Re: páneurópai unió
Spade Előzmény: #746220A keresztény muszlim bekeverődés sztem fogalmilag kizárt hiszen 2 egymást kizáró és harcban álló mémről van szó. Egy területen előbb utóbb valamelyik kiirtja vagy fizikailag vagy megtéritéssel a másikat.
Egyébként a kereszténység az elsősorben egy mém és nem pedig egy vallás azaz nem szükséges isten létezése a fennmaradásához, mint ahogy a muzulmán sőt zsidó hit is az.
.
Bajban is lennénk ha Isten nélkül ezek a "vallás" mémek nem létezhetnének hiszen a fizika jelen állása szerint Isten léte kizárt, mert a fénysebesség határsebessége miatt globális valóság és globális hatás egyszerre nem létezhet. Azaz ha Isten nem a főldön lakik mert az ismert univerzumban is röhej lenne a föld központúságot feltételezni, hanem mondjuk egy több milliárd fényévnyi távolságban kolbászol egy a földön zajló folyamatot nem tud észlelni és abba nem tud beavatkozni.
A lényeg a kereszténység isten nélkül is érvényes mém amit a többi vallás mém megpróbál megsemmisiteni hiszen ez a poszthuman fejlődés evoluciós harca, a gének evoluciója a mémek evoluciójává vált. A keresztény mémeket pedig senki más nem védheti meg csak a mém hordozói az EU történelmi kereszténységet magáénak valló lakossága.
És persze a a mesterséges intelligencia megjelenése felforgat majd mindent, majdnem ugyanannyira mintha az UFOK megjelennének nagy hirtelen a földön.