Re: nincs cím
phiona Előzmény: #716409Kedves prospero, nem vagyok tanítónéni, bár valóban foglalkozom gyerekekkel is, működtetek 1 „inkubátor házat” – mondjuk így, ahol folyamatos a „túljelentkezés”. Nem hiszem h agresszív lennék, a hsz-em inkább indulatos lehetett mert haragszom a Fideszre. Történelmi lehetőséget bizalmat kaptak és elbaxták –ezért.
’89-et sztem rosszul látod, ott az emberek nem választottak hanem sodródtak, mint általában. Kinyílt a határ jött a rendszerváltás, mire a kisember körülnézett már felállt az új térkép: az akkori fazékközeliek kiprivatizálták maguknak amit lehetett, az élelmes multik amit lehetett. Másnak dolgozott de megvolt a fizuja, ha dőlt is a cége volt másik ahol elhelyezkedhetett. A választási hazugságok kora ez után jött, ahogy a gazdaság bedöntése is, javarészt a szocik bűne de ti csúcsra járattátok – ha bezár 1-2 külföldi autógyár megszűnnek a szép számok is. Hazai vállalkozások? a „támogatottak”, CBA Közgép Mészáros, már a trafikosok se olyan boldogok, nem így akarták ők sem. Rengetegen húzták le a redőnyt v vegetálnak reménykednek még túlélésre játszva, de nagy baj van a kkv szektorral ahol az állam szóban ad de tettben csak elvesz a kitermelhetetlen járulékokkal adókkal. A vidék alszik, közel 1/3-a nyugdíjas, elmatat a kertben meg nézi a tv-t. Ők megélnek a nyugdíj miatt, a közmunkás középgeneráció aki gyerekeket nevel kevésbé. Kína nekünk nem jó példa sztem, múlt-jelen kultúra hagyományok elhelyezkedés népesség stb. Nem is lennénk versenyképesek ha Viktor a rebellis magyarból akarna kínai típusú rabszolgát előállítani. Gazdaságszervezést tanulni biztos lehetne, de eddig nem sikerült: az egész gazdaság absz tematizálatlan, önerőből küzd aki, de döglődik a vidék ahogy a tőzsde is, nem értjük nem tudjuk biztos rossz, amit tudunk: nyúlni.
Az, hogy a korrupció a hatalommal jár, tudja már a gyerek is. Nem ez a kérdés hanem az ARÁNYOK. Most azért akarják sarcolni a már agyonadóztatott elszegényedett népet, mert maguknak túl sokat loptak, meg a lét hülyeségekre szórták el. Ez a baj. Az is baj h hülyébe nézik a zembereket. 1középpolgár értelmiségi absz nem foglalkozna politikával aktívan ha megélne és nem ingerelnék. De h már a bőre alatt is a pénzéért matatnak ami nincs, meg naponta sokkolják az idétlenségeikkel, az már sok, és kimegy akár tüntetni is. Ezt néztétek be, h megvannak a demens nyugger szavazók és jóság van – nem. A történelemben a közhangulatot mindig az értelmiség alakította, nem lesz most sem másképp. A túlnyerés elpofátlanított, de nincs kőbe vésve a 4 év, és a civil erő ébred, nem kell ehhez hergelés, elég a belső felháborodás. Jó az RTL és a többi persze odatesz a tényfeltárásaival, de ez a dolga jogállamban, az US is odatesz, de talán nem kellett volna világméretű szabadságharcot folytatni főleg h ellenség se volt de Viktorunk így működik h qrvára harcolunk. Akkor viszont harcoljon jól bazmeg, ne ilyen bénán minket lejáratva. Kupak. És persze tolmácsot kérek, sok ez már… :-)
Rémhírek? jah azok de épp a kormányodtól jönnek. Mi ez a matrica? 1x-i útra xar eleve de nem ez a lényeg hanem h mi a francot képzelnek magukról? Dec 8-án bejelentem és jan 1-től? M0-s is, bevezető szakaszok is, mindenki majd megy át az agglomerációs agyonterhelt városi főutcákon, hoznék 1, a lakosságot mélyen érintő döntést és előtte semmi szakmai konzultáció, társadalmi egyeztetés? Mert a 2/3, az feloldás mindenre? Nem, és ne feledd h az ügyesen megbarkácsolt választási törvény szerint lett ez csak így. Az élő magyar többség nem támogatja Viktorodat, a java bele is fásult az egészbe, de h most a létére megy: ébred.
A lelkiismeretem absz tiszta, akkor nem lenne az ha nem emelnék szót, ezért is írok. Az persze most megy a jobber blogokon ahol már szintén hasad h jobb lenne-e ha ennek vége lenne, van-e váltóerő. A Fideszen belül nincs, egyemberes párt, Lézer v Rogán de akárki sem alternatíva. A leszerepelt pártok se, az újak Jobbik LMP se, kormányerőként eleve komolytalanok. A civil szférából fog kinőni a váltóerő, de nincs még kész. Addig, ha bukcsi van: nem anarchia jönne hanem kényszer, h 1 szakértői kormánynak kellene felállnia konszenzus alapján, és valszeg ez lenne a legjobb, sőt ez kellene az Országnak most.
Rólad. Tudod úgy vagy előttem h kijön 1 nagy xardarab és te rögtön elkezded polírozni fényezni, még porcukorral is behinted sőt tejszínhabot is fújsz rá. Szervilisen szolgalelkűen és még valszeg élvezed is. Magánügyed, ki mire izgul ugye, de teletrombitálod az egésszel a fórumot, a többség már elengedett. Ibiza pl sokkal hitelesebb aki kritikát is megfogalmaz de te a védhetetlent is véded lelkesen, a trafikok is jók voltak, minden jó, vasárnapi zárvatartás is, a xar is jó majd megízesítem neked edd csak meg – nem fogják. Ez a probléma veletek h foggalmatok sincs a lélektanról se, nem is érdekel csak nyomjuk erőből – a politika nem így működik. Olvassatok tanuljatok, bár ez post mortem lesz hatalmi szempontból, de a személyiségfejlesztésben fontos, ne haljon meg senki úgy, h nem merítette ki az életbeli lehetőségeit.
Ez meg szomorú és szegényes, koherens és meggyőző érvek nem lehetnek, de olvasd csak menyire szétesett a vezéred:
http://index.hu/belfold/2014/12/12/orban_ez_a_magyarok_egyik_legvonzobb_tulajdonsaga/