Regisztráció Elfelejtett jelszó

Hozzászólás

Ibiza

Kutatók egy csoportja 5 majmot zárt be egy ketrecbe.

Középre egy létrát helyeztek, majd annak tetejére banánt.

Amikor az egyik majom felmászott a létrán a banánért, a kutatók egy vödör vizet zúdítottak a másik négy majom nyakába.

Minden alkalommal amikor egy majom megpróbált felmászni a létrán,

leöntötték a többieket hideg vízzel.

Hamarosan meg is tanulták a majmok, hogy aki fel mer indulni a létrán,

azt meg kell akadályozni, le kell onnan verni, mert ha nem, jön a hidegzuhany az égből.

Nem sok idő kellett rá, hogy egyik majom se próbálkozzon felmászni a létrán.

Banán ide, banán oda…

Ezek után a tudósok lecserélték az egyik majmot egy újra.

Az új majom természetesen rögtön elindult a létrán, de a többi majom leverte, pedig már nem is kaptak hidegzuhanyt.

Az új majom persze nem értette, hogy miért kapja a verést, de pár alkalom után megtanulta, hogy a létrán nem megyünk fel.

Ezután lecseréltek még egy majmot és ugyanez történt.

Elindult a létrán és rögtön kapott is érte...

Ami furcsa, hogy az előző új majom is részt vett a verésben, holott nem tudta, a miértjét, hiszen ő sosem kapott vizet a nyakába.

A harmadik, negyedik és végül az ötödik majommal is megismétlődött ugyanez a történet. Most már nincs senki az eredeti 5 majomból.

Senki nem tudja, miért nem lehet felmászni arra a létrára.

Senki nem érti, miért nem lehet elindulni a banánért.

Mégsem másznak fel érte.

Miért?

Ha megkérdeznénk őket és tudnának beszélni, valószínűleg ezt válaszolnák:

Nem tudom.

Egyszerűen errefelé így működnek a dolgok.

Mert ez mindig így volt és ezt így kell csinálni.

Lehet, hogy épp feltesszük a kérdést önmagunknak: miért tesszük folyton azt, amit általában teszünk, amikor léteznek más utak, más megoldások is.

Milyen irányba fejlődünk, ha mindig csak a régi, kitaposott utat követjük?

Ki mondta azt hogy ez így jó?

Ki döntötte el?

Létezik egy másik világ a mi kis világunkon kívül…

Jobb, szebb? Nem tudjuk.

Miért? Mert nem merjük megkérdezni, miért is nem lehet felmászni azért a csábító banánért.

Csak ülünk lenn a létra alatt és valódi ok nélkül megtámadunk bárkit, aki meg merészeli kérdőjelezni a "törvényt"...

És még mindig ülünk a létra alatt...

Csak ülünk egy létra alatt.