Hozzászólás
walex"A bankok csak megelőlegezik a kártérítés összegét – Reagálás Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkárának nyilatkozatára
A Bankszövetség főtitkárának nyilatkozatával ellentétben a Quaestor-károsultak kártalanítása csak ideiglenes terhet jelent a pénzügyi szektornak, hiszen a kártalanításra megelőlegezett összeget a bankok visszakapják majd a zárolt vagyonokból.
A kormánypárt továbbra is azon az állásponton van – és ezért alkotta meg a kártalanítás felgyorsításáról szóló törvényt –, hogy a Quaestor-csoport fiktív kötvényeivel becsapott kisbetéteseket kártalanítani kell. A törvényben lefektetett feltételekkel a bankok együttműködését kérjük a kártalanítás felgyorsításához és a követeléskezelő alap felállításához, hogy a 32 ezer kisbetétesnek ne kelljen éveken át egyénileg pereskednie, és gyorsított eljárással július végéig a pénzükhöz juthassanak. Az új befektető-védelmi rendszernek, a parlament és a kormány döntéseinek köszönhetően először történik meg a rendszerváltás óta, hogy a mostani felderített pénzügyi csalások – a Buda-Cash-, a Hungária- és a Quaestor-ügy – áldozatai kártérítést kapnak. A szocialista kormányok idején egyetlen bedőlt cég (pl. Baumag, Hajdú-Bét, Globex) károsultjait sem kártalanították.
Kiadó: Fidesz-frakció"
http://os.mti.hu/hirek/106345/a_fidesz-frakcio_kozlemenye
Vajon hány fideszes politikus járt pórul a Quaestorral, hogy annak ellenére, hogy sem BEVA, sem OBA nem vonatkozott rá, mindenáron kártalanítják őket?
Ilyen alapon E-star/Enefi károsultak is kaphatnának, mert az se szocialista brókerbotrány. PSZÁF már akkor is "kiváló" munkát végzett...