Hozzászólás
walexPuzsér ismét megmondta a frankót.
" A Fidesz 2010-ben azzal az ígérettel került hatalomra, hogy elszámoltatja és bíróság elé állítja a Gyurcsány-korszak szemkilövetőit, költségvetés-hamisítóit és a balliberális kormányzati korrupció számtalan haszonélvezőjét. Természetesen ez is hazugság volt. Öt év alatt két ember állítottak bíróság elé, a kilencvenhárom éves vén komcsi gazembert, Biszku Bélát - akiért ne morzsoljunk könnyeket -, és Pityinger Lászlót, ismertebb nevén Dopemant. Azt a Dopemant, aki egyetlen percig nem volt kormányzati pozícióban, egy forintnyi közpénzt el nem lopott, egyetlen rendőrterroristát sem utasított erőszakos cselekményre, nem hazudott a választóknak, nem titkolt el és nem hamisított meg közérdekű adatokat. Viszont volt pofája belerúgni egy hungerocell Orbán-fejbe. "Ezért felelni fog!" - rikoltott az ügyészség, és kerekített egy olyan tankönyvbe illő koncepciós pert, amilyet legutóbb tán maga Biszku Béla, az '56 utáni megtorlásért felelős belügyminiszter kreált. Természetesen tök fölöslegesen költik az adófizetők pénzét Dopeman meghurcolására, mert legkésőbb Strasbourgban úgyis felmentik majd az abszurd vádak alól, az azonban kurvára jellemző, hogy nem létező ügyekben nagy erőkkel zajlik az erődemonstráció, a hatalommal való visszaélés és a terror, a Parlamentben ülő fahérgalléros bűnözők viszont mindent megúsznak. Hajlandó vagyok komoly összegben fogadni, hogy ha ne adj' Isten visszatér a baloldal, egyetlen vezető fideszest sem visznek el bilincsben. Holló a hollónak..."