Re: nincs cím
prospero Előzmény: #763087Az OECD nagyon lehúzta a magyar oktatást, a PISA felméréseken sem teljesít jól a diákság. Lássuk mit mond OECD: a gyerekeknél alapkészségek hiányoznak, 30% lemorzsolódik az iskolából, legnagyobb mértékben észak-kelet magyarországon, az oktatás szegregál, nemcsak a gyerekek, hanem a tanár képességei is hiányoznak, a vállalatok nem vesznek részt szakmai gyakorlat biztosításában, hiába ad a kormány pénzt.
Fentiekből az következik szvsz, hogy a PISA felmérésben megjelenik a lemorzsolódóban lévő 30% teljesítménye. Normál jó iskolák teljesítményének kellene ellensúlyozni a lemorzsolódók elégtelen teljesítményét, ahol viszont 30%nyi jól teljesítő mellett van mindenféle szórás. Ebből következik, hogy az elérhető maximum nagyjából egy közepes eredmény.
Statisztikailag ezt az eredményt az egyik legkevesebb óraszámmal érjük el Euban. Mi következik ebből? Óraszámot kellene növelni. Miért tüntetnek a tanárok? Óraszám csökkentésért.
Miért tüntetnek még? Tananyag csökkentésért. Adódik a kérdés, hogy akkor hogy fognak teljesíteni a gyerekek ha még annyit sem kell megtanulniuk, mint eddig? Mit vegyünk ki az oktatási anyagból? Petőfit, Arany Jánost, Adyt? A magyar történelmet, vagy a világtörténelmet?
Mi legyen az a szint, ahová el kellene jutni ált iskola végére, hogy középiskolában ne legyen gond, vagy az egyetemen. Lehet azt mondani, hogy az alapfokú műveletekig - mondván legtöbb úgyse használja a másodfokú egyenlet megoldóképletét az életben, ehhez tényleg nem kell még annyi óraszám sem, mint ami most van, csak akkor hogyan juttatod el azokat akikkel a tanárok is tudnak haladni - a középiskolába, egyetemre. Mit fogsz utána tanítani középiskolában? Integrálást ne, mert nem használja az életben csak az egyetemen? Akkor az egyetemeken kell megtanítani a középiskolai anyagot?
Mindezt 30% olyan diák miatt akik nem kapják meg otthon a megfelelő támogatást, a tanárnak meg nincsenek meg a készségei/eszközei a felzárkóztatáshoz a szülők ellenében? Szorzás osztás megtanulásához tényleg nem kell heti 3-4 óra matek.
Mi értelme megtanulni írni, ha már úgyis mindenki digitálisan ír? Szerintem a kézzel írás önfegyelmet és koncentrációt tanít. Hasonlóan az évszámok megtanulása, vagy versek memorizálása - tanulni tanít. Kérdés, hogy kinek a feladata gondolkodni tanítani, ha az iskola megtanítja az eszközrendszert hozzá pl. területszámítás képlete, el is magyarázza, hogy ezt mikor kell használni, alkalmazni viszont nem tudják a gyerekek. Ez minek a hiányát mutatja: óraszám túl kevés, tanári kompetencia hiánya, szülői hozzáállás hiánya - minek ezt tudni, úgyse lesz rá szükséged soha ha meg mégis ott az internet a 10 millió találatból válaszd ki a jó képletet, amiben nincs hiba, gyerek hozzáállás - ami mivel gyerekről van szó, már következménye a szülő-tanár hozzáállásnak.
Lehet hogy unalmas és vagy értelmetlen a jelenlegi tananyag, de 8 osztályon keresztül szorozni és osztani tanulni még unalmasabb/értelmetlenebb, viszont ha ez a cél lehetne óraszámot csökkenteni, mert ide 4. osztály végére eljutnak a gyerekek.
Osztályzás: Értelmetlennek tartják sokan, csak éppen a szülőnek ez az egyetlen és gyakori visszajelzés arról, hogy halad, mivel foglalkozik a gyerek szívesen, vagy hol kell erősíteni. A szülők őrülnének meg elsőként, hogy nem tudnak semmit a gyerekről, utána a tanárok meg a diákok. Ha nincs mérés minek tanítani, tanulni, nincs mihez viszonyítani, hogy mi a problémás, mi az erősség. A tanár hiába tudja ezt, nem tudja leírni azt minden héten, hónapban, személyre szabottan, hogy időben korrigálják a hiányosságot.
Szóval tényleg nagy problémák vannak - de leginkább a fejekben. Mindenkinek más van a fejében arról, hogy mit jelent a jó iskola. Nem mindenkinek jó a waldorf módszer. Ha észak-kelet Magyarországon iskolát nyitsz és csak halmozottan hátrányos helyzetű gyerek jár oda, akkor szegregálsz, miközben így lehetne biztosítani az eszközrendszert ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne szakadjanak le - egy ideális világban.
Szóval összefoglalva: túl sok a tananyag és túl kevés az óraszám. Lehet, hogy csökkentett tananyagot is több óraszámban kellene tanítani. (Ellenállási pont a tanároknál az óraszám növekedése miatt, ellenállási pont a szülőknél az ingyenesen megszerezhető tudás csökkenése miatt, gyerek jövőjének féltése, hogy több különórát kell fizessen, ha azt akarja, hogy a gyerek diplomás legyen.) Klikk megszüntetés következmény iskolabezárások azoknál az önkormányzatoknál akik nem tudják fenntartani - bár sokan tüntetnek ezért - nem hiszem, hogy belátják hogy akár ez is lehet a vége (értsd nem ezt akarják valójában, de lehet egy ilyen következménye is a követelésüknek).