térítésekkel növeli a közösség lélekszámát, kimeríti a forrásokat, majd újabb területet keres, amit kimeríthet.

....

Európában élő fiatal muszlimokkal folytatott beszélgetéseim során kiderült számomra, meggyőződésük, még akkor is, ha a valláshoz csak laza szálakkal kötődnek, hogy az iszlám a legélhetőbb társadalmi rendszer ebben a széteső világban. Látásmódjukat jól példázza, hogy az Európában élő marokkóiak évente több mint négy milliárd dollárt küldenek Marokkóba, amelyből házakat és mecseteket építenek, eltartják a nagy családokat, letétbe helyezik az összegeket bankokban, miközben Európában a létminimumon élnek, segélyekből.

Az Iszlám Államnak a sikerei csúcsán kétmilliárd dolláros költségvetése volt. A radikális mozgalmak ösztönzik a „kormányzott káoszt”, hangsúlyozzák a közösségi tudat és az önalávetés fontosságát, valamint hirdetik a társadalom peremén élőknek a túlvilági megváltást és az evilági győzelmet. A jutalom pedig nem valami elvont és megfoghatatlan dolog, ahogy azt egy nyugati ember gondolná. A dzsihád számára az anarchia és a háborús gazdaság „megszentelt”, a hadurak szentek, a bűntettek kegyes cselekedetek. Benjamin Barbernek a dzsihád és a MacVilág kapcsolatáról szóló elméletét újrafogalmazva azt mondanám, a dzsihád holtan imádja a MacVilágot, a nyugati gazdasági, társadalmi berendezkedés gyümölcseit. Az iszlamista mozgalmak és a migráció jól példázza, hogy a MacVilág milyen vonzó a dzsihád számára. Egyrészt jelen van a vágy a nyugati világ eleganciája és magas életszínvonala iránt, másrészt – amint azt a második és harmadik generációs bevándorlók krízise is mutatja – ezt a világot nem tudják birtokba venni. Ezért kap teret az erőszak. A dzsihádizmust egy vallásos – mondhatni apokaliptikus - narratíva fűti, amely a pogány Nyugat elpusztítását és az iszlám végső győzelmét hirdeti. Valójában azonban mindez gazdasági érdekeket szolgál, miközben - hamisan – a vallásos önmegvalósítás látszatát kelti. A félelemkeltés az iszlám erkölcsi gazdaságot erősíti, mivel követői számára az iszlám morális felsőbbrendűségét bizonyítja, s előkészíti az olyannyira várt győzelmet.

A neoliberális elitnek mégis éppen a muszlim bevándorlókra van szüksége?

A bevándorlás hasznos a nemzeti határokat eltörölni kívánó globális, minimalizált társadalom eszméjét hirdető neoliberális modell számára, de rendkívül káros az európai polgárok összességére nézve. A sok millió beinvitált migránsra fordított kiadások középtávon, az alacsony munkabérekkel megtérülnek. Közben persze az európai lakosok is elszegényednek, hiszen az átlagbérek csökkennek, a munkanélküliek aránya pedig nő. A neoliberalizmus szabályai szerint az olcsón termelő uralja a piacot. Ebből következik, hogy a muszlim bevándorlásra, mint potenciális profitforrásra tekint.

A terrorizmus pedig a nem kívánt mellékhatás kategóriája?

Pontosan. Két komoly veszélyforrást alábecsülnek és csupán járulékos problémának tekintenek. Egyrészt azt, hogy az iszlám erkölcsi gazdasága a források kimerítésén alapul, ellenőrizhetetlen, szétzilálja a társadalmat, hanyatlást és végül csődöt eredményez. Másrészt azt, hogy a dzsihád szerves része az iszlám erkölcsi gazdaságának, amely jól érzékelteti, hogy létfenntartásának elengedhetetlen eszköze az erőszak. A neoliberálisok alábecsülik ezeket a kockázatokat és behódolnak annak a pillanatnyi piaci előnynek, amelyet az újraelosztó, elzárkózó, minimálbérért dolgozó közösségek jelentenek, akiket a szociális juttatások megvonása után is finanszíroznak Malajziából éppúgy, mint az Egyesült Államokból.

Egy nemrég publikált német közvélemény kutatás szerint az Európában élő muszlimok számára fontosabb a saría mint az állami törvények betartása. Milyen eszközei vannak az államnak?

Mindenekelőtt szemléletváltásra van szükség az állam részéről: az egyéneket kell megszólítani, nem pedig a közösségeket. Nem kellene alkalmazkodnia a muszlimok követeléseihez, ahogy más bevándorló csoportok elvárásaihoz sem. A bevándorlónak, mint egyénnek kell alkalmazkodnia ahhoz az országhoz, amely befogadja. Az állam részéről koherens stratégiára van szükség, amely tartalmazza a szigorú integrációs szerződést, hangsúlyozza a kulturális és társadalmi kohézió fontosságát, a törvények, az etikai normák és a társadalmilag elfogadott életmódra vonatkozó elvárások betartását. A gazdaságukat a multikulturalizmusra alapozó társadalmak azonban egyelőre elfogadják azt az anarchiát, amelyet a bevándorlási hullámok eredményeznek, s amely kizárólag a neoliberális gazdaság irányítási rendszert szolgálja, miközben Európát csődbe viszi."