Regisztráció Elfelejtett jelszó

off

Zotya32

HVG Hetilap

Az ukrán gázkirály

2013. november 6.

HVG

Twitter

Nem tetszett neki az üzleti érdekeltségeiről szóló újságcikk, ezért megvette az egész, több mint ötven lapot és rádióadót működtető kiadót Szerhij Kurcsenko, Ukrajna legújabb oligarchája. A szegény harkivi családba született, újsütetű multimilliomos egy, az amerikai Forbes magazin ukrajnai változatában megjelent cikkel volt elégedetlen. Az oknyomozó újságírók ugyanis egyebek mellett kiderítették, hogy a 28 éves fiatalember kapcsolatban áll Viktor Janukovics államfő üzletemberként tevékenykedő fiával, Olekszandrral, és hogy egyik cége szénhidrogének csempészésével is foglalkozott.

Bár az állítólag már több mint 600 millió dolláros vagyont felhalmozott Kurcsenko tagadta a Forbes lapjain megjelent vádakat, az ukrajnai elemzők többsége úgy véli, az olajimportban és a gázkereskedelemben utazó oligarcha az államfőhöz közel álló érdekcsoport, a „Család” nyilvános arca, aki csupán strómanként irányítja a vállalatokat. Függetlenül a vádak igazságtartalmától, Kurcsenko mindenképpen figyelemre méltó személyiség: 16 éves korában kézbesítőként kezdett dolgozni a legnagyobb ukrán energiaholdingnál, a Naftogaznál, két év múlva pedig már ő volt a gáz-nagykereskedelemért felelős igazgatóhelyettes. Ez a poszt azonban nem elégítette ki, 2005-ben létrehozta első saját cégét, majd megalapította a birodalmát összefogó Gaz Ukraine nevű holdingot.

A cégcsoport látványos iramban bővül: Kurcsenko megvette a legismertebb harkivi futballcsapatot, a Metalisztot, majd megvásárolta a csapat stadionját is. Közben 80 százalékos részesedést szerzett abban a bankban, amely egyebek mellett a belügyminisztérium számláit is kezeli, az orosz Lukoiltól megvett egy olajfinomítót, és ma már ő a volt szovjet tagköztársaság legnagyobb olajimportőre. Ismerősei hallgatag, visszahúzódó embernek tartják, s ma sem ad interjúkat, és csak elvétve kommentálja a róla szóló cikkeket.