Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

prospero Előzmény: #737141

Legszívesebben levágnám a tökeit azoknak akik ezzel jönnek, mert a legkevésbé sem tudnak különbséget tenni két helyzet között. Nem ugyanaz nagyjából ugyanabból a kultúrkörből befogadni 100-200 ezer embert egy több milliós országnak, mint egy olyan kultúrkörből befogadni milliókat aminek bibliája szerint a hihetetleneket meg kell ölni. Szó szerint. Akár keresztény akár ateista. Nem feltétlenül azok fognak a befogadó ország ellen fordulni, akik most menekülnek hacsak nincs már köztük eleve olyan aki ilyen céllal jön. Hanem a második harmadik generáció akik keresni fogják az identitásukat.

Egyébként 500 évvel ezelőtt már befogadtunk egy teljesen más identitással rendelkező népet. Azóta is elkeserítő a helyzetük. És azoké is akik össze vannak zárva velük egy településen. A balhibbantaknak ebből kellene kiindulni.