Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

Racional Előzmény: #705556

"Tehát ugyanott vagyunk mint mikor indult a cirkusz meg kell egyezni. "

szvsz:

A szerződés szépen le van írva a Ptk-ban. Azt egy alsóbb szintű jogi döntéssel NEM lehet felülírni, csak így "maszatolni" lehet, aminek amint látszik nincs sok gyakorlati haszna, ha csak nem annyi, hogy írásba foglalják, hogy kedveseim, ezentúl próbáljuk betartani a Ptk. előírásait, nem úgy mint eddig, illetve, ha egy Bíróság esetleg döntést hoz az ügyfél javára, a továbbiakban másodfokon nem illik ellentétes döntést hozni.

Persze azért tartunk ugyan ott, ahol a mádi zsidó (elaludt a bakon, és mire felébredt a lova visszavitte a saját háza elé) mert nálunk még mindig csak jogszolgáltatás van igazságszolgáltatás helyett, ne feledjük, hogy nem volt itt semmi probléma, több száz bírói döntés született a devizahiteles javára első fokon, amit másodfokon meg elvesztett, és itt ismétlem, hogy ezért a mindenkori Igazságügyi Hatalom a felelős!!!

És a helyzet SEMMIT sem változott!